Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - KOVÁCS IMRE EMLÉKEZETE - Valuch Tibor: Sors és történelem (Kovács Imre pályája 1945 után) (tanulmány)
Bírálta a kormány agrárpolitikáját, amiért az megelégedett a földosztással, s annak lebonyolítását követően minimális figyelmet szentelt az agrárkérdéseknek. Így alakult ki az a helyzet — írta —, amelyben fokozatosan elvész az egymillió — részben a földosztások révén létrejött — parasztgazdaság modernizálásának lehetősége. Kellő politikai akarat és a pénzügyi feltételek hiányában az elkerülhetetlen agrárforradalom megvalósításának ideje is eltolódik. Ennek ellenére bízott abban, hogy egy olyan világ következik, „amelyikben a parasztság ura llesz a munkájának, a földjének, a természetnek. Technikusok, szakemberek, tudósok ezrei kísérleteznek, dolgoznak, konstruálnak, hogy az élet minden területén behelyettesítsék az embert a megfelelő gépekkel, eszközökkel: a gazdasági fölszabadulás a technikai fölszabadulás jegyében történik. Ebből a fölszabadulásból a imiagyar parasztság nem maradhat ki.”5 Kovács Imrének rövidesen ebben a reményében is csalódnia kellett. 1946—1947 fordulóján világossá vált számára, hogy a koalíció által behatárol! politikai keretek egyre kevesebb lehetőséget nyújtanak., annak a politikai alternatívának a képviseletére, amelyhez a személyes sorsát kötötte. Előbb saját pártján belül kellett megküzdenie, a kommunista párttal szorosabb együttműködést szorgalmazó „baloldaliad”, majd a — részben konstruált — Magyar Közösség-per kapcsán, magával a koalíciós kormány politikájával került szembe. A kommunisták politikájával szemben érzett bizalmatlanságát igazolta Kovács Bélának, a kisgazda párt főtitkárának 1947 eleji letartóztatása is. Ezt követően Kovács Iimre lemondott politikai tisztségeiről és kilépett a parasztpártból. Az 1947-es választásokon Balogh István Független Demokrata Pártjához csatlakozva, ellenzékiként szerzett mandátumot. A politikai helyzet további ellehetetlenülése imiiaitt, és egy személyét is érintő konstrukciós összeesküvés hírére, hosszas vívódás után úgy döntött, hogy emigrációba vonul. 1947. november 17-én, érvényes útlevéllel hagyta el az országot. Prágán keresztül Zürichbe utazott, ahol a svájci hatóságoktól politikai menedékjogot kért. Közel két évig ólt Svájcban. Ifit írta meg A Szovjetunió árnyékában című könyvét, amely az elmúlt fél évtized történéseinek első összefoglalása volt. 1949 őszén átköltözött az Amerikai Egyesült Államokba, s egészen haláláig itt élt. Az emigrációban pusztán írói jövedelmekből nem lehetett megélni. Ezért számos írótársához hasonlóan, Kovács Imre is az ott működő magyar nyelvű rádióadások, illetve a Szabad Európa Bizottság Kutató Központjának munkatársa lett. Időközben beválasztották a volt koalíoiós pártok képviselőiből megalakított Magyar Nemzeti Bizottmány tagjai közé. „A volt népi író és parasztpárti főtitkár gyakran hallatta hangját az emigráns sajtóban. Nem egy cikkét heves vita követte. Nagy Ferencen kívül ő lett a legtöbbet támadott koalíciós politikus, különösen a volt szélsőjobboldali közírók”8 részéről. Kovács Imre az emigrációban is megőrizte baloldali, radikális demokrata nézeteit. Ennek csak látszólag mond ellent az a tény, hogy gondolkodásában nagy szerepet kapott a szovjet- és kommunistaellenesség, és a hazai viszonyok éles kritikája. Az ő esetében (is) lényegében arról volt szó, hogy a sztálinizmus magyarországi változatának kialakulása mindenfajta politikai szerveződés lehetőségét és mozgásterét megszüntette, minek következtében a hatalom kizárólagos birtokosává a kommunista párt vált. S ez a párt termelte ki a magyarországi demokraták kommunista- és szovjetellenességét. „A nyugati magyar demokrata emigráció (Kiemelés tőlem: — V. T.) kommunistaellenességéért egyes-egyedül azok a történelmi fejlemények felelősek, amelyeknek részbeni elítélése ma már a kommunistáknak sem idegen.”7 A „negyvenhetesek,” ahogyan magukat a koalíciós periódus végnapjaiban emig- rálók nevezték, a Horthy-féle konzervativizmust, és a szélsőséges nyilas politizálást éppúgy elvetették, .mint a 'baloldali diktatúrákat. Demokrata álláspontjukból következően nem maradhattak meg Rákosi vétkeinek puszta megállapításánál és elítélésénél. Magától értetődő, hogy mindent elkövettek az emigrációjukat kiváltó okok megszüntetése végett.8 (Kovács Imrének és társainak — egészen a legutóbbi időkig tartó — 116
