Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Marno János: képzitubus - a szemüvegtok helyén (vers)

és varázsütésre egy drótüvegfedelű cserépserpenyőbe fut be a szerelvény az egész nemigen tágasabb egy hálófülkénél, valamely fülledt traktusa, idült érszűkülete lesz, találgatom, ez is a tónak — középkeleti szürkület (egy versszelet a porcogós habboltozatból) és reszketeg térddel rálépek a mosdóvíz pedáljára ... először semmi... aztán a gyér örvénylésben hasadni, bontakozni látszik a hátad ... végigsöpör szememen a hideg kémlelőablak vágató tej rozsdafény rosszul értettél, persze, megint; amiért ide csaltalak magammal, annak semmi, de semmi más indítéka nem volt, mint a nyers szerelemre kötelező kín — hogy belevakulj a kockát szétdobó nagyításba

talán majd a reggel... kuporodsz összébb a gyűrött huzatú ágyszékben, és fürgén cigarettára gyújtasz, lesed, hogy ettől megenyhülök-e, visszabúj hatsz-e a némafilm korszakunkhoz — EGY FÜST ALATT A KÉT MEGKOPOTT CSILLAG — miért is ne, legyintek, ha a koprodukció úgy kívánja, maradjunk meg tehát a képet éppen hogy csak áttüntető címszavaknál (ahogyan még eredetileg, te- előtted, tartózkodtam volt bármi hasonulás részletezésétől), szóval legyen, mondjuk, a fülke egyszer nászi, selyemmel, bársonnyal bevont „nőd arcán a vidék, bőrét az elsuhanó táj mint csipkézi..egyszerre meg baljós náci pogy- gyásszal telezsúfolt; a havazást viszont mindkét — pirosszemű, mesefehér — ízben egyugyan- az a nyúl jelképezze; mert minél együgyűbb fordulatot vesz a történet, annál közelibb kézzel ragadja torkon a nézőt — akár a szomszédja, akár a szimpla feketeszomjúság és azért sírsz mégis, hátha a borzalom érzést megszelídíti a bánat — de a vízfesték olyan édesmindegy, olyan báván visz ki a vonatfolyosóra ... nincs lökdösődés búcsúpillantás, szívszaporulat, tetőtől-talpig marcona rend van benned; még egy cigaretta, lassú spirális cselekménytudat... semmi huzat fúj át a hüvelyen, te-, én- stb.-csere nem fáj nem ront többet a játékon — annyi szent

disznó reggel van, töröttrózsaszín, szőke és töröttrózsaszín a pácolt irodaszekrény mellett, elfáradtál? mondom, dőlj le