Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - László Gyula: Új középkor (Jegyzetek Orosz János rajzaihoz)
LÁSZLÓ GYULA Új középkor JEGYZETEK OROSZ JÁNOS RAJZAIHOZ Előbb valamit megjelenéséről, egyéniségéről. 'Leonardo figyelte meg először, hogy a festő alkata, arányrendje tükröző,dák képeiben. Csakhogy a kép, a rajz mihelyt elkészült, elkezdi élni a maga önálló életét, és veszélyekkel, tévedésekkel fenyegető utat követne, aki csak reájuk hagyatkoznék az egyéniség megrajzolásakor. így mi is kíséreljük meg ismeretségünk, barátságunk fényénél megidézni őt. Szifclaember. Újra -és újra Luther jut eszembe: ,„itt állok, nem tehetek másként.” Konokul kitart igaza mellett. Önmaga mértékéül baráti köre szolgál: Nagy László, Csoóri Sándor, Huszárik Zoltán, Sára Sándor tiszta légkörében él, mint egyenrangú társuk. Fest, rajzol, fúr-farag, nem pillantva kortársaira, sajátos, egyéni látásmóddal. A magyar művészetben időről időre bámulatos nemzedékek támadnak. Tagjaik függetlenek egymástól, csak színvonaluk komolysága és előkelősége köti őket össze. A század elején: Szinyei, Ferenczy, Rippl, őket követi Koszta, Rudnay, Tornyai, Endre Béla tudva-tudatlan egyívású nemzedéke, majd Sző- nyi, Aba Novák, Bernáth, Czóbel nemzedéke, és végül a most élők s holtak: Szalay Lajos, Kondor Béla, Szabó Vladimír, Cziráky Lajos és: Orosz János. Mindegyik,ük külön egyéniség, de egyúttal kora gyermeke. Mindegyikük független a divatos irányzatoktól és független 'egymástól ás, csak a szellem rejtek- útjain fognak kezet. Orosz Jánost és nemzedéktársaát a valóság könyörtelen tudomásulvétele jellemzi, és valami szörnyű szorongás, a magukban hordozott halál kél életre munkáikban. Szalayban átszövi ezt a Teremtés fensége, Kondorban Jákob harcol az angyallal, Szabó Vladimír ember-mészárszéke Bosch-i látomásvilág, Cziráky Lajosban Krúdy álomivilága él, és Orosz Jánosban kendőzetlenül: a haláltánc! Meggyőző erővel rajzol, meggyőző erővel fest. Alakjai élnek, de életük szörnyű, önemésztő. Akarva-akaratlaniul, tudva-tudatlan ő is korunk művésze. Nem esik az egyszerű látvány rabságába, hanem a nézeteket merészen egymás- baforgatja, ami Picasso nélkül elképzelhetetlen lett volna. Látomásai rokonok Chagallóival, csak más, Orosz-os jelleggel. Alakjait minden félelmetes voltuk ellenére — szeretjük, közülünk valónak tekintjiük. Szorongásuk belőlünk kél, humánumuk bennünk munkál. „íme az ember!” — idézhetnek a Biblia világát! Igen, íme a XX. század embere, íme az egyetemes aggodalmakban morzsolódó magyar valóság. Vegyük komolyan Orosz János rajzait, ne riadjunk meg tőlük, mert bennük önmagunk felszabadulása készülődik! (Zsennye, 1988. márc. 2.) 557
