Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Szakolczay Lajos: Magyar író Ausztráliában (Domahidy András prózájáról) (tanulmány)

dalmi rangot emlegetett, s Kabdebó Tamás is „az elmúlt évtized egyik legművé­szibb regényének” nevezte Domahidy művét —, anélkül, hogy kétségbe vonnám a regény atmoszféráját, lélekrajzát, és a némelykor csillogó mondatok ellenére is tö­mör, plasztikus nyelvezetét, jómagam az Árnyak és asszonyokat inkább határkőnek látom az életműben. Fontos, korszakot záró határkőnek, honnan visszafelé már nem nagyon lehet lépni. Persze a gond továbbra is gond marad: az Inkébe szerelmes két férfiú közül melyiknek az útja járható, a dinoszauruszként megkövesedett Ber- cié-e avagy az értékteremtő „világpolgáré”, Terényi Jánosé? Czigány Magda kriti­kája, a regény problematikáját a hősök választásának szemszögéből talán legpon­tosabban föltáró elemzés (Irodalmi Újság, 1980. szept.—okt.) Terénylit kivándorlónak, Bercit emigránsnak nevezi — éjszakai párbeszédükben, a megvilágosodás éjszakáján ők is hasonló megosztottságban (?) vallják ki érzelmeiket — s arra a következte­tésre jut, hogy az író túlságosain is polarizálta hőseit, holott érdekesebb lett volna a két véglet közötti „terület” megmutatása, mikor is „a nap-mint-nap felmerülő kér­désekre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni”. János a múltat azzal akarja semmissé tenni, hogy Inke halála után idegen nőt hoz a házhoz (Ausztrália), ugyanakkor fáj(?) neki az erdélyi magyarság egyik legneuralgikusabb pontja: kis- öccsei,, a hegyek alján románul játszanak”, t. i. a húgát — „ez egy jó házasság” — a somkúti pópa fia vette el. Az olvasó, bár meg van győződve mindkét szerelmes er­kölcsösségéről, miként tegyen különbséget a regénybeni két beolvadás között, ha e két választás szinte össze van mosva? Egyáltalán a kritikusnak tisztességes-e olyan kérdésen meditálnia — akik nem éltük meg a választás effajta drámáját, mind kí­vülállók vagyunk —, amely csak a legritkább esetben szolgál a föladni vagy meg­tartani? steril változataival, s ahány egyén, annyi döntés (változat). Talán igazságtalan is az ilyesféle közelítés, hiszen az író, bár önéletrajzi vonat­kozásokat is szerepeltet könyvében, sohasem azonos hőseivel és azok világával. Kü­lönben sem nehéz fölfedezni, hogy János, a befutott építész és Berci, a lovakkal, gaz­dasággal foglalkozó „vadember” tulajdonképp egyetlen alak, ezért monologizálnak és sohasem beszélgetnek. Egyszer a hatalmas — innen kiszakított, ott még meg nem gyökeresedett — tölgy egyik énje szólal meg, egyszer a másik, hogy folyamatossá tegyék ezt a múlt árnyalakjait annyira őrző létét. Avval, hogy emlékeik élőbbek, mint a valóság — Czigány Magda a regény legremekebb jelenetét, a gondolatilag fölidézett már-már apokaliptikus csárdást Wajda Mennyegzőjének lakodalmasával rokonítja —, maguk is foesorakoznak az árnyak közé. Isszák a Wékey borát, élvezik a kandallóból kicsapó blackboy törzsek illatát, s miközben kiruccannak még egyszer a tereki, várdai, „csügődi” emlékbe, maguk sem veszik észre, hogy halottak. Kár, hogy ez a művészileg előkészített befejezés, a ki tudja honnan ideemelt idillel, ró­zsaszínűvé édesedett, s így éppen az vált kétségessé, ami e különleges dinoszauru­szokat összes tétovaságukkal együtt, régvolt osztályuk tagjai fölé emelte; az önmaguk­kal való könyörtelen szembenézés bátorsága. (1986) 480

Next

/
Thumbnails
Contents