Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 5. szám - Rónay László: Márai Sándor két elfelejtett cikke
RÓNAY LÁSZLÓ Márai Sándor két elfelejtett cikke Száz és száz elfelejtett cikke van! Regényei, elbeszélései, versei jórészt kötetben is megjelentek, bár tárcáinak tekintélyes része különböző napilapokban porosodik. De a cikkek... Néhány alkalmi gyűjteménybe sorolta azokat, amelyeknek témája nagyjából egységes elrendezést tett lehetővé, a többit talán későbbre tartogatta, talán meg is feledkezett róluk. Kosztolányihoz hasonlóan kitartó .szorgalommal és eltökéltséggel teljesítette napi penzumait, s közben remekműveket is elszórt, anélkül, hogy különösebb figyelmet fordított volna rájuk. Irt minden nap, ugyanolyan komolyan, állhatatosan, mint szerte Európában mindazok, akik hozzá hasonlóan hittek az irodalomban. Irt, mert a veszélyeztetett polgári értékeket még egyszer, érintetlen fényükben akarta felmutatni, úgy, ahogy az Egy polgár vallomásai ban tette, önkritikusan, de szeretettel, megmutatva azt a pillanatot, amikor látszólag elszakadt e világtól, hogy később még szorosabban kötődjék hozzá. Irt, amikor Alexander Márai névvel jegyezte német nyelvű cikkeit a Frankfurter Zeitung- ban, s lankadatlanul rótta a sorokat Márai Sándorként vagy éppen m. s.-ként szignálva műveit az Ü j s á g ban. Amikor hazatért, itt, az Ü j ság ban, a polgári liberalizmus legszínvonalasabb hazai fellegvárában talált otthonra, már amennyire a zárkózott, érinthe- tetlenségét szigorúan őrző Márai egyáltalán otthonának nevezhetett bármilyen újságot. Mert az „otthon” mást jelentett számára: tágas, szellősen berendezett polgári lakást valamelyik vidéki városban, leginkább Kassán, hatalmas, dugig telt üveges könyvszekrényekkel a falak mentén. Ezeket a könyveket olvasták. Ismerős mozdulattal fogták kézbe Krúdy köteteit, Gide valamelyik új regényét. Ebből a lakásból, bárhol volt is, mindig kilátás nyílt Európára, innen teljes biztonsággal lehetett bemérni a polgári rend határait, s azt a világot, melyet már kikezdett a Spengler által megjósolt romlás, de amelyet szívós figyelemmel óvni és védeni kellett, amíg csak lehetett. Márai Sándor többször elmondta: hosszú ideig nem tudta teljes biztonsággal, vajon író lesz-e vagy újságíró. S ezek a vallomásai nem a beérkezett író kacér magamutogatásának dokumentumai, hanem egy komoly, önmaga tehetségének irányát jól ismerő alkat töprengései, aki ha regényt írt is, leginkább akkor volt elemében, amikor emlékezett, s az általa oly pontosan ismert életanyagot rendszerezte. Cikkeiben, komoly és ironikus jegyzeteiben ugyancsak mindig tetten lehet érni a hiteles valóságelemeket. Talán egyetlen évben sem tekintett olyan féltő aggodalommal Európára, mint 1933-ban, Hitler hatalomra jutásának évében. Kemény és kérlelhetetlen ellenfele volt a fasizmusnak, hiszen hamar és pontosan érzékelte a végzetes veszélyt, s ha eleinte hitt is abban, hogy a rohamosztagosokat pénzelő rétegek ráébrednek arra, milyen rontó szellemet engedtek ki a palackból, hamarosan rá kellett döbbennie, hogy együtt kell élnie az emberiség legfélelmetesebb ellenségével. 387
