Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 12. szám - Mészöly Miklós: Két levél (esszé)
fennhatóság” adhat tágiabb játékteret és ösztönzést, mint a keleti. Sem Németh, sem Szárszó nem meditált érdemben azon, hogy vajon az annyira áhított és agyonérvelt dán, svájci vagy holland modell szerinti átalakulást vajon a „keleti fennhatóság” tapssal fogadta volna-e? Vagy a „minőség forradalmát” ... ? Persze, hiszem én is, hogy lehetséges valamilyen „igazibb” (negyedik) magyar út; de ha az adott lehetőségeket, politikai játékteret számításba veszem, saját utunk erkölcsi-szellemi kiikövezésére tenném a hangsúlyt, ami végül is a nekünk fontos módon fogja minőséggé magyarítani azt, amit az óhatatlan valamilyen függőség mégiscsak befolyásol, motivál majd. Ez az út a lelki-társadalmi demokratizmus felé mutat, amelyik azzal „nyer”, hogy vonzóvá fejleszti s műveli magát. Nem csupán vagány-élelmes, vállalkozói-hongkongi svungjá- val, hanem a kihordott szabadságeszményével, jogérzékével és nyitottságával. És éppen ezért: kifoszthatatlanságával. Svájcnak szerencsésebb a fekvése, mint a miénk. Mégis gyanakszom, hogy a mi érdemes megmaradásunk, az egyetemeshez való hozzájárulásunk jócskán függ attól, hogy mennyit tudunk megvalósítani egy olyan típusú létezési stratégiából, mint amilyet ők kihordtak. Bizonyos határok között (és sokkal szerényebben) erre még gyarmati státusban is van lehetőség. A lengyel példa — nagyon megértem T.-t, hogy olyan elemien hatott rá — észben és szemmel tartandó, nagyon is. Mégis egészen mások az ő előzményeik és motiváltságuk. Ha Amalrik nem jósol rosszul, nekik valóban központi szerepük lehet s lesz még Kelet-Nyugat játszmájában, éppen a fekvésük, tömegük miatt. Amivel mi nem, illetve más sanszokkal rendelkezünk. A rendhagyó szerep azonban számunkra is a talonban hever. Polónia közel 40 milliója még politikát is fog csinálni Kelet-Nyugat között, ha maximálisan szerencsésen alakul a helyzetük távlatilag. Mi távlatilag sem a politikai súly szempontjából lehetünk adu, példa, modell, katalizátor (hangsúlyozom a politikai súlyt), hanem annál inkább a térség létezési adottságainak finomításában és demokratizálásában. Ezt értse meg egy pici nép, ha törpévé öregedett az idők folyamán; s kéne már, hogy szert tegyen a törpe bölcsességére a tagbaszakadtabb, a szerencsésebb geográfiával rendelkező társak között. Mindehhez — sok egyéb mellett— kiváló demokratizálódási Schulung a zsidókérdésben és antiszemitizmusban való világosan látás s az erre való törekvés. Nem szabad fantomizálni pl. egy olyan objektív tényt, hogy Némethről történetesen X. valóban írhat valamit, de Y. már nem. Mivel X. zsidó, Y. pedig nem az? (És ha éppenséggel fordítva van ...?) Ez így veszedelmes mocsárba visz. A helyzet az, hogy Németh majdnem egészében lenyelhetetlen a pártideológia számára, így csak bizonyos keretek között engedélyeztetik a ki-értelmezése. Ezt elfogult zsidó-vonal érvényesülésének érezni és tekinteni félrevezető, veszedelmes általánosítás. Ilyenkor kell mélyebbre ásni, pl. — mi oka lehet annak, hogy a pártideológia védelmezői és gyakorlói között — viszonylag — valóban sok zsidó származású akad? (Bár mind kevesebb, ellátja a magyar ugar is.) S akkor máris ott vagyunk a valóban elemzést igénylő és érdemlő kérdésnél, hogy az ún. progresszív—általános, a nem nemzetállam-központú katekizmusok mellé (ilyen a marxizmus) — miért tudtak viszonylag jobban fölzárkózni historikusán a saját nemzetállammal nem rendelkező, az üldöztetések révén sajátos identitás-konfliktusokra kényszerülő zsidók, mint az érzelmi-nemzeti trend vonalában otthonosabb magyar politikai gondolkodók, politikusok, írók stb.? (Nem a fontos kivételekről feledkezem meg, csak egy ellentmondásosan körvonalazható jelenséget érintek.) A jelenség egyébként másutt is megtalálha1063