Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Jerzy Snopek: Pilinszky (tanulmány) (Gedeon Márta fordítása)
XIX. század alig tudott megbirkózni. Albert Camus az egyén szabadságával kapcsolatos törekvésekről ír híres esszéjében: A lázadó emberben. Ezeknek a törekvéseknek az eredménye az lett, hogy századunkban az emberre vonatkozó új koncepcióra vágyó filozófia ismét a keresztény vallásban keres ihlető forrást. Ezen az úton haladtak a perszonalisták. Külön utakon jártak azok az egzisztencialisták, akik közül Sartre volt a legkiválóbb gondolkodó, de ezen a területen az ő eredményeiket érezzük a legkevésbé maradandóaknak. Pilinszkynek a perszonalizmushoz fűződő viszonyát kizárólag a közös kulcsfogalmak és problémák szempontjából lehet vizsgálni. Nincs értelme, hogy a perszonálissá filozófia egyes téziseihez keressünk illusztrációt műveiben. A kérdések legtöbbjével az egzisztencialisták is foglalkoztak. De még ott, ahol a legnagyobb a hasonlóság az egzisztencializmus és a perszonalizmus között, ott sem tűnik el a kettőjük közötti — az egyén és a személy szembeállításán alapuló — különbség. Mounier-ről szóló tanulmányában Paul Ricoeur megjegyzi, hogy a kispolgárság negatív tulajdonságainak ösztönös megérzése bevezető az egyén és a személy ellentétének vizsgálatához. Ebben a kontextusban érdekesek Pilinszkynek a kispolgárságra vonatkozó nézetei. A rájuk jellemző lelki alkatban az emberi személyre leselkedő veszélyeket véli fölfedezni. A mindent átható, evangéliumi szeretet az ilyen esetekben nehéz próba előtt áll: „Félek a kispolgártól. Nem gyűlölöm, amiérft szűk és korlátozott világban él, de félek tőle, amiért világának túlnyomó fele formátlan és végtelen sötétség. (...) A kispolgárnak háza, kertje és kutyája van. Én nem ezért bírálom. Félelmemet a kispolgár elhanyagolt, elnyomott világa kelti, ami nem egyéb, mint a tudat alá szorított mindenség. Ami házát, kertjét, kutyáját illeti, ezeknek legfeljebb örülök — ha mégoly halovány mosollyal — mert ezek legalább láthatók. Ezeket befogadta életébe és tudatába. Félni én attól félek, amit a kispolgár nem mer vállalni az emberi lét egészéből, attól a kerttől, aminek nincs égboltja. Megpillantva a kispolgárt, én egy deformált, letagadott és be nem vallott min- denséget észlelek mindenekelőtt, mely ha szóhoz jut egyszer, a »kispolgár« habozás nélkül hagyja ott házát, kertjét, kutyáját, hogy az elnyomott univerzum mintájára berendezze a koncentrációs táborok világát, a be nem vallott mindenség mintájára egy bevallhatatlan mindenséget.” Századunkban az emberi személyt fenyegető veszélyek újabb forrásai jelentek meg (vagy váltak észrevehetővé). A második világháború pokla hagyta a legmélyebb nyomot Pilinszky költészetén, de az emberi szabadságot fenyegető kollektivizálási folyamatok veszélyére szintén felfigyelt. Ez a probléma, amelyet a Pilinszky által különösen nagyra tartott Simone Weil is nemegyszer fölvetett, a tömegtársadalmak fejlődésével vált aktuálissá. A Szálkák, szerzőjének költészetében azonban nem ez a központi probléma, jóllehet az emberi szabadság kérdése állandóan jelen van benne. A Pilinszky által teremtett világ gyakran azonos a börtönnel, az emberek elítéltek, akik hiábavalóan próbálják lerázni bilincseiket: En tiltott csillagon születtem, a partra űzve ballagok, az égi semmi habja elkap, játszik velem és visszadob. (Tilos csillagon) Csillaghálóban hányódunk partravont halak, .. . (Halak a hálóban) Ez a világ nem az én világom, csupán a testem kényszere,... (Kihűlt világ) 459
