Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 8. szám - SZENT ISTVÁN EMLÉKEZETE - Bakay Kornél: Az államalapító Szent István király és a koronázási palást (tanulmány)

lomnak.” A mondatszalag jelenlegi helyzete hibás, hiszen minden felirat a pa­láston balról jobbna olvasandó. Nem a „felvágás” következtében került az R betű oly távol a szó többi betűjétől (regina), hanem azért, mert felcserélték a két sza­lagot! A villáskereszt függőleges szárának a közepén ugyancsak mandorlában lát­ható a trónoló Krisztus, jobbját áldásra emelve a szokásos Szentháromság-ujjíar- tással, 'baljában könyv. Körirata: SESSIO REGNANTEM NOTAS ET XPM DO­MINANTEM,, azaz: „A trón az uralkodó és országló Krisztust jelenti.” 340 mm széles sávban láthatók az apostolok. Az apostol-alakok, ellentétben a prófétákkal, egyforma magasak s nem állnak, hanem ülnek. A trónuson ülő apostolok balról jobbra rangsorolódnak, ügyelve azonban arra, hogy elöl legyen Szent Péter és Szent Pál, illetőleg Szent András. A sorrend tehát (feliratokkal): Péter, Pál, János, Ta­más, Jakab, Fülöp, Bertalan, Máté, Judás, Simon, Tádé és András. Az apostol-sor­ban két hiba is van28: Mátyás hiányzik, Silmon-Tádé egy személy, id. Jakab (Zebe- deus fia) számára tehát ndm maradt felirathely. Az apostolok jobbja vagy tollat tart, vagy áldást oszt, vagy rámutat a baljukban lévő könyvre. Az apostol-sor alatt egy 25—30 mm széles aranyos szalag húzódik, rajta növényi lombozatok, madarak, ugráló állatok. Ez alatt egy 175 mm széles sávban tíz vértanú meálképe sorako­zik: (balról jobbra) Daniján?20 Kozma, Pantaleion, György, Vince — megkövezett István, Kelemen, Sixtus, Kornél, Lőrinc.'10 A vértanúk között Szent István és Gizella alakja, feliratokkal11. István király 157 mm-es alakja tulajdonképpen megegyezik a többi mártíréval, egyformán hárofri liliomos pántkoronát, övvel egybefogott tu­nikát, fibulával kapcsolt palástot visel mindegyik, jobbjukban lándzsa (némelyik szárnyas lándzsa'12), báljukban országalma. Gizella jobb kezében tornyot tart. A királyi pár között, közvetlenül a trónoló Krisztus alatt, 60 mm magas fedetlen fe­jű, dús hajú ifjú felirat (név) nélkül. Általános vélemény szerint Imre herceg képe. A palásthoz tartozik még egy 260x70 mm-es gallér és egy pántszaíag. A koronázási palástot eddig kivétel nélkül eredendően miseruhának tekintették, minthogy rá van írva: kazula. Eltekintve attól, hogy a casula eredetileg világi fel­sőruha volt kpaenula), és csak a XI. századtól kezdett liturgikus miseruhaként (Meßgewand) szerepelni113, a palást ún. donátori felirata csak annyit bizonyít, hogy valaki, valamikor elkészíttette ezt a mondatszalagot s azt egy bizonyos időben rá­varrták a palástra. Erre a körülményre a legélesebben Mechtild Flury-Lemberg mu­tatott rá: „...man wird im 16,17 Jahrhundert die ganze Stickerei auf ein neues Stützendes Gewebe übertragen haben. Ob die Inschriftenbänder erst zu dieser Zeit oder schon im 13. Jahrhundert — bei der Umarbeitung der Glockenkasel in einem Mantel — versetzt wurden, konnte bisher nicht geklärt werden!”:l< Vizsgálataim szerint a koronázási palást ikonográfiái értelmét mindezideig kivétel nélkül téve­sen ítélték meg, noha a probléma valóban bonyolult: „Das ikonographische Prog­ramm des Krönungsmantels war bis in die jüngste Zeit sehr problematisch gewe- sen”.:i:’ Ez a csodálatos és Európában is páratlan műkincs ugyanis eleve koronázási palástnak készült és sohasem volt zárt, kúpalakú miseruha! S természetesen soha­sem vágtak ki belőle egy egész szeletet311. Beöthy Mihály, Fehér András, F. Árkos Ilona és Ferencz Csaba37 utalt először arra, hogy a „koronázási együttes teljes szim­bólumrendszert képez”. A XVIII. századtól elfogadott, hogy a palást lényegében a megváltó mennyei birodalmát ábrázolja. „A miseruha Krisztus mennyei világának egész szervezetét, a kereszténység, az ó- és újszövetség hierarchiáját felöleli ... Programja a Meg­váltó diadala, a mennyei Jeruzsálem és Szent István házának égi oltalma.”118 Űj javaslatot tett 1956-ban Horváth János, aki helyesen mutatott rá arra, hogy a fenti értelmezést a középkori keresztény ikonográfia nem támasztja alá. Véleménye sze­rint a „palást-imiseruha” a Hiszekegyet (Credo) ábrázolja.311 754

Next

/
Thumbnails
Contents