Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Görömbei András: Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában (kritika)
mélyességre és fogalmi pontosságra törekvés jellemzi szóhasználatát. Ez utóbbi, szándékával ellentétben, olykor felesleges felsoroláshoz, körülíráshoz, túlbonyolított, filozófiai kifejezésekkel túlterhelt fogalmazáshoz vezet. Így olvasója számára stílusa egyidejűleg lehet érzékleíasségével, szemléletességével vonzó, és nehézkességével taszító. Bertha Zoltán esszéinek, tanulmányainak együttese két nagyszabású kísérletet foglal magában. Egyrészt a közösségi elkötelezettségű, népi, nemzeti feladatvállaló irodalom korszerűségének, mai érvényességének filozófiai igényű elméleti megalapozását. Másrészt „a szubsztanciális individualitás autonómiáját” hirdető irányzat vele való gyakori szembeállítottságinak a látszólagos ellentéteiken felülemelkedő, egyszerre elvont metafizikai és immanensen társadalmi, politikai szintű feloldását. Ez a tág horizont ad a „lélek és mű tájait” megvilágító írásoknak önértékükön túlmutató jelentőséget. Bertha Zoltán a József Attila Kör kiadványsorozatát azért tartja fontosnak, mert itt próbálja „a hetvenes évek derekától fellépő új nemzedék önmagát először karakteresen meghatározni és kifejezni”. A megállapítás máig szóló érvényességét a JAK-füzeíek 34. darabjaként megjelent kötetével, mint a nemzedék egyik tagja, szemléletesen bizonyította. (Magvető, JAK-fűzetek, 1988.) Sütő András új könyve arányosan két részre tagolódik. Első felét a hatvanas évek közepén írt, s az egész magyar nyelvterületen nagy sikert aratott könyve, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat tölti ki, a második felét pedig Levelek a fehér toronyból címmel egybefűzött kilenc írás: esszé, novella, naplójegyzet. Az első rész az összetartozás melegétől áthatott írás: gyötrelmeiben is az anyanyelv védelme, továbbadása, titkainak nyitogatása tűnik elénk. Közösségőrző és közösségteremtő paraine- zis. Melegségét, kedvességét a gyermekhez szólás adja, az unoka bevezetése anyanyelvűnkbe, sorsunk foglalatába, az erdélyi magyarság érzés- és képzetvilágába, létének teljességébe. A második rész írásai többnyire egy évtizeddel később keletkeztek, így bennük az együvé tartozás melegét a búcsúzás gondja váltotta fel, ahogy a rövid bevezetőben olvashatjuk: „az öröknek hitt közelséget a távol, a közös hajlékot a várakozás fehér tornya, ahonnan ugyancsak szólni kell, hírt adni magunkról”. A két rész között lényeges a különbség tehát, hiszen nemcsak az első könyv kicsi hőse, László szakadt ki az erdélyi magyarságból, de a történelem új fejezete, az abszurd jelenvalóvá válása folytán László távozása egy összietartó és összetartozó közösség szétszóródásának is jelképévé vált. Az első részben még kézen foghatta az GÖRÖMBEI ANDRÁS 88 Sütő András: A lőtt lábú madár nyomában
