Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)
tartózkodóan, mi több: hűvösen viselkedett. Zavarta a nagy dúskálás is. Bárhova pillantott, bárhova nyúlt, minden azt sugallta, hogy Itt nem számít a pénz. — Gyerekkorunkban sokat .koplaltunk, az igaz — gondolta —, de azt mi már sohase tudjuk felzabálni, amit akkor nem ehettünk meg ... A feketekávé és a szivar után sétalovaglás következett. Frank kivonta magát a társaságból. — Tudod, hogy vagyak a lovakkal — mentegetőzött a bátyja előtt. Gerzson könnyed s boldog részegséggel mosolygott. Mint akit nem különösebben foglalkoztat a dolog. Mindenkinek jutott ló és illő öltözet. A lovászfiú sorban kivezette az istállóból a fölnyergeit lovakat. Gerzson szakértelemmel válogatta össze a lovast és a lovat. Akinek szüksége volt rá, segített, hogy gond nélkül jusson föl a nyeregbe. Süsüt légies könnyedséggel emelte föl. Fanny mindenről megfeledkezve boldogan tapsolt. Akinek nem volt ‘kedve vagy gyakorlata a lovagláshoz, az a könnyű hintóbán kapott helyet. Helga a plébános mellett ült. Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy Frank nem tart velük. Most az egyszer nem bánta, hogy többét ivott a kelleténél. Megint. Frank elég sűrűn töltögetett magának az asztalnál, whiskyből is, vörösborból is, a Kaiser sörből ás. — Biztos alszik egyet, amíg visszajövünk — gondolta. Amikor mindenki nyeregben ült, illetve a hintóbán, Gerzson a legszabályosabban, ahogy annak Idején megtanulta, föllendült kedvenc lova, a Times hátára. A bécsi spanyol lovardában a legkritikusabb szem se találhatott volna kifogást a mozdulatokban, a tartásban, a lovas és a ló egységében. Csak épp ő nem skarlátvörös frakkot viselt, hanem a szokásos szarvasbőr nadrágot és a hozzáillő zakót. A derekát kihúzta, szinte karcsú lett. A sapkáját megemelte üdvözlésül, délcegen a csoport élére lovagolt, majd elindult a ligeten át. A sort a lovászfiú zárta. Helga csak az indulás pillanatában vette észre, hogy Kis Ágota hiányzik. Kinézett a hintó ablakán, de csak Frankot látta, aki a lépcsőről bámult utánuk, ahogy átlovagolnak a ligeten, majd galoppba váltva eltűnnek az erdő mögött. Frank egyedül maradva arra a következtetésre jutott, hogy a bátyjában mégiscsak van valami újjáteremtő készség, amit ő nem hajlandó tudomásul venni. Egy éve a kastély, la kert, a melléképületek, úgyszólván minden ideiglenesnek hatott, külön-külön valahogy közönségesnek is. Azóta visszafogottabb és elviselhetőbb lett minden. A festett színek harsánysága megszelídült. A levegőből elszállt a szerszám- olaj, a lótrágya- és a konyhaszag. A helyén az erdő fáinak az illata. Tavaly csak a sűrű bozóton át, egy keskeny, bogán esős csapáson lehetett kijutni a ligetbe. Az ösvény azóta Ikiszélesült, gondozott sétány lett belőle. Oldalt pompáztak a gaztól megszabadított tuják & örökzöldek. A fák között szabadon mozgott a levegő. Ügy tűnt, hogy Gerzson semmiről se feledkezett meg. A díszes madáretetőkről éppúgy nem, mint a vöröskőből épített sza/lomnasütőkről. A formára nyírt bukszusok mögött, a kíváncsi szemek elől rejtett angolkert. Frissein nyírt pázsit, fehér, rokokó hangulatú kerti bútorok. Három kerek asztal, kilenc szék. Zöld árnyékok. A kis kerti zúgban árnyasabb és hűvösebb volt, mint a hatalmas kert bármely pontján. Az egyik asztal mellett Kis Ágota ült. Előtte egy pohár érintetlen abszint. Ujjal között szipkában hosszú Marlboro. A látvány kókamgyalos mesterkéltség, csak a combok meztelensége hiányzott. — Magát itthon hagyták? — mosolygott. — Nincs kedvem lovagolni — telepedett le Frank. — Engem fog szórakoztatni? — Nem nagyon értek a nőkhöz. — Maga? Kis Ágota végigmérte Frankot. Ahogy egy nő rejtett kihívással szemügyre veszi az őt érdeklő férfit. — Nem úgy néz ki — biggyesztette el a száját. — Nem zavarja, hogy velem van a feleségem meg a lányom? Kis Ágota elbizonytalanodott. — Nem akarok én magától semmit, édes úr. Csak látom,, hogy lelkileg valami nincs rendben. 615
