Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Dobos Marianne: A Járkon partján (Beszélgetés Roni Szomekkel)
tetem Aszfalt címen, s amint mondta, a negyedik a napákban. Kérem, indokolja kötetei címválasztását. Az Elvándorló idején még az volt az érzésem, hogy több világban élek egyszerre. Napi életem mellett másik, teljesen másfajta az az élet, melyet a verseimben fogalmazok meg. A verseim röntgenfelvételiek, mutatják a vázát annak a mindennapi életnek, melyből kivándoroltam, elbarangoltam a költői világba. A Szóló cím bizonyos fokig technikai okokra vezethető vissza. Annak idején „összekötöttek” másik két költővel. Ezt a „hármasságot” nem nagyon szerettem. Már a címben is hangsúlyozni akartam: egyedül rólam van szó. Fejlődésemet legszívesebben a távolság csökkenésével jellamzem. A versekben megírt so,rs egyre jobban közelít igazi privát életemhez. Most már kicsit naplónak is szánom verseimet. Az irodalomkritika urbánus költőként tartja számon, akinek a városon kívül a filmekkel, s a rockmuzsikával van a legszorosabb kötődése. Elfogadja-e ezt a képet önmagáról? Mint említettem, verseim ma egy bizonyos fokig a naplójegyzetei,m is. Az életem városi, városi ember vagyok, akinek mindennapjaihoz hozzátartozik a film és a rock. Természetes tehát, hogy a verseimnek is organikus részét képezik. A város az a keret, ahol megtalálom, s ahol el is veszítem önmagamat. Ezt a kettősséget szeretném a verseimben kifejezni. Mi jellemzi azokat a filmeket, amelyek olyan erősen benne vannak költészetében? Be kell vallanom, hogy ízlés,em ezen a területen kicsit szupermarket-ízlés. Woody Allen filmjeinek hangulata nagyon befolyásol. Órákon keresztül ülök a moziban westerneket, cowboy-íilmeket élvezve. Ez is kettősség. Rám jellemző, mondhatom idézőjelben, de anélkül is, hogy a szentet és a profánt összekeverjem. Kifejezési formám, ismertetőjegyem. Szeretném, hogy az élet most már egyenesen a verseimbe áramoljon, közvetítő, médium nélkül. Öntözze a költészetemet, mint a Járkon. A víz és az élet mindenhol elválaszthatatlan egymástól, de hogy mi a kincs, azt legjobban a nincs mutatja meg. Nálunk kevés a víz. Minden cseppjét megbecsüljük. Néhány évvel ezelőtt volt itt egy holland lány. Jó barátok lettünk. Egy éven keresztül a Járkonról meséltem neki. Persze, lehet, kicsit megszaladt a képzeletem is. Vadul eltúloztam a dolgokat. Egyik nap azután ezt mondta, most már elég, gyere, vigyél el s mutasd meg nekem, milyen is az a folyó, mi történik rajta, meg a partján. Miikor odaértünk és meglátta, felfciálltott: ezt a pocsolyát nevezted te folyónafc?! Hisz tudja, pici folyó, de Tel Aviv folyója, a miénk. El lehet gondolni, egy pillanat alatt úgy éreztem magam, mint egy bennszülött, akit antropológus vizsgál. Lehet, hogy provinciális vagyok? Kicsiny gyermekkorom óta állandóan itt élek, lehet, hogy a látóhatárom is provinciális?! Leültem s kezdtem a csodát várni, a csodát, amelyről tudtam, hogy nem lehetséges. Azt, hogy mosit elkezd nőni, nőni, s olyan nagy lesz ez a pici patak, mint az igazi nagy folyók, mint a Duna. Persze tudtam, hogy ilyen nem létezik. 631
