Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Ágh István: Gyertyagyújtó (regényrészlet)
ÁGH ISTVÁN Gyertyagyújtó ASZÁLY, ÍNSÉG, KOLERA, BIRTOK Az 1853. március 2-i császári pátens törvényesítette a jobbágyság eltörlését. Az új világ esős évvel kezdődött, belefulladtak a mezők, rétek és a szőlőhegyek. Hat ökörrel húzítáik ki a szénásszekereket, megállt a víz a laposokon, békás sárban arattak, a gabonakeresztek alja kicsírásodott, a papkévétől lefelé rohadt, beáztak az asztagok. „Még a hegyek is fölfakadtak, s túl nedvesség miatt a szőlőhegyi pincék vízzel teltek meg és leomlottak.” Aztán a rétek nagy jegekkel tükrözték a telet. Lefagytak a vadludak ingyen pecsenyének, beóvakodtak a vadak a kertekbe, tőrvetések ideje volt az, s rókariadóké. Akor indult a Somlóra a Besenyő-erdő aklából Savanyó Józsi szamarával, és föltört egy úri pincét a nagyszöllősi oldalon, akkor kezdte betyárságát, mikor a negyvennyolcéves Rózsa Sándort körözték vagy lefogták, olyan gyerekcsínnyel, amiért néhány pofonnál nem járna több; egy kishordó bor miatt. Könnyen rátaláltak a csizma- és a patanyomon, akkor még ő szolgálta a juhászokat karácsonyra vagy szilveszterre, később az ő vezérlete alatt raboltak az ihászok. Az ég kieste magát, a föld megelégelte a vizet annyira, hogy iszonyú szárazság következett. 1866-ban, olvasom a Veszprém (Vegyestartalmú hetilap. Szerkeszti Eötvös Károly) című újságban: „A nedves 1853-ik év óta... folytonos szárazság van, s a szárazság 1863—, 1864— és 1865-ik évben s a jelen évnek július havában oly magas fokra emelkedett, hogy gyümölcstermésünk semmi, a gyümölcsfáik nagyrésze (különösen a száirwafiák) kiveszitek, s a szőlőinkben nemcsak a fürtök sültek le, hanem a tőkék is kiégtek és elszáradtak — 1863-ban 1/3-a, 1864-ben fele, 1865-ben 2/3-a kiveszett.” Még vetőmagra való sem termett! „Víg dalokat visszhangoztak naponnan a mezők, estennen a szőlőhegyek. Barátság és vendégszeretet ütötte fel tanyáját a Balatonmellék és a Somlyó megénekelt kedves vidékein. Most falvakon mehetünk át, ahol alig szüretelt egy-két ember, mérföldeken át nincs meg a múlt évi munka ára, hát a jövő évi kenyér? Tétlenül és az elkeseredés fájdalmas érzetével kénytelen a munkáskéz heverni, mert a maga munkáján nincs isten áldása . . . Parlagon hevernek a mezők, mert nincs vetőmag, a kiveszett szőlőtáblák földei, mert nincs kenyér a munkásnak . .. nekünk mégis úgy tetszik hogy török, tatár pusztítása nem volt olyan fájdalmas, mint a mostani elszegényedésünk.” A lapok hirdetései magasból záporoznak erre a nagy nyomorúságra. 45
