Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 6. szám - Karsai János: A képzelet édes ébredése, A menekülés lélektana, Sejtések korlátai (kisprózák)
leg. Meggyőzött.” (A sejtések valóra válnak. Bizonyosság és félelem a tágra nyílt szemekben. A ködbe vesző út .irányában hegycsúcs magaslik hófödte .tetővel. Acélkék sziklák között mozdulnak ingaórák. A lovak törött lábaira cédrusok dőltek. Por ...) Felállítunk. ,/Nagy szerencséje, hogy olyan emberrel találkozott, kinek megvan a megfelelő felkészültsége önnel szemben. Én értem, s nem elértem ezen írásocskáit. Bár zsengék, de tehetsége letagadhatalilán. Azonban a hely, az alkalom ennek kitárására rosszul lett megválasztva.” Az ajtóig kísért. „Ki van rúgva.” A menekülés lélektana CIGARETTAFÜST Zuhanj ki megvakítva az utcára! De nem .is: csak a lépcsőház sötétje játszott veled, s bár minden ablak sötét és egy lámpa sem ég, s az ég is csillagtalan, a hold elveszett — nem kerül meg már soha —; az utca végéről, ahol betorkollik, zaj és fény szűrődik feléd: talpra hát! Orrodban felismered végre a szagokat: húgy és éter, italán kloroform, de siess, mert rohanó léptek zajától visszhangzik a lépcsőház, bőrkesztyűs kéz siklik sisteregve a megkopott korláton, hallod! Ne is verd le zakódról a isarat, egyik könyököd a pocsolyában, mögötted nyikorogva hintáztatja a szól a lépcsőház ajtaját, melynek oly szerencsésen neki találtál dőlni, nadrágodon a ráragadt ipapírral ne is törődj! A tömegtől mit vársz, bolond?! A benned maradt birkaösztön súgja tán, hogy a .távoli forgatag járókelői védelmedre kelnek {nem leszel kiszolgáltatott), vagy csak egyszerűen alkalmasabb terep a felszívódásra; könnyen lehet, hogy csalódni fogsz! És már nem kizárólag a TE lépteid zaja .pattog a házfalak között, mandinerből üldözi egy MÁSIK kopogás! A hátranézés — tanultad! — veszélyes! Figyelmed leköti az üldöző, a .tekintet kicsavarodva rémüldözik, a látómezőből eltűnik a lobogó nadrágszárad, a kalimpáló cipőorr és a flaszter; elég egy rossz lépés, vagy egy váratlan szemétkupac, s a játszma véget ért: arcodba csap az úttest, kezed elkésik a .tompítással, szemüveged messzire csúszik szilánkokat szórva, a vér (már tódul az aszfaltra, lábaid a magasba nyújtva, a nadrág majd térdedig visszacsúszott — felfedve pőre sípcsontodat, a gyenge szőrzetet és a megrogy- gyant szürke zoknikat —, zakód a fejedre borul; idegen léptek a füled mellett, ENNYI! Ne kalandozz .tehát elfele! Szemeid a célra függeszd, az iramon gyorsíts, különben beér magabiztos üldöződ! Mutasd .meg neki, hogy erőd koránt sem olyan véges, amennyire gondolta, volt, tántorítsd meg hitét a játszma végkimenetelében! Kényszerátsd kapkodásra, vessen .be mindent, kártyáit játsza ki ellened! Légy képes a .megújulásra, az újításra! Ez a csattanás: pisztolylövés! Ne ijedezz, csupán megsejtette következő lépéseidet, s éLébíik vág a maga módján! Méltatlankodásra nincs időd és okod: igen, a lehetőségek és az eszközök korántsem azonosak! Fuss be ott balra a nyitott kapun, mielőtt elér a következő dörrenés, kezed futtodban rántsa fel a kukát, dőljön csak mélán keresztbe mögötted, vágd .be az .ajtót azonnal! Ismerned kell minden iépcsőházat, különben elvesztél! A sötétben is tudd; johb528
