Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 8. szám - Fábián László: Savoyai változat (novella)
FÁBIÁN LÁSZLÓ Savoyai változat Magamnak is föltűnt, semmi komolyabb készülődés bennem a „hosszú útra” (nyilván: nem tartom igazán hosszúnak abban az értelemben, ahogyan annak idején a portugál kirándulást annak tartottam, s ahogy ezt a kifejezést bennem egészen misztikus ködökbe vonta — éppen azokba a ködökbe, amelyek szeszélyesen gomolyognak a Corcovado Krisztusa körül — múlt évi brazil utazásom), inkább valamiféle határidőnek szántam, mielőtt elutaznék, be kell fejeznem szokatlan lendülettel gyarapodó kisregényemet (teljesítettem), de még tegnap is mindössze annyi futotta figyelmemből, hogy az úti okmányokat összeszedjem, aztán már jött is értem Attila, gyerünk gombázni a Hajógyári szigetre, ahol már magam is szedtem korábban, ő pedig — úgyszólván — törzsvendég, hát mentünk, még csak komolyabb elköszönés se a kollégáktól, senkitől, a Skodát leállítottam a parkolóban, Attila odaköszönt a közben megállójába érkező ibusz vezetőjének ,,ő is gombász” — magyarázta, miközben én a táskámat rejtettem a hátsó ülés mögé, a csomagtartóba, nehogy valakit az aijitók föltörésére 'csábítson látványuk, amikor készen voltam, azt javasolta, menjünk át a szemközti buszmegállóba, a múltkor ott talált: „micsoda idő, a buszmegállóban gombázni!” — maga sem tudta, csodálkozzék jobban vagy nevessen, a kifejezésnek azonban — gyanítottam — lehetett valami bonyolultabb háttere, valamiképpen általános elégedetlenséget is kihallottam belőle, a hirtelen kizökkenést a bölcseleti közönyből, amely többnyire jellemzi, mint ezt a területet a szigeten a finomra levágott gyöp, Attila inkább úgy fest benne, mintha elgurult fémpénzeit keresgélné (rá is férne néhány elgurult fillér, otthon éppen kiürült a kassza, átmenetileg talán segít az antikvárium — nesze neked, költő, aki firtattad a könyvek hasznát! — vagy a nagylány fizetése), hirtelen leguggol, mire mellé érek, már kotorja is elő az üde kis csiperkét, bennem a rosszízű versenyszellem: nekem kellett volna találnom (előző nap, a hárshegyi filmforgatáskor, csaknem leégtem: könnyelműen beígértem Matkócsikéknak a gombát, aztán csak egészen véletlenül találtam pár darabot, holott már le is mondtam róla: az erdő aljas(t)ul üres volt), de van kárpótlás, esély a versenyben maradásra: fiatal gyapjas tinta- gombára akadok, Attila elismerőleg bólogat, ugyanúgy tudja, mint én, nem olyan túl nagy esemény; átvágtunk a iföltöltött sávon, igazi -vad fű lepte, amilyen a friss szeméttelepeken szokott nőni, ám a mi vitéz őseink sem lovagoltak aszfodélosz-mezőkön, de ez a fű mégis csúf, öreg tintagombák beszáradt kalapcsúosai alatt elfolyt fekete csipkék, akárha fosztó szamifedők, mások által eldobált csiperketönkök, hamisan világló műanyag dobozok, rozsdásodó konzervfödelek csaptaik be bennünket, igazán azonban csak a Duna- part melletti fák körül kezdtünk érdeklődni, én valahogy azt is reménytelennek találtam, egészen a partig mentem, ott indultam el a gyár irányába, azt még közöltem Attilával, hogy a partban (csaknem belezuhantam a vízbe) ráakadtam egy csiperkére, aztán ballagtam tovább, hallgattam a rádió hang673
