Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Konrád György: Borongások (regényrészlet)

Európa megosztottsága, meg minden, ami vele jár, ha tetszik, ha nem, tartósan fennmarad. Városunk a második ezredfordulót is a megosztott kontinens keleti felén fogja megérni. A népek a birodalmakat nem győzik le, csak túlélik. Az egyének azonban többnyire nem bírják túlélni a birodalmakat.

*

Könyvek elkobzása és megsemmisítése szép lassan talán kimegy a divatból. K. sohasem tud megfeledkezni arról, hogy lefoglalhatják, elkobozhatják és megsemmisíthetik azt, amit írt. A kéziratot időnként titkos helyre süllyeszti, nem szeretné, ha más is olvasná, amíg nyers. Az erdei vadnép is óvatosabb, ha már golyót kapott. Kobra hangot ad annak a véleményének, hogy civilizált hatóság tartózkodik mindenféle magánlaksértéstől, valamint nyersfogalmazványok kéretlen olvasgatásától. Civilizált hatóság nem hallgatózik és nem kukucskál könyvek szerzőinél. Szövegek államvallási, illetőleg büntetőjogi szempontú megítélését K. sajnálkozva, sőt aggodalommal szemléli. Kobra lehetségesnek tartja, hogy a helyi lapok lassacskán közölni fogják a meditációit, amelyek a köztisztviselőket csak mint éjjeliszekrényolvasmány érdekelhetik, nem zárja ki azonban azt a lehetőséget sem, hogy a betűvadászok ismét megszállhatják a dolgozószobákat. K. a jóga megfeszített izmokkal, de igen lassan végzett mozdulatait ajánlja példaként a történelem aktorainak, továbbá a forradalom viharmadarainak. A lassú, de folytonos civil szabadságharcot. A derű forradalma. Meg van maga hibbanva? Derű, itt Budapesten, a huszadik század végén?

*

Regresszió, odumitológia, háziundor. Bebújunk az egérlyukba, nekünk sem kell senki, mi sem kellünk senkinek. Nem ártjuk magunkat a többiek ügyébe, ki-ki magáért sem tesz sokat. Elkölcsös kuporgás, meghittség neobiedermeyer esztétikája, kisügyesség papos beszéde, tisztes aggályosság. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Jellemünk titka a „ne szólj szám, nem fáj fejem” életfilozófiája, időnként megszaggatva a csakazértiskimondás görcseitől. Nem külső hatóság, nem uralmi modell, hanem te, mindig te. Ne képzelj zord székházat, zord tiszviselőkkel. Nem, reggeli meditációidról van szó. Bárhol vagy, bármit csinálsz, jóváhagyott, eltűrt lény vagy. Az elfekvő kórházat is meg lehet szokni, van bensősége, cinkossága, sőt illemtana is. A melegben összebújunk, álmodozóak vagyunk és fájókák. Szomorúság ül a szemünkben. De legalább nem üres. Idegenkedünk a lényegretörő naivitástól, hosszú távú elképzelésektől. Társalgásaink sohasem mentesek a hátsó gondolatoktól. Káröröm cinizmusa, irigység erkölcse, titkolózás módszertana és gépies kényszerességgel a reumás akasztófahumor. Ez mind kapható nálunk. A hely embere dohog, dühöng, gyanakszik, megsértődik, sokat iszik és dohányzik, nyugtatót és altatót szed, beletörődik abba, ami nem természetes, érdeklődése beszűkül, és még büszke is erre. Kaján tehetetlenség, harapós közöny, savanyú vereségtudat, elócskult szellemi bútorzat, fellengzős nyelvezet. Barátkozunk a balsorssal, ízleljük édességeit, s azoknak, akiket régen tép, melankóliáját, kedélyét, csalafintaságait.

*

Összebújunk a berkeinkben és fázunk a végzet bábjátékába bonyolódni. Csak annyira vagyunk szolidárisak, mint egy zárt intézet ápoltjai, akik sokat civakodnak és időnként beárulják egymást a fehérköpenyeseknél. Néha azonban föllelkesülnek, mint egy bűnszövetkezet, és igyekeznek megtéveszteni az igazgatóságot. Ügy néz ki, mintha gyarapodni akarnánk nagy hévvel, de talán inkább tanyázni és diskurálni szeretünk. Csavart labda, kitérés az ütések elől, kényelmes példálózás, lágy véde579