Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 3. szám - Gál Ferenc: Zelei Miklós: Ágytörténetek (kritika)

sa. Az egyedi kiragadása ugy.unás széttöri a dolgok megszokott felszínét, az au torna- tizálódott szerkezeteket. Ügy, hogy — mivel tőltk függetleníteni nem tudja és nem is akarja magát — újszerű kapcsolatokat kényszerít ki a megszokottak helyett. Rögtön bizonyítva ugyanakkor, hogy e kapcsolatok állandóak, jellegzetesek, de csakis bizonyos körülmények — a megfigyelés helyes irányultsága — esetén észrevehetóek. Mindez persze csak általános igazság. A mű — ezzel szemben — mindig „egyedüli példány”, a különösségben feloldódó egyedi benne önálló karakterrel bír — ha tetszik, egyedi az egyediség kategóriáján belül. És éppen ennek hogylanja határozza meg azt, amit körülírhatunk úgy is mint az olvasóra gyakorolt általános hatást, benyomást, de úgy is mint az alapvétő esztétikai minőségek meghatározóját. Itt és most, az Ágytörténetekkel kapcsolatban, több minden összefut. Tény, hogy a könyvben ábrázolt egyediségek erőteljesen komikus jellegűek, többnyire túllépnek az irónián, és a groteszkből, illetve az abszurdból nyerik hatásos voltukat. Ezen esztétikai minőségeket Szerdahelyi István szabadság és leleplezett korlátozottság feszültségének mértékéből vezeti le, és ez a meghatározások egyik mindenképpen jogos ás lehetséges változata. Mienket pedig visszavezet a meghaladáshoz, a korlátozottság elhárítására tett kísérlethez. A kísérlethez, melyről most már elmondható, hogy éppen a korlátozás végletes és végzetes foka miatt maga is szélsőséges formában jelentkezik, egyes elbeszélésekben — Ampelos, Cápauszony —, magába tagolva a groteszk és az abszurd részeként la fantasztikumot is.

Radikális fogások jellemzik a szövegek poétikai szintjét is. Említettem már, a felszín alá hatolásnak Zelei Miki" alkalmazza a modern irodailomban már hagyományosnak tekinthető módszerét, a tudatalattival, az álmokkal való felmutatást — olykor szabadvers formájában. „Kit érdekelnek elévülésetek adatai / kit érdekelnek / fertőzött titkaitok / más titkokat / álomtitkaim szeretném / mielőtt megsemmisítitek / megfejteni.” Ez a program — mert nyugodtan tekinthetjük annak — veszélyeket és lehetőségekét egyaránt kínál. Az egyik veszély, amit Pilinszky János a szürrealizmusról szólva hangsúlyozott, hogy álom és tudatalatti manipulált ábrázolásában — márpedig az írói ábrázolás ilyen — „először a dolgok súlya vész el. Utána az arányok. Ezután már gyerekjáték a konkrétumok kipingálása és montázsszerű illesztgetése.” Ezt a veszélyt az Ágytörténetek többnyire kiküszöbölik. Az álomképek kohéziója és súlyozása megfelelő — arányérzékre vall.

A másiik buktató a program „megfejteni” szavában tetten érhető. Zelei Miklósban erős a reflexiós hajiam. A jelenségekre többnyire azonnal reagál, törekszik teljességgel megérteni és megértetni a dolgokat — köztük az álmokat is. Kérdés azonban, hogy az igazi megértés mindig ugyanlazt jelenti-e: behatárolásra, logikára alapozó elsajátítást? Nem az-e egy álom legmélyebb megértése, hogy beleizzadunk, csikorgatjuk a fogunk, felordítunk? Azután visszaereszkedik ránk a csönd: valami megértetett. De ebben az át- és beleérzés szerepe legalább akkora, mint az egzakt gondolatoké, sőt nagyobb. Az Ágytörténetekben a kettő — gondolat és (át)érzés — mintha nem lenne eléggé összekapcsolva. A szerkezet, a költői, drámai, prózai dik- ció váltogatása, a grotszk és abszurd minőségek, a történetek fabulái elsődlegesen az olvasó megérzéseire alapoznak. Ezzel párhuzamosan, a szavak szintjén, túlzottan is a köznapi megértetés, a magyarázat dominál. E kettősség természetesen nem az ábrázolás elméletileg kizárható lehetősége. A kérdés mindig az, hogy .itt és most, mi, hogyan valósul meg, a szöveg kiállja-e a gyakorlat (az olvasás) próbáját. És egy elbeszélés nüanszokan áll — vagy bukik. „A rövid történet a tömörség, a rövid elbeszélés pedig a szigor műfaja. A rövid elbeszélésben a szavak jelentéstartalma, a rövidtörténetben pedig a szavak száma is fontos ... egy fölösleges vagy pontatlanul használt szó mindent elronthat.” — írja Mirko Kovac Aindric és a rövid elbeszélés című tanulmányában. A Szakállas horgony című elbeszélés — mely véleményem szerint erőteljes, jó írás — csak nyert volna azzal, ha két mondattal előbb ér véget. A történet az ötvenes évek egy vezető beosztású káderének a maga fölött — vagy éppen mellett — álló hatalomtól való félelmét mutatja be. Finoman sejtetve, hogy a ház elé vissza-visszatérő valaki, aki előhozza, tárgyiasíitja a rettegést, közönséges fu283