Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 12. szám - Mészöly Miklós: Két levél (esszé)

ha érzelmi-irracionális kuszaságot hagy megoldatlanul. Élő húsról van itt szó s nem ideológiai agytekervény-játszmáról. (Marx korai tanulmánya — nolens volens — ez ügyben vajon nem ártott-e többet, mint használt? Kérdezi a naiv olvasói aggodalom, nem az író ... Végre is, egyúttal, az antiszemitizmus számára „kapóra jött” kis-katekizmust is összeállított.)

L. szerintem igen nagy tisztességgel törekszik objektiválni olyasmit, ami sokakban kavarog érzelmi kuszasággal. S egy ilyen folyamat — hiszen maga is kavarog vele — nincs haszon nélkül. Kell és jogos végére járni, akár vivisectió- alapon, hogy mért zörög az érzelmi haraszt. Z. tudományos vizsgálódási iránya tudatosan is ezt célozná meg — ha jól értettem — ti. kutatni, hogy mi az, ami historikus szívóssággal feszültséget teremt, illetve ellenzérzést vált ki.

Kód-értékű, például, aminek L. hangot adott. Ügy érzi, hogy nem mindig írhatja Némethről azt, amit akar, és mintegy rák ényszerítődifc, hogy ezt kapcsolatba hozza egy látens „zsidóvonal” érvényesülésével. Mindennaposán táplált elmebaj, kölcsönös készenléti gyanakvás. Példa: valakit csupán a keresztény „arányszám javítás” végett vesznek fel valahová állásba — súgják a fülbe bizalmasan. Mire a másik oldal is azonnal „népi erővonalakat” mutat ki a „magyar” térképen. A statisztikázás, tudjuk, mindent igazolhat, néha még az igazat is. S hogy van védekezési, félelmi stb. fóbia, az is közhely. Másrészt, a reflexeknek nálunk történelme van, s nem is akármilyen... De ha ilyesmibe kezdünk belelábalni, csak szakadékot mélyítünk. Vajon nem napnál világosabb — illusztrációként maradjunk L. példájánál —, hogy Németh egészében le- nyelhetetlen a pártideológia számára, s egyszerűen ezért nem engedélyeztetik több árnyalat, szabad vita, pluralizmus bizonyos Németh-koncepciók értelmezésénél. S egy ilyen ukázt lehet haptákban fogadni vagy megrágva — mindenesetre sokféleképpen. Azonkívül jól jelzi a bujkáló irracionalizmust is. Korvin Ottó, Gerő már egyszemélyűleg is elfogadottakban indukálhat — szinte reflex- szerűen — zsidóellenességet; míg mondjuk Héjjas vagy Szálasi nem mozdít meg rögtöni általánosítást, azonnal korrektnek látszik az elhatárolás. Vagyis a zsidó még személyes felelősségében sem maradhat sokak számára ugyanúgy független — az antiszemita kutya itt van elásva. A fenti példa, sajnos, ennek az uszályában van; noha biztos vagyok benne, hogy ártatlanul. Bár mindenki olyan tisztességgel próbálná ki-objektiválni magában a jelenségeket, mint L. — ezért örültem, hogy a dolog szóba került. Ilyen nyíltságban látom a terápia aprómunkáját. Fölfedni a törésvonalat, hiszen betemetni csak úgy lehet, hogy tudjuk, hol húzódnak.

Viszont: amiben annyira egyetértesz K.-val — a kisebbségi többlet-jog kérdésében — azzal változatlanul hadilábon állok. Vagy nem értem világosan az indoklást. Ahogyan én értem, ellentmondás is van benne, veszély is. Én mániákusan a demokratikus alapérzésből és konvencióból tudok csak kiindulni. Az nem tűr semmilyen többlet-jogot, csupán tökéletesen egyenlő egymást-elisme- rést. Azért, mert kevesebben vagyok, még nem jogosíthat többre. Ahogy az sem, ha többen vagyok. Ahol nincs demokratikus alapérzés, ott a kisebbség a helyzetből adódóan a többségi érzés-körök és konvenciók árnyékában érez heti magát. De éppen ez a heti az, amit a lelki-társadalmi demokratizmusra törekvéssel fel kellene számolni — s nem ebből csinálni valamilyen alapelvet. Az ilyesmi irritációs góc marad, és lesz a továbbiakban is. Tapasz a seben, nem megoldás. Ezt ideologizálni veszélyes. Ti. ha van lelki demokratizmus, a kisebbség nemzeti kompetencia-közérzete szabad és felszabadult lesz — és a bicsaklást éppúgy számonkérheti a többségen, mint a többség a bicsaklást a kisebbségen.

1060