Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Jerzy Snopek: Pilinszky (tanulmány) (Gedeon Márta fordítása)

Ülünk az ég korlátain, mint elítélt fegyencek.

(Trapéz (s korlát)

Ez a néhány példa arra is ráébreszt bennünket, hogy Pilinszky általában kozmikus távlatban helyezi el alakjait (főleg alkotó korszakának elején). Társadalmi kérdések — a szó hagyományos értelmében — nincsenek jelen költészetébe»« Mégis a mai társadalmak elevenébe talál, ráérez a legfájóbb pontokra. ¥5lyan sebekhez nyúl, amelyek ijesztő szemérmetlenséggel tárják elénk a mai humanizmus krízisét. A háborús élmények képei: a hóhér és áldozat, vesztőhelyek és gázkamrák jönnek elő újra és újra. A szeretet — ez az evangéliumi erény — mely Pilinszky meggyőződése szerint arra hivatott, hogy megmentse a világot, számos korai versében kizárólag egymást kölcsönösen elpusztító harcként jelenik meg (mint pl. a Miféle földalatti harcban vagy a Trapéz és korlátban). Az ember alapvető felismerése a magányér- zet. A világot ugyanis megfertőzte a bűn. A megváltás útját kereső költő az Evangéliumhoz fordul. Onnan jönnek az első, erre a komor, sötét világra fényt hozó sugarak.

MINDENT FELÖLELŐ KÖR — A KERESZTÉNYSÉG

Idézzünk egy-egy részletet Pilinszky két verséből. Az első, a Mielőtt e szavakkal kezdődik:

A jövőről nem sokat tudok,

de a végítéletet magam előtt látom.

Az a nap, az az óra mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.

A másikat, az Introitust ez a versszak zárja:

A bárány az, ki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány kit megöltek.

Végigkocog az üvegtengeren

és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

Pilinszky költészetének (és általában műveinek) legszembeötlőbb és leggyakrabban hangsúlyozott vonása a vallásosság. Ügy tűnhetne föl, hogy ebben nincs semmi különös. Hisz az Introitus szerzője számos versében hivatkozik keresztény fogalmakra és szimbólumokra. Legfontosabb közülük a kereszt, kegyelem, feltámadás, passió, bűn, megváltás, utolsó ítélet, stb. Előfordul viszont, hogy meglepő szövegkörnyezetben használja őket. A Tilos csillagon című vers e vázlatban idézett részletében megjelenik az ember szerencsétlenségével játszó „égi semmi habja”, a Halak a hálóban című vers végén pedig elénk tárul „egy hatalmas halász”, akinek étek leszünk az asztalán. A kegyelem túl későn jön (Késő kegyelem), a kereszt a „tér és idő ke- resztjé”-vé válik, amelyhez mindannyian oda vagyunk szögezve. A romlott világ és az ég között feszültséggel teli tér húzódik. A bűn annyira rányomja bélyegét mindenre, hogy már-már kételkedni kezd az ember a megváltás és üdvözülés lehetőségében. És bár végül is a hit győzedelmeskedik Pilinszky költészetében, a kétkedés csírája is ott rejtőzik valahol. A költő lélekben megpróbálja újra átélni a megváltás aktusát, alázattal vállalva a világ romlottságát. Egyik versében így vall:

Nincs az a marhabélyeg, mit meg ne érdemelnék

(Marhabélyeg)

„Krisztus követésének” ez a fajtája abszolút engedelmességgel és alázattal kell párosuljon, hogy ne váljék a büszkeség gesztusává. Pilinszky tudatában van ennek. Tudja, hogy az alázat paradox fogalma tulajdonképp a hallgatás és a nem tudatos tevékenységek szféráját öleli fel.