Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Bicskei Zoltán: Szabados György elfelejtett éneke (tanulmány)
duóban is előadott Elfelejtett ének (1978), a Szólóposzáta (1982) zongoradarabokat. Mielőbb műjegyzéket és bibliográfiát kell (készíteni. Az elemző zenekiritikának külön ki kell emelnie az európai komponált zenétől elütő zenei szervezést, .és számba vennie a sajátos formajegyekét. Példaként említeném a tágan értelmezett tonalitást, a tonális centrumok feszítő/húzó erejét, a .ritmikai mikromozgások fölfejlesztésének módjait, a Ligeti csembalódarabökban ás jelenlévő ostinato-matorika (ott mecccani- co) népzenei megfelelőjét, a citeramuzsikát, a Szarvassá ... és az Idő-zenét lezáró leszorított vonókezelésű, mélyről morduló „záró-farkakat”, a Szertartászene ... bevezető keleties témájának összecsengését Bartók III. zongoraversenyének egyes motívumaival, stb. A hangszerválasztás és hangszerelés sajátosságait nem ártana megvizsgálni a magyar és a távol-keleti népzenék összefüggéseiben is. Lényeges a darabok időtagolásának — ritmikájának — részleteiben és egészében is természeti alapú (tehát a Fibonacci-számsorra is rímelő) aránya a zenei építkezésben. Le kell tisztázni többek között azt is, hogy igazuk van-e azoknak, akik a Szabados „témák”, dallamok éles körvonalazását határozott rajzát idegennek érzik ebben a zenei környezetben. Alapvető lesz meghatározni, hogy ez a mélyen keleti mentalitású muzsika a zene „őstengerének” mely áramlataival rokon .és melyekkel érintkezik. Mennyiben európai zenéje, és melyek azok a konkrét európai formákra utaló zenei részletek, formai jegyek (pl. a középkori zene hatása), amelyek földrészünk szeimléletvilágára utalnak. Létezik-e Szabadosnál az a Bartókkal kapcsolatban sokat emlegetett Keletet és Nyugatot összekötő „híd”? Van, aki még csak ezután várja a nagy formátumú, egységes Szabados-kompozíciók megszületését. Kétségtelen, hogy a zenekari daraboknál, a Szertartászenénél és a Periferikus koncertnél még érződik a sokat markolás görcsössége és fölsejlenek a varratok, de a Szarvassá vált jia/cról és az Idő-zenéről csák felsőfokon beszélhetünk. Akárcsak az olyan, viszonylag újabbnak mondható zongoradarabokról, mint a Koboz-zene, a Marosi szertartászene (másik címén: Temetésautomata) (1982), K- modellek, stb. A zenekari kompozíciók előadásmódjának nehézségei, bizonyos részek kiforratlan előadásmódja persze .megnehezíti az objektívabb felmérést. Hiányolhatjuk a nagyobb lélegzetű művek mennyiségét, de felhánytorgatásuk csak részben jogos. Mert a szabadosi „bőrönd” még tele- van, és a kivételes közegellenállással fékezett életmű azért egyre nő. Szaporodnak a zenéjével kapcsolatos kérdések és feladatok is, ám ezek .lényegében még el sem hangzottak. Hiányzik az ezt megelőző kritikusi és hallgatói rácsodálkozás. Az életmű elfogadása tragikusan késik. Szabados művészetének elfogadtatása úgy látszik mindenki másénál nehezebben .akar megtörténni. Nem vigasztalhat, hogy zenei világának kiteljesedése, mélyen megélt, megszenvedett igaza természetesen előbb vagy utóbb fmeghozza a környezet elismerését. Nem vigasztalhat, mert vidékünkön kivételesen fontos a napi gondoktól tehermentesítő, nyugodt munkát biztosító társadalmi elismerés. Ennék késlekedésével minden nappal kevesebb idő jut az ereje teljében lévő zeneszerzőnek a teljes életet követelő komponálásra. (Elég csak megemlíteni, hogy az ötödik évtizedének végén járó Szabados negyed évszázados munkásságát a nyilvánosság számára mindössze három önálló hanglemez dokumentálja. Kiadott kottája nincs, alapvető próba- és koncertlehetőségi, valamiint hangszenproblémák nyomasztják és gátolják munkájában.) A lélegzethez juttató elismerés segítene a köztünk élő zeneóriás műveinek közkinccsé tételében is. Mindezek elmaradása — zenéről lévén szó — pótolhatatlan űrt és égbekiáltó bűnt jelent számunkra. A hierarchikus és iskolaközpontú zenétársadalom értékítéletekor csak a kisebbik akadály volt, hogy Szabadosnak nincs közép- és felsőfokú zeneiskolai képzettsége. (Erről tanúskodik az 1983-ban odaítélt Liszt-díj is.) Hogy öntörvényű, sajátos művészetét egyik zenei klikk sem tűrte, annak mélyebb zenetörténeti, társadalmi és szociológiai okai vannak. Ezúttal — a XX. századi improvizációs zene helyét és szerepét fölvázolva — csak egyes zenetörténeti okokat próbálok körüljárni. Ehhez vissza kell lépni az európai komponált zene (népzene-----> pódiumzene) kialakulásáig. A k ollektíván kialakított zenei formákat a középkortól kezdődően mindinkább fölváltotta a kiemelkedő individuumok által szerzett muzsika. Ezt a folyamatot .természetszerű553
