Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Rácz Péter: Érvényes színház (esszé)

tabló a tárgyalt politikai rendszerben sem akármilyen szerepet töltött be: jelképezte a stabilitást, az ünnepélyes és melldöngető optimizmust, az összetartást, és a fenyegetést is. Az előadásról készült fotókon látható igazán, hogy a színpadkép egymást váltó, csaknem merev beállítások sorozata, kevés mozgással. Jelenet és átrendeződés, majd újabb jelenet követi egymást. Sajátos szakaszosság jön létre, amelyet olykor a szöveg is hangsúlyoz („És most: szoborária”, „A termelő munka dicsérete, ária és kórus, No. 9”). Máskor épp ezt a szakaszosságot szünteti meg a zene, az operai betétek, az átvezető gégék stb. A zsúfolt és pergő előadásban szakaszosság jön létre azáltal is, hogy mind a fogoly, mind a rendőr folyamatos beszéde számtalanszor megszakad. Egyrészt úgy, hogy a szöveget átadják énekes alteregójuknak vagy a kórusnak (majd visszaveszik.) Másrészt a számos ritmus-, stílus- és zeneváltás is szakaszol. Megvan a drámai folyamatosság, de folyton meg is törik, elágazik, túlbur- jánzik. Szöveg, játék és zene olykor tejles szinkronban, olykor teljes aszinkronban van. A tabló, az ünnepélyességnek a magánéletben is megjelent torz formája fámától fényképekről ellesett groteszk beállásokat kölcsönözve) egyszer az egész színpadot betölti, máskor csak egy részét. Bármilyen legyen is azonban a felállás, a zsúfolásig kitöltött játéktérben és játékidőben ez a fajta szellemi koncentráció olyan dús játékot eredményez, amelyhez hasonlót irma magyarországi színpadon nem látni. S emiatt ez, mint minden kiugró teljesítmény, mércévé lesz, az összes színház mércéjévé.

A játéktér és játékidő túlzsúfolása egyébként fokozatosan történt A mosoly birodalma egymást követő előadásain. Bizonyos mértékig már az első előadásra is jellemző volt a hatások sokfélesége és intenzitása. (Az intenzitást növelte az egyes szövegrészek egyidejű kivetítése is. A kivetítés ismétlésként és hangsúlyozásként hatott: láthattuk is, amit egyidejűleg hallottunk. A célja teljesen gyakorlatias volt: azért történt, hogy maradéktalanul meg lehessen érteni az énekelt szövegrészeket is.) Az első előadások intenzitását nagy belső feszültség és kevés játék adta. Kevés játékkal nagy feszültséget teremtenek a színészek az egyik legszebb színpadképen, a szoborimádó jelenetnél a „népek atyja” szobra felé nyújtott tárgyakkal. Ki-ki mintha beszolgáltatná tárgyait és lelkét, amije csak van, a lánglelkű vezérnek (szentképet, lekvárosüveget, babát, luftballont, törött hanglemezt). Az esdeklők arcán nyomor és imádat, szolgaság és meggyötörtség, miközben recsegve fölhangzik a szobor bronzáriája az énekes kezében tartott hangosítón át — az irónia villáma világítja be a színpadot. (E fejlettebb technológiát képviselő eszköz manapság is csak a hatóság vagy bizonyos intézmények birtokában lehet; magánszemély az ilyesmivel úgyis csak visszaélne, visszabeszélne.) A .későbbi előadásokat a feszültség fenntartása mellett egyre több játék, „rendezői ötlet” tette zsúfoltabbá. Később egyes elemeket elhagytak, újabbakra cseréltek. Aki a .legutóbbi előadások valamelyikét látta, és mondjuk a szólisták játékát figyelte, bizonyára elmulasztott valamit a színpad másik oldalán játszó kórus commedia deli arte-jából, a kivetített szövegben elrejtett szójátékokból, esetleg nem tűnt föl neki, hogy a zenekar (a 180-as csoportból alakult kamaraegyüttest Soós András irányítja) sem csak zenél, hanem játszik is.

A mosoly birodalmában az alkalmazott eszközök száma gyarapodott az előző két darabhoz képest. A haikuknál minden a hiteles játéknak volt alárendelve; a Drámai eseményekben a hamisság az igazság hiányának az érzetét kelti föl. A mosoly birodalmában a szöveg, a játék, a zene és a kosztümök sokfélesége adja az előző darabökhoz képest gazdagabb, látványosabb hatást. A szöveg Mrozek mellett Petőfit, Heinét, Vörösmartyt, Petri Györgyöt, slágereket, hirdetésekét és magukról megfeledkezett népvezéreket dicsőítő énekeket idéz, keveri a nyelv nemesebb és hétköznapibb, sőt alja megnyilvánulásait. Hasonló elegy a zene is. 18. századi, Bach- stílusú zene az uralkodó elem, de afrikai ritmusok, és — parodisztikus célzattal — többek között .magyarnóta futamok is vannak benne. A kosztümök és a játék elsősorban a rokokót idézi, de mintha csak alkalom lenne: e világból is folyton kilépnek a szereplők. Az előző darabhoz képest a játékosság, a humor (annak is egy keserű, mérges-fekete válfaja, egyszerű poénokkal megszórva) és irónia mindenképpen új. Interferenciájuk egymást erősítő hatást vált ki.

469