Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Bojtár Endre: Pontosítások a magyar(?)-belorusz(?)-lengyel(?)-litván(?) kapcsolatok egy fejezetéhez (tanulmány)
kori ősLakók, a poroszok illetve rokonaik, a litvánok Karaliaucius-nak hívtak.) (Id. Dunapentele—Sztáiinváros—Dunaújváros; Lwów—Lviv—Leimberg—Lvov stb.). Az erőegyensúly megbomláséinak okát nyomozva visszafelé az időben először 1795-höz jutunk, miikor németek és oroszok fölosztották egymás közt Európa legnagyobb lakott 'területű államát, a lengyei-liitván Köztársaságot. Ami akkor már csak névleg volt litván is, hiszen a nemzetalkotó, kultúrateremtő nemesség jóformán tslejesem ellemgyeiesedett. A felosztást ép,pen az tette lehetővé, hogy az 1589-ben Litvániára kényszerített lublini unióval fokozatosan elenyészett a különálló litván erő, amely addig Lengyelországot is ereje karbantartására késztette. Az uniótól kezdve — e késztetés hiánya miatt —, meg itudat alatt arra számítva, hogy legfeljebb a keleti, litván végek eshetnek az orosz terjeszkedés áldozatául, Lengyelország politikai élete is lezüilött. Tovább, visszafelé: hogyan volt lehetséges, hogy a lengyelek Lublinban uniót tudtak kényszeríteni arra a Litván Nagyfejedelemségre, amelyik 1430-ban, Nagy Vytautas halála évében a maga 1 millió négyzetkilométernyi területével és 9 millió lakosával (amiből 1 millió litván, a többi keleti szláv) európai nagyhatalom volt? Ügy, hogy ez a soknemzetiségű birodalom nem rendelkezett nemzeti nyelvű kultúrával. Emiatt forgácsolódhatott szét, e hiány miatt minősíthette a pápa Litvániát terra nuillius-nak, senkiföldjének. (Milyen furcsán rímel erre az, ahogy Litvánia kihullt a jelenkori tudatból!) E hiány okán érezni valami talmiságot, ingatagságot a litván államépületben, még a legfényesebb korszakában is. A nemzeti nyelvű kultúra megkéseítségéí az magyarázza, hogy a litván írásbeliség csak a 16. században született meg — laiminek okát viszont a kereszténység kétszeri felvételében találhatjuk. Először 1250 körül tért katolikus hitre Mindaugas és udvara, de néhány év múlva, mikor a geopolitikai helyzet úgy kívánta, vissza- vedlett pogánnyá. A litvánok csak azután fcereszteikedtek meg másodszor és végérvényesen, hogy a Livóniai Lovagrend meghódította a -szomszédos lettéket, s a Német Lovagrend a másik szomszédos ibal-ti népet, a poroszokat, míg végül 1387- ben — Európában utoljára — másodszor és végérvényesen megkeresztelkedtak. A közel másfélszáz éves halasztás azonban végzetesnek bizonyult. Mindaugas idejében elszalasztván a pillanatot, utána már nem kormányozhatták sikeresen a fejletlenebb kultúrájú litvánok laz egyre nagyobb területre kiterjedő és többségében nem litván, ám keresztény (pravoszláv) lakosságú birodalmat. A pogány litván kultúra, amely valószínűleg animiszrtikus tenmészetvailás volt, egyetlen, de döntő szempontból ítélendő fejletlenebbnték a keresztény kultúránál: nem igényelte az írásbeliséget, s ezért kommunikálhatatlan, közlésre alkalmatlan volt. Ezért írhatták beloruszul ,a Litvánia Metrikájának nevezett, a 15. század végétől vezetett kancelláriai archívum okmányait, a szépirodalomnak számító krónikákat-évkönyveket a 14. sz. felétől a 16. sz. közepéig és a három 16. századi statútumot, alkotmányt, sőt még a katolikus egyház némely iratait is. Később, miu/tán a keleti területek Moszkva vonzáskörébe kerültek, a belorusz használata értelmetlenné vált, s szerepét át is vette a lengyel. A lublini unióval ideérkező jezsuiták, mikor előtérbe került az anyanyelvű istentisztelet szükségessége, némi vita után úgy döntöttek, hogy Litvániában — a lengyel a helyi nyelv. A vilniusi kollégiumban — amit 1579-ben Báthory emelt akadémiai (egyetemi) rangra —, a latin mellett a lengyel volt a köznapi érintkezés nyelve. Ily módon a saját nyelvű litván államra 1918-ig kellett várni.4 Az elmondottak érthetővé teszik, hogy a Békés haláláról szóló mű lengyelül íródott, hiszen az első litván vers, Martynas Mazvydas tollából mindössze néhány évtizeddel korábbról, 1547-ből — és Kis-Litvániából, a Porosz 'Fejedelemségből származik. * De nemcsak a nyelvhasználat, hanem a politika tekintetében is szerfölött zűrzavaros idők jártak a 16. századvégi Köztársaságban. A lublini unió kimondta, hogy lengyelek, litvánok közösen választanak királyit, aki egyúttal nagyfejedelem is. Az ural643
