Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Cseres Tibor: A Székely Hadosztály dicsősége, kálváriája és anabázisa (regényrészlet)
A székely Nemzeti Tanács nevében Ugrón Gábor tájékoztatta Troussont, aki azonban egy Párizsból Budapestre érkezett antant-tiszttől megtudta, hogy az ő általa készített memorandum már célját veszítette, mert a békekonferencia már döntést hozott a magyar—román határ ügyében — tehát nem várták meg az ő jelentését, függetlenül attól, hogy az mit tartalmazott, mit javasolt volna. Trousson mentegetőző levelet küldött Szatmárnémetibe, Ezredes Ürnak címezve. Annak tartalmát Kratochwill és Thuróczy egyként maguknak, sajátjuknak címzettnek tekintették, minthogy mindketten hosszasan tárgyaló és informáló partnerei voltak a francia ezredesnek. íme: „Ezredes Uram! Néhány óra múlva elhagyom Budapestet és valóban nem akarok elutazni anélkül, hogy meg ne köszönjem önnek (Önöknek) azt az előzékenységet, amelyet utazásom során velem szemben tannúsított(ak). Itt szállongó hírek és egy Pá- risból visszatért tiszttel folytatott beszélgetés szerint a békekonferencia már döntött az alkalmazandó ideiglenes megoldásról, hogy a magyarok és románok között a nehézségek megszüntessenek. Ezek egyelőre csak hírek, de ha igazak, ebből az következnék, hogy az én hosszas kivizsgálásom hasztalan volt, mivel a megoldás már megtörtént. Kérem tehát önt, ne tegyen engem felelőssé azért, amit a Konferencia határoz és fogadja ezredes úr legjobb érzéseim kifejezését. Trousson s. k.” Bőhm és Stromfeld, valamint Kratochwill úgy határoztak, hogy a kapott hírek ellenére a harcot folytatják. A Tanácsköztársaság kikiáltása után március 31-én Garbai Sándor, a Forradalmi Kormányzótanács elnöke szükségét érezte, hogy látogatást tegyen a székely hadosztálynál s megbizonyosodjék a proletárdiktatúra iránt érzett hűségéről. A lehetőséghez képest leutánozta Károlyi Mihály látogatását, bár hölgyek nélkül, és a Himnusz eléneklését is mellőzték. A szinérváraljai kiruccanásra is sor került. Maga a hadosztályparancsnok egy dandárparancsnokkal helyettesítette magát. A székelyek kezdettől fogva úgy érezték, hogy velük lőszerutánpótlás, ruházat és élelmiszer-ellátás tekintetében a köztársaság mostoha kivételezett- séggel bánik. Csongor hiába próbálta meggyőzni tiszttársait s főként Verbőczy Kálmán századost, hogy velük kapcsolatban nem a rosszindulat a jellemző, hanem a szervezetlenségből, fejetlenségből eredő hanyagság, s ez ellen természetesen minden lehetséges alkalommal protestálni kell. Március 21-én, a Tanácsköztársaság megalakulása után a hadosztály helyzete eleinte csak ígéretekben változott. De akadtak újabb nehézségek is. Politikai megbízottakat osztottak be a csapatokhoz s minden parancsnoksághoz. A proletárdiktatúra eszméit kellett ezeknek a ,,komiszárok”-nak hirdetniük, Lenin és Marx elveinek ismertetése, oktatása, érvényesítése által. Ezeket a politikai biztosokat a Székely Hadosztály alakulatainál a legjobb esetben elszigetelték, utasításaikra nem tartottak igényt, előadásaikon alig- alig vettek részt. Noha alegységig bezárólag egy-egy tisztet vagy altisztet kellett az első napokban tanfolyamra vezényelni. Ezek a vezénylések nagyrészt meg is történik, de a kiszemelt tisztek, altisztek, ha be is vonultak eme tanfolyamokra, az első tanórák után szedték sátorfájukat — s elszivárogtak. Annyira idegen volt számukra a tananyag s ebben az előadók is hibásak voltak, alkalmankint primitív szimplicizmusokkal és/vagy rámenős erőszakosságukkal. 204
