Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Bojtár Endre: Két litván költő

BOJTÁR ENDRE Két litván költő Tomas Venclova (1937—) életútja meglehetősen kacskaringós. Apja, Antanas Venclova a szocreál költészet litvániai vezéralakja volt, magas állásokat betöltő funkcionárius. (Magyar vonatkozása is akad: a Rajk-perről annak idején dörgedel­mes verset írt.) Fiából a másként gondolkodók egyik fő képviselője lett, akit melles­leg mint Litvánia legműveltebb, „legeurópaibb” emberét mutattak be nekem az 1970-es évek elején. Valóban, a vilniusi egyetemen a Lotman-iskola szellemében ta­nító irodalomtörténészként és Joyce-ot, Czeslaw Milosz-t, Joszif Brodszkij-t litvá­nul először megszólaltató műfordítóként Venclova sokat tett a litván kultúrát is fe­nyegető provincializmus ellen. Helyzete közben egyre tarthatatlanabbá vált, s ezért 1974-ben kivándorolt Ame­rikába. Rá egy évvel megfosztották szovjet állampolgárságától. Jelenleg a Yale Egye­temen a szlavisztika professzora, orosz és lengyel irodalmat ad elő. Kevés verset ír, évente három-négyet. Otthon mindössze egyetlen vékony kö­tetkéje jelent meg (Nyelvi jelek, 1972), de Chicagóban kiadott összegyűjtött költe­ményei sem tesznek ki többet 98-nál. (98 vectis, 1977.) Publicisztikájával és irodalom- kritikai cikkeivel ellentétben lírája mentes a napi-politikai aktualitásoktól. Az Oszip Mandelstam örökét folytató, nálunk talán Pilinszky Jánoséval és Nemes Nagy Ág­nesével rokonítható, kulturális utalásokkal teli költészet szüntelenül ember és ter­mészet egymásravonatkoztatott alapvető léthelyzeteiről beszél. Gin tárás Patackas (1951—) Kaunas-ban él. Eddigi négy kötete közül az első (Bocsáss meg a viharért) 1976-ban, az utolsó (Pergament^kagyló) 1985-ben jelent meg. Nyilvánvalóan Tomas Venclova folytatója, s ez önmagában is örvendetes: azt bi­zonyítja, hogy a kultúra, az irodalom; az elválasztó országhatárok és a politikai ti­lalmak ellenére egy és oszthatatlan. 628

Next

/
Thumbnails
Contents