Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Simonffy András: Bővített lábjegyzet (Beszélgetés Almásy Pállal)

SIMONFFY ANDRÁS

Bővített lábjegyzet*

Már a naplónak is különös története volt. Amikor Almásy Pál műszaki törzskari ezredest lefokozva ugyan, de az utolsó percben jött, halálos ítéletét tizenöt évi fegy- házra változtató kegyelemmel a budapesti Margit körúti fogházból a sopronkőhidai fegyházba szállították 1944. december tizenkettedikén, a halálos ítélet döbbeneté után csak az életben maradás ujjongáea töltötte el kimondhatatlan örömmel. Első fegyház-naplóiban lett úrrá ezen az ujjongáson a Kiss János, Tartsay Vilmos és Nagy Jenő halála fölött érzett gyász, és az aggodalom az újabb, gyorsított eljárású nyilas katonai perek előkészítése láttán.

Megőrizni! Minden perc, minden óra történetét hitelesen lejegyezni valahogyan, hiszen a hamarosan rajtuk átcsapó front könnyen eltörölhet majd minden nyomot, minden bizonyítékot. De hogyan? A köztörvényesekhez szokott sopronkőhidai fegy- őrök között akadtak szép számmal lekenyerezhető, szeszért, élelemért sok minden felett szemet húnyó alakok, de papírhoz és ceruzához, a diktatórikus rendszerek legfélelmetesebb ellenfeléhez, a gondolat eszközéhez- jutni még így sem tetszett táncórai feladatnak.

Almásy Pált azonban elsőként és váratlanul kiemelik a börtönirodára, írnokként. Kiválóan tud vonalzóval kartotékokat készíteni, és a kartotékok fejezetére hangyaszorgalommal írja fel a bíróság elnevezését: „A nemzet totális mozgósításával és harcba állításával megbízott m. kir. tárca nélküli miniszter mellé beosztott tábornok bírósága.” Rábízzák a „növedékek”, az újonnan bekerülők lajstromba vételét, hamarosan ő intézi a zárkabeosztásokat.

Számára ez a beosztás két nagy lehetőséget jelent, amellett, hogy helyzetéből adódóan napra készen értesül a fegyház belső életének híreiről, a készülő perekről, időpontjukról, a kivégzésekről, a fronthelyzetről.

Ceruzához és papírhoz jut.

Mint kitűnően vonalazó, precíz írnoknak lehetősége van némileg megnyugtatni az újonnan bekerülteket, folyosói szolgálatra történő kijelöléssel, barátok együvé, közös zárkába osztásával. Megszervezi a hírszolgálatot is, különösen azután, hogy újabbakat (már elítélteket) jelölnek ki írnoki teendők ellátására.

Éjszakánként elcsent fecnikre, később egy beküldött kis vonalas füzetbe napra készen rögzíti a fegyház eseményeit. Lejegyez mindent, visszamenőleg is. Perek anyagát igyekszik — a mellé beosztott újabb írnok, Révay Kálmán segítségével — lemásolni.

Nem sejti, nem sejtheti, hogy mi vár rá az elkövetkező években: mellőzés, letartóztatások, perek, hat év és két hónapnyi vizsgálati fogság, jogerős ítélet nélkül. Könyvtára, iratai, köztük a sopronkőhidai naplójegyzetek is az Államvédelmi Hatóság kezére kerülnek, nyomuk vész.

Almásy Pált csak 1962-ben rehabilitálják végleg, mindennemű vád alól felmentve. A demokratikus hadseregben kapott altábomagyi rendfokozatát, nyugdíját visszakapja.

Iratot, könyvet egyet sem. Elvesztek örökre.

— A hatvanas évek elején egy szép nap csengetnek nálam. Egy mélyen barázdált arcú civil. Valahonnan ismerős. No, kerüljön beljebb. Nem, 6 nem jön be. Csak éppen átad valamit. S hogy én bizonyára nem emlékszem rá annyi arc kö• Részlet a szerző Beszélgetések Almásy Pállal című készülő kötetéből.

517