Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 4. szám - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)

kapni! Mélységesen sajnálta, hogy így alakultak a dolgok, s ha nem olyan türelmet­len, talán megkísérelte volna elmagyarázni neki, hogy ő nem követett el igazságta­lanságot, ahogy Olga sem követett el árulást. Hogy ezek a kategóriák nem alkal­masak a történtek jellemzésére, mert valahová a polgári morál és a lapos hétköz- napiság szintjére rántják le az ő sokkal nemesebb érzéseiket. Pálóczinak meg kell végre értenie, hogy Olga nem tud tovább élni vele, meg kell értenie, hogy őneki, Ákosnak viszont nagyobb szüksége van Olgára, mint a levegőre vagy vízre, ahogy ő is érti, hogy Pálóczinak viszont hiányzik Olga. Valamelyiküknek el kell tűnnie a másik kettő életéből. Márpedig te leszel az, barátom, gondolta Ákos. Te vagy a vesz­tes, és el kell fogadnod, hogy vereséget szenvedtél, és el kell tűnnöd innen. De hát elfogyott a türelme. Szavakkal itt már semmire sem lehetett menni, s egy pilla­natig úgy gyűlölte Pálóczit, hogy meg tudta volna ölni. S most az egyszer nem akarta fékezni a gyűlöletét. Most az egyszer Pálóczi puszta létezését is kihívásnak tekintette. (Annak kellett volna tekintenie már azelőtt is, gondolta.) Pálóczit meg kell semmisítenie, ki kell radíroznia. Le kell törölnie ezt a nevet a lábláról egyszer s mindenkorra. Pálóczinak pusztulnia kell, mert már csak ő áll a boldogságuk út­jában. S addig úgysem lesz egyetlen nyugodt pillanatuk sem, amíg ez az őrült meg­szólíthatja az utcán, amíg kémkedhet utána, amíg vádolhatja, fenyegetheti és ijeszt­getheti, amíg felelőssé teheti a saját ostobasága, gyávasága, tehetetlensége és élhetet­lensége miatt. Pálóczit el kell pusztítania, mert Pálóczit nem lehet jobb belátásra bírni. Pálóczi nem érdemli meg, hogy éljen, mert nem tud az élettel mit kezde­ni, mert nemcsak önmagát semmisíti meg, hanem mint valami ragályos kórt ter­jeszti mindenfelé a szenilis magatehetelenséget, a gyávaságot és a gyűlöletet... De csak egy pillanatig érzett így. Igen, egy pillanatig valóban megvolt benne az elha­tározás, hogy megöli Pálóczit. Szégyelli magát ezért a pillanatért. Igazából csak megleckéztetni akarta Pálóczit. Megverni, noha Pálóczi fél fejjel volt magasabb nála. Elindult felé, de a következő pillanatban máris megtorpant. Pálóczi hátrált néhány lépést, majd a niadirágzsebébs nyúlt, s Ákos ösztönösen visszahőkölt, amikor azt a csillogó fémtárgyat megpillantotta a kezében. Megkérdeztem tőle: na és szerinte hol vétettük el a dolgot? A napfényről kez­dett beszélni, amely örök, s amelyből egyenlően jut mindenkinek, egyenlően jut a mezőkre és a tengerre, állatnak és növénynek, a Szent Péter bazilika kupolájára és egy sebtében ásott sírgödörre. A napfény olyasmi, mintha egy tekintet fókuszában volnánk, mintha figyelne bennünket valaki. Először nem értettem, hogy miket zagy­vái össze, s megijedtem, hogy úgy látszik, tényleg hiba van a kréta körül. Persze, persze, ezt te nem értheted, mondta elnézően, ide figyelj, mondta, és ón hegyeztem a fülem, legalábbis igyekeztem azt laz érdeklődést tanúsítaná, amit mint baráttól joggal megkövetelt tőlem. Szegény napimádó barátom! Csak a számat tátottám. Lel­kesen magyarázni kezdte, hogy minden ember egyformának születik, legalábbis ab­ban a tekintetben, hogy a lelkében egy Napot hordoz, s ez a Nap a szeretet. Igen, ennek a Napnak a tűzét a szeretet táplálja, s a szeretet az a végtelen energia, amely lehetővé teszi, hogy lelkünk lehessen, hogy különbek lehessünk az állatoknál. A sze­retet is fényt és meleget sugároz, s ha hagyjuk kihunyni, nincs értelme az életünk­nek többé. Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű volna ez, mondtam. De igen, ilyen egy­szerű ez, mondta Pálóczi. A szeretet olyan képesség, amelyhez adományként jutunk, s minél többet juttatunk belőle másoknak, annál inkább megsokszorozódik ben­nünk, míg ha csak magunkra pazaroljuk, észre sem vesszük, miként fogyott el. És mégis felelőtlenül gazdálkodunk vele, mint Ákos és mások. De ő is felelőtlenül gazdálkodott vele, csak másképpen volt felelőtlen, talán tudatlanságból. Ő ezt a szeretetet mind Olgára pazarolta, s különös fintora a sorsnak, hogy egy olyan nőt szeret, aki viszont csak imagát tudja szeretni. Az egyéniség és a rend hiány­zik itt, mondta. Igazat adott nekem abban, hogy megrémülünk a paradoxonok­tól, és egyik hibás lépést la másaik után követjük el. Ö például, mondta, ott hibáz­ta él, hogy szeretete tárgyául egy olyan nőt választott, aki ezt a szeretetet nem tudta értékelni, vagy a maga javára fordítani. Ö nem akarja azt állítani, hogy Ol­ga becstelen, hitetlen és cinikus. Olgának is ugyanúgy vannak érzelmei, mint 309

Next

/
Thumbnails
Contents