Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Váczi Tamás: Mikecs László könyvespolcáról (esszé)
Mikecs László könyvespolcáról Könyvespolcomra a sóik színes, egyre csillogóbb borítású kötet közé pár sor feltűnően szürke, sárgásbarna gerincű könyvet sorakoztattam. A szinte egyöntetűen fakó s kopott kötetek közül csak itt-ott villan ki egy ipiros borító vagy szegélyező csík: az Erdélyi Szépmíves Céh köteteié, vagy éppen Kiss Géza Or- mányságáé. A Kisebbségben — Németh László elfeledett műve — alig kopott narancssárgájával messze ird/kít, míg mellette 'tiszteletet parancsolóan sorakozik a Tanú utolsó három évfolyama. Vannak rongyos, agyonolvasott könyvek — mint a Mályusz Elemér szerkesztette Erdély és népei — és vannak exkluzívabb kiállításúak, alig kopottak, mint Gyulai Kritikai dolgozatai. Ha felütöm fedelüket, mindegyikben ott a jegy, ami összetartozóvá teszi őket; a címoldalak óriási betűi alatt a papír hómezején írva áll: Mikecs László Mikecs László Budapest, 1940. vagy Kolozsvár, 1944. Egy embernek s egy szellemiségnek kijáró főhajtással gyűjtöttem egybe e könyveket — egy néhai, nyilván sokkal gazdagabb Iházikönyvtár relikviáit — s közben egy egyetememet ismertem föl az így, töredékeiben is kerek egészként ható, újra felfedezett hagyatékban. Habent sua fata libelli — jutott eszembe, s oldott kévéhez tudtam csak hasonlítani az egykori hagyatékot. Csuda, hogy egyáltalán... volt következő gondolatom, s máris készen állt előttem a téko- zolva-megmaradás nemzetünkre 'annyira jellemző stigmája — itt is, most is, ebben is. Ezeknek a könyveknek valóban megvan a sorsuk — akárcsak a szellemiségnek, amelyet megtestesítenek, s mely folyton változó formában és hangsúlyokkal ugyan, de napjainkig helyét keresi közgondolkodásunkban. A Nyugat, valamint a radikális parasztmozgalmak, a népi írók könyvei — Kosztolányitól egészen Sinkáig —, s egy demokratikus atmoszférájú erdélyi szép- és közirodalom sorakoznak itt, egymásra egyre inkább „hasonlítva”, egymást egyre inkább egységgé egészítve ki — pedig mennyire messze estek egymástól valaha. Bármely kötethez nyúlok is, szóljon néprajzról, államelméletről vagy társadalompolitikáról, tartalmazzon verseket, vallomást vagy útirajzot, egy közös célt hangsúlyoznak, melyet közvetve vagy közvetlenebbül szolgálni igyekeztek. Egy nép, nemzet kereste (helyét a nap alatt, vajúdott megoldatlan — újabb és régibb keletű — szociális és nemzeti problémáinak nyomasztó súlya alatt, s útkereséseiben a téves vagy elhibázott elméletek — s politikai gyakorlat — mellett számtalan pozitív törekvést bontakoztatott ki. Ennek a két háború között felnőtt fiatal nemzedéknek egyik kiváló elméje, tudósa és közírója volt Mikecs László, akire nagy feladatok vártak (és vártak volna). Ahogy sorra nézegetem, lapozgatom könyveit, első nekibuzdulásomat követi a második, egyre jobban belemélyedek egy túl fiatalon kihunyt élet személyességébe, s ezen keresztül a háború előtti-alatti kor szellemiségébe. Egy sor dolog kap új értelmet, világosodik meg előttem, (hályogok hullnak le szememről, ajtók nyílnak meg és titkok tudódnak ki. Egyre jobban megdöbbenek : mennyire nem ismerem, félreismerem a történelmet, a múlt valóságát — 434
