Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 5. szám - Szepesi Attila: Lantfutamok, Születésnapi capriccio, Noktürn, Visszanéző (versek)
szent a bolond, meg a koldus e nyálzó, kerge planétán. Mintha az utcán pléhdobozokkal játszik a vad szél, csörren a dal, nekikoccan a járda-szegélynek, a falnak, kóbor ebek mordulnak rá meg a részeg okádók . . . Szóltam kék lés zöld szavakat, most csorba a versem, lobbant benne a fény, most gyűlik az éjszaka korma. Elrejtettem a szárnyam, én se tudom, hova-merre; messzi harangszó bondul s áll az idő a szavakban, áll az idő a vizekben, a fák kérgében az éjfél. . . Pisla sugárban csordul az ének, mint a kapukra- fölszegezett denevérből csordul a vér feketéllőn: az se sokáig — megfagy a vak levegőn, csak az állat tárt szemiben látszik meg a régi vidék, ahol egykor röppent: méz-szinű domb és városok alkonyi tornya. Mégsem e vad táj: húnyt szemem árnyán látom a régi tájat, nem rezzen ti idő — lovasok vonulását, koldusok és a halálra-erős seregek vonulását, baglyot a kertben, pőre halottat az alkonyi utcán, léhes, görbe cigányok ahogy muzsikálnak a hóban — szemhéjamra vetítve a hajnal-messzi gyerekkort.. . Lettem már negyvenhat. Tört avar íze a számban. Alkonyok íze, napfény méze, vadvizek ősze. Száll cigarettám füstje, kavargó szárnyak a felhőn . . . Csorba e versem, sorra az új sor vissza se biccent, én se tudom, hova-merre ivei, tova merre kígyózik sor sor után: milyen éjeken át visz e csonka varázslat, lányokat és volt igriceket életre-idézőn: voltak kerge barátok s szekfű-illatú fruskák; emlékeznek-e s élnek-e még valamerre, akárhol? Álmatlan gunnyadnak-e éj közepén, mig a lámpafény peremén lepkék kavarognak, akárcsak e dalban szertegomolygó tarka betűk: csupa zöld, arany és kék, mlégis szürke homályban szürke a röptűk, a szárnyuk . . . Noktürn Hallgatom az éjszaka énekét, falak és lámpák énekét. Nagy folyamok zúgnak át a homályon, rég kiszáradt vizek, csak zenéjük nem szűnik: a kék zuho- gás. Partjukra vetve álmunkon át vándorolnak az erdők meg a sziklák, madaras ligetekben a gyerekkor . .. Arcokat formál a sötét, melleket és lábakat, világító szempárokat, szárnyakat és csápokat formál, a- hogy a forró tenger a zenén-túli zene hangjaiban: a sárkányok kora előtt, mikor nem volt még együtt és
