Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám - Fabó Kinga: Skizofrénia és nyelv (Személyiségvázlat Sylvia Plathról) (tanulmány)

magát átformálja, megváltoztassa, személyisége egészét a kívánt feladat szolgálatába állítsa. Hitt vagy hinni akart abban, hogy „kemény munkával” minden megtanulható, az „élet élése” is. Ez állandó program volt számára: részt venni az életben. Állandóan próbáknak vetette alá magát. Szándékosan kereste a kihívásokat, hogy lelkileg erősödjön. Szeretett (volna?) kockáztatni, de félt is. Kereste is, kerülte is a kockázatokat. Jellemző például, hogy lova: Ariel, amelyet vad, fékezhetetlen, erős, erőszakos állatnak igyekezett beállítani, valójában ártalmatlan, öreg jószág volt.

Egyszerre próbált meg eleget tenni a külső elvárásoknak és saját belső mércéinek. Egyforma buzgalommal igyekezett kiépíteni nyilvános énjét és belső énjét. Ezt példázza többek között szerelmi élete. A Ted Hughest közvetlenül megelőző komoly szerelmi partnere Richard Sassoon volt, aki minden belső értéke mellett nem volt szép férfi. Legalábbis Sylvia nem tartotta elég szépnek. Ekkoriban komolyan foglalkoztatta őt a férjhezmenés gondolata, amelyet többször említ anyjának írott leveleiben, naplójában is. Attól fél, hogy Richard Sassoont külleme és ingatag egészségi állapota miatt nem fogadná be a Wellesley-i társaság: „... félek őt kitenni a megítélés »konvencionális« világának, amelynek annyira része vagyok; ő magányos lélek, én adtam neki életét és hitet. Megérted a dilemmámat? Gordoné a test, Ri- chardé a lélek. Én (mindkét világban élek. Ez nehéz; a kettő harcol most bennem, és a perfekcionista kombinálni szeretné őket, de ez lehetetlennek tűnik.” (1956. márc. 13-i levél).

A személyiségkettőződés, személyiséghasadás problémaköre Sylvia Plath-t elméletileg is foglalkoztatta. Tudjuk, James Joyce ikerszimbolikájáról készült záródolgozatot írni a Smith-ben, végül inkább Dosztojevszkij hasonmás-figuráinak elemzését választotta. Elkészült záródolgózatának címe: The Magic Mirror; A Study of the Double in Two of Dostoevsky’s Novels, 1955, 69 lap (A mágikus tükör; a hasonmások vizsgálata Dosztojevszkij két regényében). Mivel a kézirat kiadatlan (a Bloomingtoni Sylvia Plath Archívumban őrzik), csak leveleiből tudjuk, hogy A hasonmást és a Karamazov testvérekét készült elemezni. Anyjának azt is megírta, mi mindent olvasott el a témához: E. T. A. Hoffmannt, a Dorian Gray-t, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ot, Poe-t, Freudot, Jungot, Frazert.

Leveleiből úgy tűnik, hogy elsősorban az én visszatükröződésének hogyanja, vagyis az olvasatok formájában való létezés problémája izgatta. (Olyan vagyok, amilyennek mások látnak.) Ezért foglalkozott tanulmányában a személyiséget megosztó, megkettőző, visszatükröző közegekkel: magával a tükörrel, /az árnyékokkal, az ikrekkel, a vízzel. Azzal, ahogy az én megoszlik, és két fele egymás ellenségévé válik, vagy az egyik a másiknak figyelmeztető lelkiismerete lesz. Ez nyilvánvalóan személyes problémája volt. Naplójában írta: „És a te, mindenhez elkerülhetetlenül és állandóan kell egy Te. Különben nincs én, mert én az vagyok, amilyennek más emberek értelmeznek mint létezőt, és én semmi vagyok, ha nem lennének emberek” (72.). Ugyanerről a nyomasztó érzéséről anyjának: „Bár nagyon boldog vagyok itt [Cambridge-ben], és túl sok meghívásom van ahhoz, hogy akár csak a felét is elfogadhassam, minden ismerősöm a rólam való tudás azonos »történelmi fokán« áll,...” (1955. nov. 14.). Sylvia Plath-nak szüksége volt arra, hogy életének legyenek tanúi, akik létének letéteményesei, igazolják azt.

Halála is felemás, ambivalens volt. Akarta is, nem is. Mintha a véletlenre bízta volna. Alvarez legalábbis azt állítja, hogy egy cédulát találtak a halott Sylvia mellett, amelyre a következőket írta: „Hívják Dr. X-et!”

Sylvia Plath hangulati labilitásai kétségkívül ciklikus jellegűek. De ezt nem nevezném mániás-depressziónak vagy ciklofréniának, mert mindig a külvilág történései befolyásolták. Egyszerűen túlérzékenységéből, fogékonyságából (adódtak. Abból, hogy minden pillanatot, történést nagyon intenzíven és mélyen élt át. Mindent komolyan vett.

A hirtelen hangulatváltások, az állandó belső feszültség- és magányérzés forrása szerintem az volt, hogy Sylvia Plath soha nem engedhette el magát teljesen: mindig erősnek, magabiztosnak kellett mutatkoznia. Minden kapcsolatában ő került fölényhelyzetbe (még akkor is, ha látszólag ő volt az alárendelt). Tőle vártak taná73