Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 3. szám - Valuch Tibor: Egy dunai patrióta hagyatéka (Jászi Oszkár: A Monarchia jövője - A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok) (kritika)
VALUCH TIBOR Egy dunai patrióta hagyatéka JÁSZI OSZKÁR: A MONARCHIA JÖVŐJE — A DUALIZMUS BUKÁSA ÉS A DUNAI EGYESÜLT ÁLLAMOK Közép és Kelet-Európábán ismét súlyos feszültségek forrásává vált a nemzeti-nemzetiségi kérdés. E tény rögzítése során nem szabad elfeledkeznünk arról a közhely- szerű igazságról, mely szerint a rosszul kezelt vagy kezeletlen sebek újra és újra belobosodnak, idővel üszkösödést okoznak. Az itt élő népek, népcsoportok és nemzeti kisebbségek viszonya rejtve vagy nyíltan konfliktusokkal telített, aminek okait feltehetően a megnyugtató megoldásokat eredményező demokratikus rendezés hiányában ragadhatjuk meg. Az első világháború befejeződését követően kialakult kelet-közép-európai nemzeti kisállamok gyakorlatilag a mai napig nem tudták megoldani sem a maguk belső problémáit — a harmonikus nemzetté szervesülést, a demokratikus politikai intézmények kiépítését —, és az új államalakulatokban maradt vagy éppen a béke- szerződések következtében odakerült nemzeti kisebbségek létfeltételeinek alapvető kérdéseit sem. Az akkor létrehozott nemzeti kisállamok politikai berendezkedése az elmúlt hét évtizedben rendszerint torz formákat öltött, s meglehetősen rövid, átmeneti időszakok kivételével szűklátókörű diktatúrákban találta meg működésének „optimális” kereteit. Ilyen körülmények között nemcsak a nemzeti kisebbségeknek, hanem az államalkotó nemzeteknek is meglehetősen kevés lehetőség adódott a demokratikus együttélés szabályainak kimunkálására és gyakorlására, amint azt a mai állapotok is tanúsítják. Hiszen a kisebbségek ügyében a magyar—román viták mellett komoly nézeteltérések merültek fel többek között Jugoszláviában, Bulgáriában és a Szovjetunió számos régiójában is. Ebben a helyzetben bizonyára nem véletlen, hogy ez a gondolatsor ötlött fel bennem elsőként Jászi Oszkár nagyívű Duna-konföderáciiós tervezetét tartalmazó könyvét olvasva. Közép és Kelet-Európábán ma egyszerre lehetünk tanúi annak, miként válik a szélsőséges nacionalizmus egyes államok politikájának vezérlőelvévé, s annak a sajátos „nemzeti öntudatra ébredésnek”, melynek révén egy nép tapasztalva saját erejét egészen más módon viselkedik, mint ahogyan azt az irányító államrezon szeretné. 1918. októberében, amikor Jászi könyve megjelent, Európában a nemzeti kisállamiság eszméje volt az egyik leghatékonyabb politikai erő. A nemzeti illetve nemzetiségi kérdések szakértőjeként számontartott kiváló polgári radikális gondolkodó, ekkor már maga is úgy érezte, hogy az erőviszonyok átrendeződése következtében a Dunai Egyesült Államokkal kapcsolatos tervei nem jelenthetnek reális alternatívát. A gyakorlati politika szempontjából valóban így volt. A Dunatájon és a Balkánon élő népek és nemzeti kisebbségek önállósodási törekvései, az Európa újrafelosztásában érdekelt nagyhatalmak körében hatékony támogatókra találtak. Ezt kihasználva a térség befolyásos nemzeti-nemzetiségi politikusai arra törekedtek, hogy önálló kisállamaik létrehozása a lehető legnagyobb területi nyereséggel menjen végbe. A régi ellentéteket újabbakkal tetéző politikai manőverek közepette a szerves integráció gondolata fel sem merült. Jászi nemzeti kérdéssel kapcsolatos felfogása hosszú fejlődésen ment keresztül, 279
