Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Varga Imre: Ember, szabadság, harc (esszé)
szükség, s ilyen szempontból jóformán analfabéták vagyunk. Mintha idáig érne az ötvenes évek szemléletének árnyéka, hogy márpedig .lélek az nincsen, s a létezésnek nincsenek kérdései — csak ideológiája. A kérdéseket viszont nem lehet rendeletekkel betiltani. Az ember kérdez: hangosan vagy némán. Kérdez életével, esziményeivel. S a megélt leszményünk most nem a közösségalakítás és békesség felé mutat. Kérdeznek a közzétett statisztikai adatok: hány alkoholista él közöttünk, mennyi önpusztító, s hogy .az alkotómunikásmak hová tűnt a becsülete, s hogy hová a szabad életé, mert a lakótelepi cellákban ott nem találtatik, különösképp akkor, ha konzervkultúrával táplálják, s mérgezik tudatát. Az a ragadozó, ismereteket ízlés nélkül befaló kultúra, amelyik szánalmas önelégültséggel .nyugati műveltségnek nevezi magát, nem mindig lismeri az ízlés, a tudás megtapasztalásának örömét, legalábbis fő iránya nem ez. S ha bármikor a spirituális képzés kerül szóba, vagy épp az önisttnlaret (kezdve a püthagoreusoktól a keresztény misztikán, szemlélődésen, vagy a mágián, illetve az antropozófián árt) a tudás megízlelésére, figyelmes fölszívására, átlényegítésóre, la „külső belsővé váltására” tanít. Ha a külső átalakítása nem jár belső átváltozással, átnemesítés- sel, nem mondhatjulk azt, hogy a világ megváltozott. Legföljebb egyik, lényegtelenebb része. Milton igazságát nem kezdte ki az idő, tehát: az emberi ész továbbra is pokollá teheti a .mennylet és ímenyországgá a poklot. S lám, ami .magától értetődő, természetes a gyereknek, (már a felnőttnek korántsem az. A kínai képírásban ugyanaz a jel utal a bölcsre és a gyerekre. Ahogy korunk gondolkodója bölcsességeket kezd szólni, máris gyermekké válik. Magától értetődőnek tart dolgokat, amiket csupán a gyermekek tartanak annak, s félretol olyan közhelyeket, morális sablonokat, -amelyeket évtizedek, -századok szentesítettek. Várhegyi .Miklós Summa tautologicája Lao-Ge örökérvényű művének stílusában szól azon a hangon, amely egyszerre hangzik forradalminak meg konzervatívnak is. „Minden önmaga felé halad. Szekularizált világ nincs. A világ: vallásos. A normálistól való minden eltérés (előjogok, címék, érmek, rangok) a láthatatlan oldalon elkövetett hibák kompenzációi. Eltérni .az első pillanatban (teremtés) kapott .mindentől csak a lényeg-teden- ség felé lehet.” Eltérni abba az irányba, amerre a tudomány sodorta a világot. Hogy az élet alapelemeit mérgezi meg, teszi .tönkre: a vizet, földet, napot, levegőt. Ha ugyanis a természetet s az embert teremtménynek, műnek tartj.uk, ennek kijáró lélekkel, megbecsüléssel vagyunk irányába. Az írás az embert „szakrálisán zárt rendnek” tartja. „Szkeptikus .ember nincs. Aki .lép egyet, már: hívő.” A -tudolmányt apró kételyei, bizonytalanságai, -tévuitai ellenére .is egy nagy hit tartja fönn: hogy a világ ésszel, fogalmakkal megismerhető és megmagyarázható. Sokan vannak napjainkban az öszvér-lények, akik tudományos világnézetükkel dicsekednék, ugyanakkor .mégsem ép emberek, .mert inem hisznek a világ értelmében, félnék, rettegnek, kételkednek. „Ahol és amikben kételkedem, ott és annyiban elhomályosultam: nem vagyok jelen.” A szabadság tehát llehet külsődleges is, mint a -művészi .avantgardé, -amelyik azt hitte, le tudja rázni .magáról a hagyományok nyűgeit. Tévedése abban van, hogy a hagyomány nem nyűg, hanem fölszabadító erő. Ügy vélik, hogy a történelmi (tehát a proletár forradalom utáni) ember, szemben a .történelem előttivel, már nincs az ismeretlen .törvényeknek kiszolgáltatva, mert a „valódi történelemben az ember végire önnön sorsa fölébe kerekedik.” Ami, mondjuk ki, nem (történt meg. Megerősödött pusztán az a régi tanulság, hogy .amelyik .politikai (vagy vallási) irány kisajátítja magénak az igazság képviseletét, olyan (látszatot teremt, amelyet csak erőszakkal .tarthat fönt. S hazudnia kell: kialakítja a maga ideológiáját, művészetét, orvoslását, jogszabályait. „Minden megnyilvánulásiról elmondható: ez csak az egyik. Saját bezártságát félti: a rosszat, a keveset. Azt, amit félteni tehet egyáltalán: ami nem elég.” Tehát az élet sokféleségét, tarkaságát. A „félelem szava” vezet át bennünket a lap következő írásához, almelynek Jiddu Krishnamurti a szerzője. Szerinte a félelem valami -ismert elvesztésétől való 356
