Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Rácz Péter: Érvényes színház (esszé)

teszi a szereplőket, közönséget egyaránt. A második felvonásban vannak cselekményt lassító, érdektelen részletek. Kihagyásuk pergőbbé tenné a produkciót.

Jeles András színházának harmadik bemutatója egy zenés darab, A mosoly birodalma. A cím A mosoly országa című operettet juttatja eszünkbe. De a birodalom szó elég súlyos képzeteket kelt bennünk ahhoz, hogy ne gondoljunk gondtalan szórakozásra: a cím az irónia és a fenyegetettség hangulatát ígéri. A darab elején és végén, mintegy a két pólusán, a két főszereplő dialógusában a fogoly kijelenti: „most aláírom”. Ezzel tíz év után tudtára adjia a rendőrfőnöknek, hogy a börtön nevelő hatására hűségnyilatkozatot tesz a rendszer mellett. Párbeszédükből megtudjuk, hogy a fogoly annak idején bombát dobott a tábornokra, de mára rájött, hogy nincs értelme az ellenállásnak. „Ideológiailag magányos” lett, hiszen mindenki a „népek atyját, a tévedhetetlen bölcs tanítót” dicsőíti. Ez a börtön hatása, a börtöné, amelynek ablakán eszmei célzattal néz ki az ember, és látja, hogy az ország virul. Lát elégedetten kaszáló parasztokat és egy nagyüzem kéményét, amely — krematórium. Hogy imiféle halottakat égetnek ott el, azt nem tudjuk meg. Halottakról jót vagy semmit. Szó esik még a kultúráról, a vasútról, az újságok optimista híreiről, majd a fogoly kormánypártivá válásának személyes indokairól: meghalt benne a lázadó, aki mindig csak a szabadságot követelte a parancsuralammal szemben, most azonban a lojalitás gyönyörű érzésére vágyik. Az első bejelentés megdöbbenti a rendőrfőnököt („ ... de ilyen hirtelen?”). A darab végén elhangzó „most aláírom” után pedig elvész valami. Az aláírandó papír tűnt el? Vagy maga a fogoly? Az utolsó ellenállóval kihalt laz ellenállás szelleme? A szabadságé? Netán maga az élet szűnt meg? Ki tudja? Mindenki zavartan keres valamit, miközben énekfoszlányokat hallunk, rikkantanak és kurjongatnak, majd a megmerevedett és elnémult kép előtt a Faust utolsó jelenetei, Faust halála és Mefisztó szavai („Elvégeztetett”) következnek.

Jeles a Melis Lászlóval közösen színpadra vitt A mosoly birodalmához Slavomir Mrozek Rendőrség című drámájának első felvonásából kéri kölcsön az alaphelyzetet és néhány mondatot. Mroáak lelkére köti a darabját színpadra vivő rendezőnek, hogy csak a puszta szöveget játszassa, semmiféle szcenográfiai trükköt ne tegyen hozzá, sem humoros, sem díszítő célzattal; ne poéntírozza a szellemességeket. A darabban nincs célzás vagy metafora, tehát nincs mit megfejteni. Egyébként — így óv Mrozek — a szöveget túlhangsúlyozó kísérletek mindig művészi kudarccal végződnek. Végül finom iróniáival értésünkre adja, hogy csak attól a színház-szerű feldolgozástól félti darabját, amelynek elemei banálissá váltak, ellaposodtak és önmaguk fétiseként a gondolattalan, gépies gondolkozás fegyvertárába kerültek.

Nos, Jeles úgy értelmezi Mrozek intencióit, hogy nem teszi ki a darabot a hagyományos színházi felfogás buktatóinak. Ügy kezeli a drámát mint talált tárgyat, mintha nem tartozna semmivel volt tulajdonosának. Nem a dráma megbízható szín- revételére törekedett, hanem azzal kísérletezett, hogy milyen új, váratlan hatást idéznek elő az összeválogatott elemek (drámarészlet, versek, köznyelvi megnyilvánulások, 18. századi stílusban írt zene, rokokó kosztüm, fennkölt, imitáltan fenn- költ és alpári játék stb.). Másképpen fogalmazva: nem a drámaírói koncepciót akarta megvalósítani a saját rendezői elképzeléseinek hozzáadásával. Ahhoz nem kellett volna ekkora felhajtást csinálnia — elegendő lett volna szerződést kötnie egy színházzal. Jeles és társulata azonban önmagával kötött szerződést. Mintha úgy vélte volna, hogy ez a darab nem arra való (s valójában: egyik sem arra való), hogy a rendező megkönnyítse vele a maga és színészei életét. De arra talán alkalmas, hogy a segítségével megoldja a maga elé kitűzött feladatot. Mi volna ez a feladat? Jeles — a nyilatkozatából tudjuk — úgy véli, hogy a legnagyobb hitelességet a jelenlévő ember abszolút egyszerisége hozhatja létre. Realisztikus és misztikus célkitűzés. Nem is különös talán, hogy ekkora sikere van a színházra kiéhezett közönség körében. Mint ahogy azon sem lepődhetünk meg, hogy páratlan avantgarde produkciójuk illő visszhang nélkül maradt. Hiszen nálunk, s ezt nem először látjuk a művészetben is, a dolgok nincsenek. Még a létezők sincsenek.

Mi a sikerük magyarázata? Véleményem szerint Jeles András színházi felfogásának, eddig töretlen, következetes magatartásának ritkaságában, különösségé467