Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Szabó Miklós: A harmincas évek, a magyar szellemi élet, nagy korszaka (tanulmány)
túsz-bürokrata, iaki csalánkiütést kapott, ha netán valahol a műveltség hozzáért — ez egyébként nem gátolta meg abban, hogy sok jót tegyen a kultúra terén — ezzel szemben Gömbös beszélő viszonyba került az addig teljesen marginalizált, nemhivatalos, sőt társadalomkritikus irodalommal. A népiekkel rövid időre létrehozta az Üj Szellemi Frontot, értelmiségi politikai táborát, a Reformnemzedéket nem jogász- funkcionáriusokból, hanem szakemberekből, főleg mérnökökből toborozta, támaszkodott a modern politikai katolicizmusra, és megindította az Üj Korszakot, de főleg és elsősorban: hallgatólag megszűnt a népi-nemzeti irodalmi ízlés kötelező hivatalos irodalom lenini. Míg ez az irodalmi irányzat a húszas években, a Bethlen- időszakban úgy ült rajta oktatáson és hivatalosan támogatott szellemi életen, miint valami „niac-real”, hasonlóan a majdani szoc-real-hoz, a Gömbös kormány ezt a helyzetet megszüntette. Egy tanár a harmincas években nem játszott az egzisztenciájával, ha tanítványainak Adyt, vagy Babitsót mert felolvasni, mint még a húszas években. Szerb Antal középiskolai tanárként írhatta meg a népi-nemzeti eszmeiségtől igen távol álló irodalomtörténeti összegzéseit. Nem arról volt szó, hogy Herczeg Ferenc és Tormay Cecile helyett Zilahy vagy Móricz Zsigmond lett a hivatalos irodalom, hanem arról —. a modern Magyarország történetében páratlan helyzet —, hogy egyáltalán nem volt hivatalos irodalom. Lényegében és elsősorban ez volt a jó szellemi közérzet legfőbb oka. Gömbös után pedig, ha a Darányi Kálmán-esztendőtől eltekintünk, olyan miniszterelnökök következtek, akik maguk is részt vettek ebben a szellemi életben. Imrédy tudós közgazdász-szakember volt, személyében — ezt lehetett hinni —, a szaktudás került a gazdaságpolitika élére, Teleki az új szellemű földrajztudomány egyik vezéralakja volt, Bérdossy kitűnt egy történeti esszékönyvvel, a tizenhatodik századi magyar politikáról. Rajtuk keresztül remény volt arra, hogy a szellem irányt adhat a politikának. Igen, persze, de hát a háromból kettő cégéres szélsőjobboldali volt, ha nem is indult ugyan egyikük sem annak, annál inkább az lett belőlük. Tagadhatatlan, a harmincas évek szellemi élete nem baloldali orientációjú. Mit iís jelent voltaképp; baloldal-jobboldal? Éppen ez a korszak vonja kétségbe eme megkülönböztetés létjogosultságát. A harmincas évek a magyar politikai gondolkodásban a „harmadik út” kora, amely meg akarja haladni a klasszikus politikai dualitást. Nos. baloldal-jobboldal politikai hagyományt jelent: baloldal — legtágabb értelemben — az a politikai kultúra, amely a felvilágosodás hagyományát folytatja, jobboldali pedig az, amelyik a felvilágosodás eszmei ellenhatásának: a romantikának, konzervativizmusnak az eszmei hagyományát folytatja. Így a kétféle totalitarizmuson belül valóban megkülönböztethető baloldali és jobboldali totalitarizmus. A harmincas évek szellemisége ebben az értelemben inkább jobboldali volt. Az ellenfél éppen a szűkkeblűnek és szűkagyúnak érzett aufkläriz- mus múltszázadi továbbélése volt. Még a liberalizmus aktuális megfogalmazói is olyan külföldi szerzők voltak, akik ezt a baloldali gondolatot a jobboldali szótár nyelvén fogalmazták meg: a spanyol triász; elsősorban Ortega y Gasset, másodsorban Madariaga, harmadsorban ünamuno, Huizinga, Croce, a Weimari Köztársaság intellektuális életéből Spranger. A szellemi elit két politikai gondolatot inspirált a politikai vezetésnek: egyrészt egy szociális telítettségű etatizmust, másrészt az értékőrző elit politikailag is biztosított hegemóniáját. Visszatérve magához a szellemi élethez: a modem kor intellektuális eufóriájának forrása az az élmény, hogy a közvetlen szemléletet felváltja az elméleti látásmód. Ennek klasszikus esete a kopernikuszi világkép. Ilyen módon vált át a közvetlen szemléletből az elméleti látásmódba ia filozófiában Kant bölcseleté. A közvetlen szemlélet egyedi-konkrét, az elméleti látásmód általános-elvont. Az a szemléleti mód, ahol az általánost nem az elvont, hanem a konkrét-érzékletes jeleníti meg, a művészet. A harmincas évek intellektuális eufóriája jórészt a kopernikuszi fordulat érzéséből származott. Szellemi 'területek, tudományos diszciplínák egész sorában érezték úgy a benne ügyködőik, hogy most szakadtak el a közvetlen szemlélettől, s váltottak át az elméleti látásmódra. Elsősorban a történeti jellegű humán tudományok: a történelem, irodalomtörténet, régészet, néprajz, ókortudomány művelői. Az eufória nagyrészt ideológiai színezetű félreértésen alapult. Kettős félreértésen. Ezek 124
