Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Varga Zoltán: A demokrácia néhány kérdése Vas megyében a felszabadulást követő időszakban I. (tanulmány)
gyei vezetését — noha nem kis erőfeszítéseket tettek a tömegek megnyerésére — az FKGP választási eredményekben is tükröződő népszerűsége. Továbbá sematikusan minden eredményüket a 'reakció, a klérus mesterkedéseinek állították be. Emö- gött viszont inkább az húzódott meg, hogy kevés munkásmozgalmi múlttal rendelkező megye ilévén — s a nyilas uralom terrorjának áldozatul esett baloldali szociáldemokraták elvesztésével — egy nagy vákuum keletkezett a megfelelő ideológiával bíró és az osztályharc eszközeinek differenciált alkalmazása képes munkáskáderek létszámában. A hiányzó erőket központilag próbálták pótolni. Ami csak részben sikerül, hiszen hamarosan a pártapparátus mellett a különböző közigazgatási és hatalmi apparátusok is felszívják a politikailag felkészült népi erőiket. Nem beszélve arról, hogy a központból küldöttek, vagy a hadifogságból visszaérkezők ha elméletileg képzettek is voltak, a 'helyi viszonyokat kevésbé ismerték, így az itt felmerülő kérdésekben sem voltak teljesen megalapozott ismereteik. Az MKP megyei vezetők közül — s ezek voltak a legjelentősebb funkciókban — sokan voltak olyanok, akiket a pártközpont küldött, delegált. Ezek általában politikailag, ideológiailag jól felkészült, a gyakorlati pártmunkában is igen jártas, több éves mozgalmi múlttal rendelkező, a dolgozók érdekeinek védelméért határozottan kiálló elvtársak voltak, mint Szabó Imre, az MKP megyei titkára, Safrankó Emá- nuel, a megye főispánja, Gombis Antal, a Szakszervezetek Vas megyei vezetőségének titkára, Ránki-Roxi József, a párt megyei lapjának, a Szabad Vasmegyének a főszerkesztője. Ezek a vezetők azonban a felszabadulás előtt vagy egyáltalán nem jártak Vas megyében, vagy hosszú évekig — mint például Szabó Imre — nem tartózkodtak a megyében. Így egyáltalán nem, vagy csak kevésbé ismerték, ismerhették a megyének — az országostól sokban eltérő — politikai, gazdasági, ideológiai viszonyait. Ezért fennállt a veszély, hogy a politikai küzdelmek során esetleg figyelmen kívül hagynak olyan lényeges momentumokat, amelyek figyelembe vétele nélkül nem lehetett politikailag helyes döntést hozni. Szólni kell (természetesen olyan, a helyi viszonyokat jól ismerő, s a politikai küzdelmek során megfelelő elméleti felkészültséget szerzett és dialektikusán — nem dogmákban — gondolkodó MKP-s megyei vezetőről is, mint például Gonda Györgyről, aki 1946-tól 1948-ig a megyei vezetésben jelentős erőt képviselt. • Említést kell tenni Németh Istvánról, Szombathely város kommunista polgármesteréről, aki a városi feladatok elvégzésében elévülhetetlen érdemeket szerezve aktívan kivette a részét a pártmunkából is. Ezek a vezetők, az országos viszonyoktól eltérő megyei sajátosságok figyelembevételével hozták meg döntéseiket. Munkastílusuk, munkamódszerük árnyaltabb probléma-megközelítést mutatott. A gond inkább az volt, hogy az országos központból jövő instrukciók hangvétele és stílusa inkább az első csoport vezetési módszerének kedvezett, s mivel a legjelentősebb pozíciókat (így megyei titkári, főispáni, szakszervezeti megyei vezető, a párt megyei lapjának a főszerkesztői) ők tartották kezükben, így a megyei jellegzetességek figyelembevétele, az osztálybarc eszközeinek árnyaltabb alkalmazása többnyire elsikkadt. A helyi önkormányzati választások elmaradása azt eredményezte továbbra is, hogy a törvényhatósági bizottságok és a képviselőtestületek összetételét változatlanul a nemzeti bizottságok „szabályozták”, különleges előnyöket biztosítva a koalíciós pártoknak, illetőleg képviselőinek. Azonban ez továbbra is magán hordozta — s főleg itt Vas miegyében volt igen érzékelhető ez — a választási eredmények és a hatalmi funkciók pártarányai közöitti ellentmondást. Ami még jobban fokozódott, amikor a nemzeti bizottságok politikai szerepe is halványodott, s egyre jobban az elütő pártérdekek erősödtek úgy, hogy közben a baloldal, elsősorban a kommunista párt nyer sokkal nagyobb teret a központi és helyi hatalomban, mint amennyire azt a tömegbázisa indokolná. A harc alulról való kezdeményezéseken alapuló megnyerése, pontosabban a hatalom alulról történő megerősítése, bázisának kiépítése egyre jobban csökken. A népi bizottságok „koalíciósabb’1 jellege jobban megfelelt volna a megye társadalmának, közvéleményének, mint az a fajta pártok közötti hatalommegosztás, ami a nemzeti bizottságok hatáskörének szűkülésekor előállt. Ez mindenképpen el173
