Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Szörényi László: Bronzvendég a katedrálisban (esszé)

ezt a nevet kapta. A bán halála és a magyar—horvát kiegyezés után, 1868-ban fel is állították itt Fernkorn bécsi szobrász Jelacic-lovasszobrát. A bán kivont kardja Magyarország felé mutatott, lovának farka alatt („pod repom”) volt a közkedvelt találkahely, mint Pesten régen a Nemzeti Színház melletti óránál. így a falusi katonafolklór után, amely alakját „horvát királyként” foglalta balladákba, bevonult a nagyvárosi néphagyományba is. Stefan Rodic is itt, mint hagyomány-megszentelte helyen, égette a magyar zászlót 1903—1905 között.

Dicsősége azonban leáldozott, mikor a partizánok zágrábi bevonulása után a szobrot eltávolították és a teret átkeresztelték. Nem állítottak helyére semmit, legkevésbé Ante Starcevic, a modern, önelvű horvát nacionalizmus alapítójának szobrát, amit Pesty Frigyes annak idején rosszmájúan ajánlott kora horváti politikusainak. 1971-ben, a „zágrábi tavasz” idején a diákok követelték is a szobor visszaállítását. Tito azonban december 3-i, karadjordjei beszédében ezt visszautasította: a bánt Habs- burg-bérencnek és a magyar forradalom elnyomójának nevezte. A ferences Dominik Mandié, az amerikai horvát emigráció ideológusa — ahogyan Ernest Bauer írja — azzal vágott vissza, hogy Jelacic minden tette használt Horvátországnak, a Habsburgokkal kötött szövetsége is. Hiszen Kossuth — úgymond — meg akarta semmisíteni a horvát népet és a Kárpátoktól az Adriáig /terjedő magyar népet (sic!) akart teremteni. A bán tehát nem reakciós, sőt azzal a tettével, hogy a Magyarországgal összekötő hétszázötven éves állami és politikai kapcsolatot kettévágta, minden idők egyik legsikeresebb horvát forradalmára lett. Szobrát eltávolítani népellenes vétek.

Ez tehát a templomi szoborcsere előtörténete. Az egyház óvatosan — mint met- ropolia-teremtőt — karolta fel a bánt, de egyértelműen. Szobrát a Szent László-oltár mögé helyezve azoknak a bizonyos, a szent király által megkötött és a bán által kettévágott kötelékeknek mutat fügét. Nem törődtek azzal sem, hogy Jelacic felmagasz- taltatásának fejében a Római Anyaszentegyház egy bíborosának szobrát kellett eltüntetni. Haulik nemzeteszménye különben is háromszorosan elavult. Talán az is hozzájárult a döntéshez, hogy az érsek csak szlovák volt. (Nemzetiségét a kis vezető pontosan feltüntetni. Pedig egyébként nem erénye a történeti tájékozottság. Például az is olvasható benne, hogy Magyarország 1526-ban teljesen török uralom alá került és ettől kezdve százötven éven keresztül Horvátország egyedül volt a keresztény Nyugat védőbástyája.)

Miért írom mindezt? Két okból. Először is: az ügy bebizonyítja, hogy a nemzeti szimbólumok makacs dolgok, ha az ajtón kidobják őket, bejönnek az ablakon. Jobb egy politikus szobra a köztéren — a dualista Magyarország is megtűrte — mint a keresztény erények megdicsőítésére szolgáló templomban. Másodszor: a horvát testvérnemzetünk. Jó volna, ha történetének és művelődésének alakulását közelebbről és módszeresen figyelhetnénk. De ma Zágrábban nincs magyar konzulátus és kulturális intézet (francia, amerikai, vagy japán van), a zágrábi egyetemen nincs magyar, és egyetlen magyar egyetemen sincs a kölcsönösség feltételét megteremtő horvát tanszék.

FELHASZNÁLT IRODALOM

— Szónoklati remeklet. Ponori Thewrewk József „Utazásnaplójából". Üjévi ajándékul a’ szép, jó és igaz barátainak. Pozsony, 1848. — Agramer Zeitung, 1848. Nr. 44. ápr. 27. 211. 1. (Ezúttal is kifejezem köszönete- met Szabó G. Zoltán barátomnak, aki felhívta figyelmemet e cikkre).

— Gedichte von Joseph Freiherrn von Jel- lacic. Wien, 1851.

— Szalay László: A horvát kérdéshez. Pest, 1861.

— Constant von Wurzbach: Biografisches Lexikon des Kaiserthums Österreich [.. .] VIII—X. k. Wien, 1862—1863.

— Pesty Frigyes: Száz politikai és történeti levél Horvátországból. Budapest, 1885.

— Márki Sándor és Beksics Gusztáv: A modern Magyarország. (1848—1896). (,,A magyar nemzet története. Szerk.: Szilágyi Sándor. X. k.”) Budapest, 1898.

— Margalits Ede: Horvát történeti repertórium. I—II. k. Budapest, 1900—1902.

446

— Hartley: The man who saved Austria. London, 1908.

— Andies Erzsébet: 1848—49. Tanulmányok. Budapest, 1968.

— Ernest Bauer: Joseph Graf Jellachich. Ba- nus von Kroatien. Schicksal und Legende des kroatischen Helden von 1848. Wien- München, 1975.

— Wolfgang Kessler: Politik, Kultur und Gesellschaft in Kroatien und Slawonien in der ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts. Historiographie und Grundlagen. („Südosteuropäische Arbeiten” 77.). München, 1981.

— Antun Ivandija: A zágrábi székesegyház. (Vezető). Zágráb, 1983.

— Spira György: Egy Jellacic-önportré. =

Levéltári Évkönyv. 16. Somogy megye múltjából. Kaposvár, 1985. 285—310. 1. és

klny. (Ezúttal is köszönöm Gergely András barátomnak, hogy erre a közleményre és Kessler könyvére felhívta a figyelmemet).