Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Radics Viktória: Bevezetés a lélek történetébe (Mircea Eliade: A szent és a profán) (kritika)
tekintetbe társadalmi, történelmi feltételeit, spirituális, szublimálja a materális tényezőket „apniori posztulátumoíkkal” jön elő. Mindezek az ellenérvek helytállóak a racionális-analitikus, technológiailag orientált gondolkodás szempontjából. El lehet így hárítani Mdrcea Eliade egész opusát, de talán érdemesebb és nem méltatlan dolog, iha a (tudor álarcát meglazítva, ilyenolyan, megviselt ábrázoltunkkal mézünk e mű tükrébe. Eliade már 1934-ben (még Bukarestben, mielőtt Indiába ment volna) kifogásolta a 'modern értelmiségi 'absztrakt-teoretikus gondolkodását, mondván, hogy az kikerüli .lényegi, egzisztenciális gondjainkat, és ellenpéldául az archaikus kultúrák organikus szimbdlizmusára, a felvilágosodás előtti európai hermetizmusra és Európán kívülre mutatott. Indiában egész munkásságát meghatározó tapasztalatokat szerzett. Az archaikus szellem szerves, alkotó továbbélésével találkozott itt, s egy olyan hermeneutikával, melyben szimbolikus és teoretikus gondolkodás összeforrt, és amely nem törekedett arra, hogy felszámolja a mitikus-szimbolikus tapasztalat paradoxális jellegét, az egyidejűleg több jelentést elfogadó antinomikus logikát. Az indiai vallás és filozófiai pluralizmus, vallás, bölcselet és művészet összetartozása egy életre szólóan megihlette. A modern európai elme általában áthidalhatatlannak tartja a mitológiai-vallásos és az empirikus-tudományas gondolkodásmód közti különbséget. Don Wiebe vallástörténész érdekes gondolatmeneté szerint például a vallás és a tudomány kölcsönösen transzcendálják egymást: „A teljes mértékben koherens gondolkodás nem képes olyan elvekkel dolgozni, amelyeket a hit (vallás) és az ész (tudomány) is elfogad. Ha továbbgondoljuk ezt a feltevést, be kell látnunk, hogy a vallás transz- cendálja a tudományt és a tudomány transzcendálja a vallást — amennyiben 'az elvek transzcendálása azok megszüntetését implikálja. De azt is meg kell állapítanunk, hogy kölcsönös transztcendencia logikailag nem lehetséges”. Hasonló megállapításra jutott Leszek KoJakowski is A mítosz jelenidejűsége című könyvében. A mitikus-szimbolikus és a techmológiai-kognitív gondolkodásmód szemben állnak egymással, szintézis nem lehetséges köztük, kettejük harca írja az európai kultúra sorsának nagyszerű eposzát. Mircea Eliade viszont saját gondolkodási módszerét, „alkotó hermeneutikáját” olyan „lelki technikának” tartja, amely, túllépve az éber állapot korlátain, egyesíti a tudat szféráit, a felszíni empirikus tapasztalatokat és a szimbolikus, illetve fantasztikus élmények mélyáramait. Ez a köztes zóna nem kínál egyértelmű tanulságokat: a paradoxonok, az antinómiák és a fantasztikus logika földje ez. „A henmeneutibánák nem a bizonytalanságból való kiútnak kell lennie, hanem épp a bizonytalanságban és a kétértelműségben kell megfontoltan berendezkednie, azon a területen, amelyben nemcsak a költészet és a fantasztikum gyökeredzik, hanem a filozófia, »őt a tudomány is” — írja Sergiu Al-George román orientalista, aki szerint Eliadénák éppenhogy érdeme, amit mások vádiként hoznak fel ellene, a szimbolikus és a teoretikus gondolkodásmód ötvözése. Eliade ismeretelmélete másmilyen, mint ami a diszkurzív gondolkodás alapját képezi. „A kép mint olyan, mint jelentések kötege a helyes jelentés, és nem jelentéseinek vagy számos vonatkozási szintjének egyike az.” Ennek nála egzisztenciális következményei is vannak. A szimbólumrendszerek „arra kényszerítik az emberit, hogy másképp viselkedjék, mint amire közvetlen hajlandósága vinné, gondolatilag ellentmondanak a közvetlen tapasztalat és az elementáris logika útmutatásainak”. Eliade a racionális-empirikus és a szimbolikus-mitikus szférák köztes zónájába vezet. Ez a zóna pedig a lélek tere. A szó, hogy „lélek”, kiégett. Felváltotta a „tudat”, a „közérzet” ... Szellem helyett „atmoszférát” mondunk. Sokatmondó ez az átváltozás. A szent és a profán pólusait jelzi. Ügy sejtem, mintha a legfontosabb dolog Eliade számára az átváltozás lett volna. Egy olyan modem imiciáeió, amely visszaadná az embernek eladott lelkét, a kozmikus korrespondenciákat, a világban való teljes jelenlét érzését — egy elvesztett 572
