Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)

kig gombolt zubbonyszerű felső ruha, egyetlen dísze a kaucsukfehér gallér szegélye. Barátságosan biccentett.

Susu mosolyogva lépett edő. Időközben visszanyerte a biztonságát. Hajlékony, kedves mozdulattal mutatott a rokonára.

— Ö lesz a tanúm.

Frank előtt földerengett, hogy azon az éjszakán Susu a családjáról is beszélt: festményrajongó nevelőszüleiről, részes eg es mostohabátyjáról, az édesanyjáról, akit csak az érettségi után ismert meg személyesen. Ügy emlékezett, hogy Susu érzelmes, megbocsátó viszonyban volt velük. Az esküvőre azonban egyikük se jött el. — Az ő dolguk — gondolta,

— Minden héten meg szoktam venni az újságját — lépett Siroki közelebb, és meghajolt.

Frank zavarban volt. Válasz helyett ő csak meghajolt.

— Húsvét táján olvastam egy nagyon jó sorozatát — folytatta Siroki elismerően. — Élvezettel olvastam, mondhatom, hogy tetszett. Különösen az a kitétel, hogy az ember felelős azért, mert embernek született, felelős az arányaiért, azt hiszem, így írta, és ha tisztességes, nem vállalkozhat magasabb feladatra, mint amennyit a képessége meg az ereje bír, de köteles megtenni mindent, amit az erejéből és a képességéből megtehet.

Frank még jobban zavarba jött. Siroki ugyanis szó szerint idézett az írásából, a folytatásra azonban már nem jutott idő, mert nyílt a házasságkötő terem. A nemzetiszínű vállszalaggal ékesített anyakönyvvezető egy ötven év körüli köpcös férfit tessékelt be maga előtt. Fekete öltönye kissé viseltes volt.

Gerzson bemutatta az öccsének.

— A tanácselnök elvtárs vállalta, hogy a tanúm lesz.

Frank, miközben kihívó keménységgel nyújtotta a kezét, azt gondolta: — Még jó, hogy nem engem kért fel...

— Kezdhetjük? — érdeklődött az anya'könywezető.

Gerzson körülpiilantott. Mint akii szemlét tart.

— Lehet.

Azzal belekarolt Susuba. Mögöttük párban a két tanú. Helga, Fanny, Frank és Kis Ágota zárta a sort. Megszólalt a zene. Természetesen a Lohengrin. A méretei szerint színháznak, esetleg templomnak is beillő helyiséget három hatalmas, gyer- tyacsökrot mintázó csillár fényesítette be. A homlokfal teljes szélességében és magasságában egyetlen gobelin. Balatoni halászokat ábrázolt. Franknak rémlett, mintha Borsos valamelyik korai rézkarcáról mintázták volna. Két oldalt a terem hosszában lakkozott faborítás. Frank azt gondolta: — Ügy látszik, ez a divat errefelé... Jobban szemügyre véve a fényesen tükröző borítást, kiderült, hogy a helyi népművész az irkalap nagyságú falemezekre egy-egy szarvasfejet faragott. Az ablaknál a sarokban szónoki emelvény. A gobelin alatt tükörsima fényes asztal, közepén a nyitott anyakönyv. Az első két sorban piros bársonyszékek.

— Minők ezeknek ekkora házasságkötő terem — kérdezte Frank félhangosan. — Ahol én esküdtem ...

Fanny rosszallóan pillantott rá, a mutatóujját tiltón a szájára téve figyelmeztette, hogy maradjon csöndben.

Az anyakönyvvezető már az útraindító szöveget szónokolta, tele volt képzavarral és banális jókívánságokkal. Frank felidézte magában a saját esküvőjét. A kerületi anyakönyvi hivatal fűtetlem, kopár szobája. A falak kétségbeejtő, barátságtalan mályvaszíne. A függöny piszkos, félig leszjakadva. A sarokban közepes nagyságú filodendron. Nem öntözték, arra is emlékezett. Nem fogta fal, hogyan kerülhetett az ízléstelen hálószobái csillár a mennyezetre, egyetlen sápadozó villany- körtével. Két alkalmi tanú a folyosó végéről. Utóbb kiderült, hogy az adóosztályról. Nagykabátban állt az anyakönyvvezető élőtt, alatta egyetlen öltönye. Pecsétes, kifényesedett. Helgán kék rakott szoknya, matrózblúz, fehér gallérral. Mint aki az iskolapadból érkezett. Beiékiapaszodott, és elsírta magát. <3 pedig akkor is arra gondolt, hogy Gerzson gyerekkorában mennyire szerette az ünnepeket és a

613