Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 9. szám - Vasadi Péter: Egy " bús lovag" öregjei (kritika)

Jó, legyein, sorra .kerülnek Gé-bácsi „sárga esői” is, szomorú huggyantásai „a gatyában”, „megáztatja” a csípős lében az öreg a protézisét és megkérdezi: „Gusztustalan vagyok?” Az bizony, feleljük. Az vagy Gé-báosi, költőddel egyetemben. És kissé logikátlan is: mert ki az a bolond öreg, ha mégoly öreg is, aki áztatgatja a protézisét a pisijébe? Ha mondjuk belepottyan az edénybe, hagyján. így azonban költői fogyatéknak látszik a dolog., soványka polgárpukkasztásnak, miivel túlcsavarás — tehát esztétikai rendű a baj, nem pedig urológiai. Hasonlóképpen a Czövek Erna című versben. Bár itt még jobban margóra szaladt tollával a költő, s ki tudja — a különben igen jó vers utolsó öt sorában — miért „korrespondenciázott” az ördöggel, aki rászedte, hogy ilyen indulatoknak adjon helyt, amelyek nem állnak az ábrázolás — egyébként nem teljhatalmú — szolgálatában?

No, de ne időzzünk orrunk előtt a gaznál, amikor egy teljes horizontú, aranyszállal átöl'tött naplementét láthatunk, s a rétjeit is, .amelyek meg vannak tűzdelve az emberi elmúlás lírai kopjafáival. Már idéztük a jelentős Marsall-versek .sorát. A kötet utolsó negyedét magasba emelik ezek a művek, a teliszájjial mondott, hosszú sorokba kifuttatott, ízes, testes, nogyhuzatú versek. E jelzők ugyanakkor — ami e költészet nyelvét illeti — a teljes kötetre is vonatkoznak. Marsáll szereti a tőmondatokat, de a sorokon át kanyargó, egymás után befejezett, kerek verscselekvéseket görgető, összetett mondatokat is. Gondolati szerkezetei — költészete váratlansága mellett — elbeszélő jellegűek, .antikizáló, népies hanglejtéssel. Kifejezéseit élvezettel meglelt szavakból állítja össze száz láda pezsgő, / öt arabs .teldvér, íalkányi jó kopó, tíz meztelen asszonyszemély / szárnyasok, vaddisznók, töltve pulykamáj- jial.” (Kluzsinszky, az agg király)

Bizonyos gyöngédségét fejezi ki kicsinyítő iképzőivel: „kopaszka, rossz paróka- féle haj ...” (Czövek Erna); ,,a keze... kopott fehórke kréta.” (Ákos bácsi); a „nőnek csúnyácska, embernek aranyos” Péter Rózsa professzor-asszony arca átszellemült, belső figyelemtől világos. A Vén Dsuang Szi... kilencsoros .versben nagy árny-áramlások és anyagmozgás örvénylik, szavai, mint fölfűzött .kagylók egy elég szakadékony értelmi szálon csörögnek, de szét nem esnek, mert az utolsó sor, akár egy marok, összegyűjti őket. ... Ma már nem nagyon kell Marsall Lászlóval kapcsolatban sem Rimbaud-t, sem Villont emlegetni; elmúltak azok az idői. Elég róla annyit mondani, hogy ebben a kötetében — önmagához mérten is — mintha csúcsra ért volna. Pedig talán egy új magasfönnsíkon nézett csak szét, mely .lehet, mély meredekben végződik, de „fakadna ott” még „holmi csipkefa”. (Nagyapám)

A kötetet Orosz János 14 grafikája, arcképe teszi rtöbbé és fontosabbá. Nem elég ezekre a munkákra .azt mondani, hogy élők, szuggesztívak, azt sem, hogy kitűnőek: a grafikus a szellemi embert rajzolta meg portréiban, és .mivel súlyosak, halálelőttiek ezek az arcok, valami végső csillan meg a szemükben, a homlokukon, a száj.tartásukban, a hátterükben, megtöretett testük sötétjében.

(Magvető Könyvkiadó, 1988)

853