Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 4. szám - Ferencz Győző: A hármas útnál, Félállásban (versek)
Most itt vagyok, indulnék vissza, innét, Ha pályám így vezetne, ívesen. Tudom, több ésszel másabb ívet írnék, De nem, mint akinek nincs szíve sem . . . Hagyhatom-e, amíg helyén dobog, Hogy szerte hulljanak a darabok? Hogy ki mit kíván befutni, magánügy; Most így vagyok, akikkel lehetek. Ha másba fogok is csak, végre rám üt: Jobb itt, mint jobb helyen, ha más helyett. Élénk a keresztező forgalom, Hogy egyszerre a három oldalon. Már örökösen el innét, de itt is, Amíg ki nem találok, itt leszek. Nem tudom, itt vagy itt vagy itt melyik visz, És nem tudom, hogy mihez közelebb. Járkálok, közietek, az út-közön, És várom, hátha, kibe ütközöm. Félállásban Ha kihagytam bármit, a hosszú kihagyás Felmentést nem ad, de annyit megmagyaráz, Hogy amibe fogok, mért szakad felébe: Ügy vagyok itt, ismét, mint aki fölélte, Félig, tartalékát; innen már, ami vész, Növekvő veszteség, s a maradék kevés, Halmoznom hasztalan. Most hát azt pótolnám, Míg fogyasztom ezt is, kerülök ilyformán Egyensúlyba hátha. Középen és közben, Hány felől szorítva, mégis, egyre csökken: Kibírnám, itt vagy ott, végig a készlettel, Nem mondhatom, hogy nem készültem végleg fel, De állást cseréltem, s a többszöri váltás Kikezdte egységem; választás nem volt más, Ettől távolodva, térve vissza onnan, Határt magam köré több irányból vontam. Azt hittem, maradni: ahhoz kell bátorság, Ha nincs már, mit védjek, mögöttem hátország.
