Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 6. szám - Molnár Miklós: A Nagy Átalakítás (Részletek egy diktátor emlékirataiból) (regényrészlet)

sági hivatalnokokra, a csendőrség és más testületek egykori tagjaira. Aztán fel kellett számolni a fegyveres rablóbandákat is. Ezekben a heroikus időkben három év leforgása alatt több mint kétmillió banditát tettünk ártalmatlanná. „Ha nem vetik végét a tisztogatási hadjáratnak, hamarosan nem lesz kin uralkodniuk” — mondta nekem négyszemközt egy szövetséges ország diplomatája. Nem értette az istenadta, hogy jól alkalmazott kegyetlenségünknek volt része a szervezett gyilkolás. Nem tehettünk mást. Helyzetünk, körülményeink kényszerére cselekedtünk. A kizsigerlő kisebbség elnyomása olyan könnyű, olyan egyszerű és természetes dolog! Ámde tudtuk azt is: a világleiket, melyből testlétünkben mindahányan részesülünk, nem lehet megölni. Megsemmisíteni az elpusztíthatatlant, mondja a Bhagavad Gítában Krisna, a Magasztos, senki sem képes. A lélek nem születik, nem hal meg, sohasem ’lett’, és sohasem ’lesz’; romolhatatlan, múlhatatlan, örök. Aki az élőlényt gyilkosnak vagy gyilkolhatónak hiszi, az nem érti igazi természetét. A tudás birtokosa tudja, hogy a lélek nem gyilkos és nem is gyilkolható.

A batáv lakosság legnagyobb részét azzal sikerült batavialistává nevelnünk, hogy nyilvános kivégzéseken kellett részt vennie. Minthogy mi a globális revolúci- ót olyan emberekkel akartuk, amilyennek éppen vannak, akik tehát alárendeltség és ellenőrzés, felügyelők és könyvelők nélkül nem tudnak meglenni, milliónyi kisebb bűnözőt, elhajlót, excentrikust, homoszexuálist kényszermunkára ítéltünk. Velük építtettük föl a győzedelmes revolúció új gyárait, a hozzájuk vivő utakat és villamos vezetékeket; új bányákat nyitottak és termeltek ki; csatornákat ástak, szűztalajokat törtek föl, mocsarakat csapoltak le, dzsungelt irtottak, kefét kötöttek, kötelet vertek, zacskót ragasztottak, kolorádóbogarat gyűjtöttek, követ fejtettek. Számukra ez volt a megigazulás útja. (Éjszakáikat barakktáborokban töltötték: ilyen intézmény Batáviának minden körzetében létesült.)

Bukdácsolva ugyan, de mintha úton lettünk volna az új munkaterv, az új együttműködési program, az új közösségi társadalom felé. Megdöntöttük az antiba- tavialistákat, a felfegyverzett batavialisták vasbeton öklével letörtük a kizsigerlők ellenállását, szétzúztuk az állam bürokrata gépezetét — és előttünk állt az élősdi gonosztól megszabadított, tökéletes technikával felszerelt mechanizmus, amelyet maguk az egyesült batavialisták egészen jól működésbe tudtak hozni úgy, hogy technikusokat, felügyelőket és könyvelőket alkalmaztak, és mindnyájuk munkáját úgy fizették, mint általában valamennyi állami hivatalnokét — munkás-órabérrel. Nyilvántartás és ellenőrzés — ez a legfontosabb, midőn az egész társadalom egyetlen irodává, egyetlen gyárrá lesz.

Valahogy aztán — valahogy mégis — valahogy mindenestül visszájukra fordultak összes dolgaink. Gondolkodásunk autonómiára van ítélve, úgyszólván tehát független a valóságtól: ezért a töméntelen non sequitur. Meghirdettük az egyéniség mindenoldalú kiteljesedését — és az egyéniség az utolsókat rúgja; az állam eltűnését — és az állam sose volt erősebb és terebélyesebb: az egyenlőség aranykorát — és a terror korszaka következett. Ellenségeink fogytával sem tudtunk -biztonságot adni az embereknek. Akiket kedvezésekkel megnyertünk, legádázabb rosszakaróinkká lettek. Ellenőrizni kellett az ellenőröket, az ellenőrök ellenőreit, az ellenőrök ellenőreinek ellenőreit. Magunkévá, csak a magunkévá akartuk tenni, magunkévá akartuk ölelni az apátlan-anyátlan tömeget. Azt akartuk, hogy többé ne kelljen tekintettel lenniük az embereknek a félelmetes másikra, csupáncsak miránk; hogy oldódjanak föl bennünk, teljes létazonosságban, s akkor majd megszűnhet különállásunk és kirekesztettségünk, és végre megszabadulhatunk attól az átkos kényszertől, hogy a tömeg másikjának kelljen lennünk. A jövendő dinamikus állama érdekében el kellett törölnünk a nemességet, a fegyelmet, a hivatások rendjét, meg kellett semmisítenünk az együttélési normákat, a gondolkodási alapelveket, a metafizikus kultúra évezredes szabályait — a régi rend védelmező hivatkozásainak falanxát. Elértük, amit akartunk: lám, rendetlenség, nemtelenség, fegyelemnélküliség, normát- lanság, elvtelenség mindenütt. A hatalmat megragadtuk ugyan, de nyugodtan, egy helyben ülve gyakorolni nem tudtuk. Kiegyensúlyozott államiságot nem sikerült létrehoznunk. Teljhatalmat szomjúhoztunk; minden gonoszt magunkba szívtunk, és

510