Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Kiss Irén: A Theatrio Zalaegerszegen

giai előképének sorsát is megörökli. Látszatra nietzscheiánus fiatalember, valójában egy minden korban jelentkező értelmiségi „archetípus” megtestesülése: a viszonyaival meg nem alkuvó, önmagával és a környezetével szemben egyaránt kérlelhetetlenül igényes, ezért aztán bukásra is ítélt örök „felsőbbrendű ember”.

Klement távoli rokona Németh László: Villámfénynél című drámája hősének is, mely rokonság felfedezése arra ösztökéli a fogékony szellemű kritikust, hogy tovább- bi párhuzamokat keressen a huszadik századi szlovén és magyar drámairodalom történetében. Mindenesetre, a zalaegerszegi bemutatkozáson a színpadi modem Ikarusz nem minden percben ragadta el a nézőt gondolatai eredetiségével, az előadás sajátos költészete azonban — lám, milyen gyorsan érvényesül olykor egy új kritérium! — impozáns egységbe forrasztotta az emelkedettebb és csüggedtebb színpadi pillanatokat.

A találkozón is jelen lévő Zarko Petan volt a szerzője, s egyben a rendezője a háziszínpadon bemutatott A dachaui per című dokumentumdrámának. 1948-ban ugyanis, Szlovéniában, ugyancsak szép számmal voltak „koncepciós” perek. Ezek közül a legemlékezetesebb tizenhét, Dachaut megjárt, szlovén értelmiségi megvádolása volt. A vádirat szerint a német koncentrációs tábor volt lakói annak idején részt vettek egy, a Gestapo által szervezett kém-kiképzésben, s a háború után mint „imperialista” ügynökök működtek Szlovéniában. Tizenegyet közülük halálra ítéltek, a maradék hatot is egy életre megnyomorították.

A főszereplő Tone Kuntner professzor kitalált figura, az ún. „Dachaui per” vádlottainak karakterjegyeiből van összegyúrva. A rendezés nem bővelkedik látványos megoldásokban, a színpadi leleplező szövegek ereje azonban sok mindenért kárpótolja a nézőt. Hiszen a dokumentumokat még ma sem volt könnyű összegyűjtenie a tragédia szerzőjének, s a háború utáni szlovén történelemnek erről a sötét időszakáról is csak néhány hónapja lehet egyáltalán nyilvánosan beszélni Ljubljanában.

Zarko Petannak ezzel a drámával és ezzel az előadással élő üzenetet sikerült a zalaegerszegi THEATRIC) három napos rendezvénysorozatára eljuttatnia, további hasonlóságok, párhuzamok, közös regionális sérelmek, bánatok, remények, vágyak keresésére ösztönözve a találkozó résztvevőit.

Mindenesetre a nagyhagyományú Arany Bárány Szálló télikertjében rendezett zárófogadáson a zalaegerszegi polgármester erre biztatta a találkozó résztvevőit. Tette ezt annak a meggondolásnak az értelmében, amely a THEATRIO prospektusának első oldalán olvasható, mint a találkozó alapgondolata: „A határ értelem szerint szétválaszt. Valamit valamitől elkülönít... Ma, amikor mindenfajta zárak és zárlatok kezdenek megszűnni, mi, színháziak még felszabadultabban kíséreljük meg a zárvonalakat összekötő kapoccsá minősíteni. Hogy nyílt tekintettel és tiszta lelki- ismerettel tudjunk egymásra csodálkozni, együttgondolkodni, népeinknek, szűkebb közösségeinknek megmutatni azt, amit legérdekesebbnek tartunk munkánk eredményeiből.”

Ha jövőre ugyanilyen eredményes lesz a ljubljanai, két év múlva pedig a tervezett grazi találkozó, akkor a három szomszédvárnak minden reménye meg lehet arra, hogy színházaik találkozóját idővel a három város politikusainak, gazdasági szakembereinek és lakosainak találkozója fogja követni. Addig is azonban: a színházi találkozón megnyilvánult kölcsönös nyitottság, barátkozási szándék, a megtartó, humánus színházi eszme közös és alázatos szolgálata: egyáltalán nem kevés.

1129