Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)

hoppon: bátyja, a miniszter Vörös János távozott, s ő hirtelen két szék között a pad alá került. Kapkodott ide, kapkodott oda, de már senkinek sem kellett igazán, nem vette óvó szárnyai alá egyik párt sem. Ö meg mintha nem tudna beletörődni abba, hogy bátyja már sem nem Horthy vezérkari főnöke, sem nem az Ideiglenes Nemzeti Kormány honvédelmi minisztere. Az új miniszterrel, Tombor Jenővel — érthe- tőleg — nem tudott szót érteni. Mindez csak azért érdekes, mert így kerülhetett sor arra, hogy 1945. decemberében Tombor hivat, és azt mondja nekem: „Kérlek, én nem tudok együtt dolgozni Vörössel, megállapodtam hát vele, hogy fölmentem az Anyagi Csoportfőnöki beosztásból, átszervezést hajtunk végre a Minisztériumban, új Anyagi Csoportfőnökséget hozunk létre és annak vezetésére téged szemeltelek ki.”

Így lettem én anyagi csoportfőnök 1945 végén. 1946. májusában újra előléptettek:

„Magyar Honvédelmi Minisztérium 5657 1946 M. E. 1.

Almásy Pál Ürnak vezérőrnagy.

Budapest, 1946. évi május hó 26-án Budapest Értesítem Vezérőrnagy urat, hogy a magyar Köztársaság Elnöke a miniszterelnök úrral együtt történt előterjesztésemre a honvédség tényleges állományában a

I. Tábonoki karban:

1946. évi június hó 1-vel,

1946. évi június hó 1-i ranggal: al tábornaggyá a III. fizetési osztályban előléptette.

Dr. Tombor”

— Közben azonban működtem az Igazoló Bizottságban, a Miniszter megbízásából, mert a tábornoki, ezredesi rendfokozatokat a minisztériumban igazoltuk. A koalíciós pártoknak egy-egy megbízottja is helyet foglalt ebben a bizottságban. A kommunista párt részéről Révész Géza. A kisgazdapárt képviselője nem én voltam, hanem hivatalosan Bartha Albert, a későbbi miniszter. Emlékezetem szerint súlyosabb viták nem voltak a bizottságon belül, a döntések egyhangú szavazatokkal folytak. Illetve nekem egyetlen egyszer volt vitám valakivel, az is Révész Géza ezredes volt.

Bakay Szilárd altábornagy kérte igazolását. Hozzáteszem, hogy az eleve formális lett volna, mert Bakay nem szándékozott tovább szolgálni, igazolás nélkül is élhetett volna nyugodtan, de ő nem akarta, hogy később talán ráfoghassák: megkerülte ezt a procedúrát. Hazajött Nyugatról és tisztázni kívánta magát. Súlyt helyezett arra, hogy feddhetetlen legyen.

Én rögtön felszólaltam mellette, körülbelül azzal, hogy Bakay szereplése nem lehet vitás, hiszen a Kormányzó úr kiugrási politikájának egyik elősegítője volt, sőt, szerény nézetem szerint, ha ő ott lehet 1944. október 15-én a helyén és nem Aggteleky, aki gyengébb képességű, határozatlanabb ember volt, talán másképpen zajlanak le az események. Javaslom tehát sima igazolását.

Révész Géza ekkor felállt, elővett és felolvasott egy levelet, amiben bejelentés állt Bakay ellen, miszerint ő, mint megszálló seregtest-parancsnok, a partizánok ellen hozott intézkedéseivel kimeríti a háborús bűnösség kritériumait és így tovább. A bejelentést tevő Rákosi Mátyás volt.

Hosszú és heves vita után szavazásra került a dolog, bár az is felmerült, hogy napoljuk el Bakay ügyét, hiszen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre. A szavazatok aránya 5:4 Bakay ellen.

Akkor még nem tudtuk, hogy Révész Géza mekkora politikai erőt képvisel. Érzékeltük viszont — hiszen a bejelentést tevő Rákosi volt —, hogy immár magasabb pártpolitikai szempontok nyúlnak bele a minisztérium ügyeibe. Furcsa módon azt is érzékeltük, hogy a vita során a Révész mellé állók számára nem érdem a Kor522