Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - Konrád György: Borongások (regényrészlet)

Európa megosztottsága, meg minden, ami vele jár, ha tetszik, ha nem, tartósan fennmarad. Városunk a második ezredfordulót is a megosztott kontinens keleti fe­lén fogja megérni. A népek a birodalmakat nem győzik le, csak túlélik. Az egyé­nek azonban többnyire nem bírják túlélni a birodalmakat. * Könyvek elkobzása és megsemmisítése szép lassan talán kimegy a divatból. K. sohasem tud megfeledkezni arról, hogy lefoglalhatják, elkobozhatják és megsem­misíthetik azt, amit írt. A kéziratot időnként titkos helyre süllyeszti, nem szeretné, ha más is olvasná, amíg nyers. Az erdei vadnép is óvatosabb, ha már golyót ka­pott. Kobra hangot ad annak a véleményének, hogy civilizált hatóság tartózkodik mindenféle magánlaksértéstől, valamint nyersfogalmazványok kéretlen olvasgatá­sától. Civilizált hatóság nem hallgatózik és nem kukucskál könyvek szerzőinél. Szö­vegek államvallási, illetőleg büntetőjogi szempontú megítélését K. sajnálkozva, sőt aggodalommal szemléli. Kobra lehetségesnek tartja, hogy a helyi lapok lassacskán közölni fogják a meditációit, amelyek a köztisztviselőket csak mint éjjeliszekrény­olvasmány érdekelhetik, nem zárja ki azonban azt a lehetőséget sem, hogy a betű­vadászok ismét megszállhatják a dolgozószobákat. K. a jóga megfeszített izmokkal, de igen lassan végzett mozdulatait ajánlja példaként a történelem aktorainak, to­vábbá a forradalom viharmadarainak. A lassú, de folytonos civil szabadságharcot. A derű forradalma. Meg van maga hibbanva? Derű, itt Budapesten, a huszadik század végén? * Regresszió, odumitológia, háziundor. Bebújunk az egérlyukba, nekünk sem kell senki, mi sem kellünk senkinek. Nem ártjuk magunkat a többiek ügyébe, ki-ki ma­gáért sem tesz sokat. Elkölcsös kuporgás, meghittség neobiedermeyer esztétikája, kisügyesség papos beszéde, tisztes aggályosság. Ami nem megy, azt nem kell eről­tetni. Jellemünk titka a „ne szólj szám, nem fáj fejem” életfilozófiája, időnként megszaggatva a csakazértiskimondás görcseitől. Nem külső hatóság, nem uralmi modell, hanem te, mindig te. Ne képzelj zord székházat, zord tiszviselőkkel. Nem, reggeli meditációidról van szó. Bárhol vagy, bármit csinálsz, jóváhagyott, eltűrt lény vagy. Az elfekvő kórházat is meg lehet szokni, van bensősége, cinkossága, sőt illemtana is. A melegben összebújunk, álmodozóak vagyunk és fájókák. Szo­morúság ül a szemünkben. De legalább nem üres. Idegenkedünk a lényegretörő naivitástól, hosszú távú elképzelésektől. Társalgásaink sohasem mentesek a hátsó gondolatoktól. Káröröm cinizmusa, irigység erkölcse, titkolózás módszertana és gépies kényszerességgel a reumás akasztófahumor. Ez mind kapható nálunk. A hely embere dohog, dühöng, gyanakszik, megsértődik, sokat iszik és dohányzik, nyugtatót és altatót szed, beletörődik abba, ami nem természetes, érdeklődése be­szűkül, és még büszke is erre. Kaján tehetetlenség, harapós közöny, savanyú vere­ségtudat, elócskult szellemi bútorzat, fellengzős nyelvezet. Barátkozunk a balsors­sal, ízleljük édességeit, s azoknak, akiket régen tép, melankóliáját, kedélyét, csala­fintaságait. * Összebújunk a berkeinkben és fázunk a végzet bábjátékába bonyolódni. Csak annyira vagyunk szolidárisak, mint egy zárt intézet ápoltjai, akik sokat civakodnak és időnként beárulják egymást a fehérköpenyeseknél. Néha azonban föllelkesülnek, mint egy bűnszövetkezet, és igyekeznek megtéveszteni az igazgatóságot. Ügy néz ki, mintha gyarapodni akarnánk nagy hévvel, de talán inkább tanyázni és diskurálni szeretünk. Csavart labda, kitérés az ütések elől, kényelmes példálózás, lágy véde­579

Next

/
Thumbnails
Contents