Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Panek Zoltán: A plankács (novella)
2. Miután egy gyilkosságban a falaiknak is fülűik van, -de a fair ahány t borsó csak lepereg róluk, ennek elleniére reméljük, bogy a falak vékonyak lévén, némi szükséges áteresztő képességgel mégis rendelkeznek a gondolatáramlás kényszerű irányában. A gyávaságnak pedlig állítólag szaga van; a kutyák ezt érzékelik. Ilyen gyáva-ember iís kell, ment akikor jobban kitetszik — ha úgy tetszik: jobban tetszik — a szabadság önmagát feledni képtelen emléke. A süket fülek nem a gyilkos falvakba vannak beépítve, aminthogy okosság hiányában, nagy okosságínség idején, nem a szomszédba kell 'futni, nem is világgá, hanem elindulni a vüágha. De: higgadtan, mert nem egynapi íjáróföld; ha ugyan megvan még ott manapság az a föld, amelyen az embervirág tenyészhet. Én ugyanis azt vallom, vallomásom jelentős hányadát ez tölti ki, hogy az is az én szabadságom, ha megértem mások szabadságát. Érdekes viszont, hogy mind a szabadságot, mind az árnyékát külön-külön és egyszerre, ugyanazon cél — él-élesítés — érdekében is használni lehet; kár, hogy ez az alkalmi szemlélet nem mindig eléggé színvonalas, hogy ne mondjam: ügyes. A karavánnal együtt halad a kutyaugatás. Másképpen szólva: némi történelmi zajra egynémely nadrág biztosan berezeg. Én azonban (mint „biztosan berezgő”) nem tudok egyhelyben topogni, mert mind újabb képek jönnék szemben velünk. Alighogy Ibefordúltam a falnak, teljesen kopasz vagyok, micsoda rémület, felülnézetből látom a saját fe- jembúbját — persze megint a kedv- és erőfaló álmok, amelyeknek hangulata aztán napokig kínoz, nem a megfejtés, a tudat egyéb keserveibe való beépülés után áhítoznak —, egy olyan jelenetnek vagyok tehát tanúja, aminek részese és szereplője is egyben. A művésznő érkezik, ócska oldalkocsis motor- kerékpáron, ő aki a gépkocsiban is örökké félt, ón magam sohasem ültem ilyen járművön, mindig attól féltem, még másokat látván is, hogy ha túlságosan oldalra dől, felborul, aminthogy most szemem láttára fel is billent, elkezdett mélyen a földbe fúródni, a forgó karekék gödröt vájtak maguknak, már nyújtottam is a kezem, hogy kimentsem őt, de két kezem a vizsgálati fogság bilincsében, elnézést, egy gyilkosságba keveredtem, két szürkészöld szemében bocsánatot véltem látni, megszólalt, de 'bár ne tette volna, mert azt mondta, mennyire sajnálja, hogy már megöregedtem, mire ón arcomhoz kaptam, egyláltalán: megvan-e még, milyen lehet, persze a kopaszságom, úristen, ha mások is észreveszik, és éppen ő, aki elől a legféltőbben rejtegettem az idő múlását, miközben ezt és efféléket láttam, segítségem nélkül is kikászálódott a határozottan sírgödörre emlékeztető mélyedésből, karján egy csecsemő, jól bepólyálva, azt szorította magához, közben az idegen férfi, akivel érkezett (arcát nem tudtam tisztán kivenni, de nem is lehetett), a még mindig forgó kerekű motorral volt elfoglalva, nem tudta leállítani, az függőlegesen fúrta magát tovább a puha, sáros talajban, mindent befröcskölt, egész magas földhányást kavart a mind gyorsabban forgó kerekekkel, mi már nem törődtünk vele, amolyan töltés-félét hozott létre, amely mögött minden átmenet nélkül, egy ijesztően kékszép tó vize hullámzott, csupán annyira, hogy jelezze: víz, innen melegvíz felszínén folytátódik az álom, mi ketten a művésznővel már fürdőruhában, mintha az aknasuhatiagi sóstó lett volna, ide ez csupán afféle sejtésként csillámlott elő, nem is volt tulajdonképpen fontos, pedig abban a tóban valóban fürödtünk egyszer, meztelenül és egyimáslbölelve, ezt akartam volna visszaidézni, mert akikor féltem, iszonyúan megijedtem mindig, ha a 438
