Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Ágh István: Gyertyagyújtó (regényrészlet)

Elől két szoba és konyha. Az északit a Nagymama Szobájának hívtuk, a déli volt a Szoba, mellette a csöpp spejz, szemben az a helyiség, ami leheteitt nyári konyha, lakószoba, de legtöbbször raktára a lesózott húsoknak, savanyított káposztának. Sötétítette az akácás, sohasem érte a nap, nyirkosította földes alja, idegenül bújt a többi helyiség között, akár a sír; efféle érzésünket okozhatta még, hogy ott halt meg nagyanyánk 1948 szeptemberében búcsú táján, nyolcvanhét éves korában. A fordulóban keletnek a kamra, utána a kocsiszín kemencével, húsfüstölővel, aztán a húsz állatnak elégséges isrtálló, s a tyúkól, amit W-nak mondtunk, a disznóól beépítve a házba a hí alatt és kívül téglából, és lebetonozva. Hátul keresztben a pajta. A kúttól keletre kétrészes hidas a hízóknak, ellő kocáknak. S az egész udvar, a gyümölcsös, az akácás, lejjebb a nyáros és a fűzfák az árokparton.

A Nagymama Szobájában megmaradtak nagyszüleink sötétbarna, már nem parasztos tonett-ívű ágyai, szekrényei, a sublót, a házzal egyidősek; a régi Prokrusz- tész-ágy, melyben apám is született, fölkerült a Somlóra; szűkös ágy a kicsi pinceszobába. Feküdtem a háborúban lenyúzott vörösbársony dívány maradékalján, cseresznyefa-keretű tükörből kémleltem növekedésemet, kamaszkorom serdülő borostáját; a parasztság vége, apám halála, anyám elköltözése után ezt a tükröt is ellopták. Ez a szoba öreganyám haláláig ő és unokái civakodó színhelye. Pici vaskályha adta a meleget, ameddig fazék-nagyságából kitellett, nem sokkal messzebb, mint a mellé rakott szék, ahol nagyanyánk lába fölmelegedett, de kis púpos háta kihűlt. Sublótja akár az oltár, tetején Szent Antal- és Szűz Mária-szobor rózsafüzérrel, a fiókban rejtegeti gyümölcs, cukorka, csokoládé. A szoba almáriumszagú volt. Halála után odaköltöztünk, s ahogyan mi, testvérek elhagytuk a házat, úgy lett ez a szoba tágasabb szüléinknek, utoljára anyánknak.

A Szobában díszes cserépkályhát rakattak nagyszüleim, alkalmanként fűtötték be a ritka téli vendégeknek. Az ötvenes évek tűzrendészeti parancsai miatt fekvőkéményét lebontották a padláson, utána már csak állt magában, fűtőtere kitömve mindenféle papírszeméttel, nyári cigarettacsikkel. A Szobában születtünk, ide fektették halott apánkat 1969. júliusában. Születés meg halál között itt folyt az élet ritka, ünnepélyesebb fele; a szeptemberi búcsúk dohányfüstös, szelíd borozgatása, testvéreim itt szórakoztak barátaikkal, asztalt táncoltattak, karácsonykor ezek elé az ablakok elé álltak a regölők, hogy jókedvvel, ugratva párosítsák össze a bentieket. Szerenád is hallattszott nyári éjszakákon nagynénéim és nővéreim méltatlankodásba rejtett örömére. Itt kérte meg Fejes Sándor lakatosmester Marcsa kezét, hozván a Krisztus az Olajfák hegyén hatalmas giccset magával; a MÁVAG-ban dolgozó nagylaki legény nagy kerülővel juthatott Felsőiszkázra, mikor valaki pesti falunkbeli ezt a jómódú lányt ajánlotta; itt kérte meg Nagy József peresztegi kocsmáros Böskét. Megesküdtek 1914. február 10- és 14-én, szinte egyik lakodalom a másikat szaporította maradékával. Hét határra szóló mulatság szánján siklottak el a Bognár lányok — megkaptuk ezt a ragadványnevet dédapánkról, apámig, de Bognár Béla után mi már nem neveztettünk Bognárnak, kiszakadtunk a falu közösségéből. Az úrféléket, képviselőt, pereskedéseink ügyvédjeit, a lótenyésztési felügyelőket, kérőket a Szobába invitálták. Itt lakott egy bácskai menekült házaspár a második világháború utolsó telén.

Sokkal élőbb a konyha. A kémény szögletéhez épített sárgaréztulipán-koszorús, rézfogantyús tűzhelyet kiskoromban lebontották, rosszul működött a sütője, alul leégett, fölül sületlen kalács, rétes, nőiszeszély éktelenkedett a tepsiben. Az ajtótól balra ágyak, mögöttük az asztal két egymásba illő, támlás, karfás sarki páddal, szemben a másik oldalon a kredenc. Mindegyik helybeli asztalosmunka. A padlat vörös, hepe-hupás, négyzetes tégla, anyánk gyötrője, hiszen olyan nehezen moshatta föl, redveiben megállt a kosz, a fölmosólé és állandóan takarítani kellett, ide hordták a sarat, a havat, a latyakot az utcáról, mezőről, az udvarról becsoszogó lábak, csizmák, bakancsok, cipők. S mennyire örültünk tiszta szagának, mennyire jól estek az ételek, melyeket anyánk szorgalma szentelt meg! Itt az emlékek mindannapib- bak, befedi őket az ételek gőze és a szokásos gond. Ahogy itt sültek a mákos-, túrós-, almás-, tökös- és diósrétesek, főttek a töltöttpaprikák, káposzták; sültek, főt405