Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Varga Imre: Jegyzet egy régebbi vershez
VARGA IMRE Jegyzet egy régebbi vershez Ahány ember, ahány tekintet, vélik annyian, hogy ők ismernek igazi oldaladról. Hogy ők ismernek. A későbbi találkozások idején már előítéleteik, reflexeik pattognák vissza rólad, anélkül, hogy a láthatónál, hallhatónál, közvetlenül érzékelhetőnél továbbjuthatnának, hisz talán még saját magukkal sincsenek meghittebb viszonyban. A megszokások aztán hamarosan kialakítják az ember terét. Kijelölik számára a helyet az életben, viselkedésben •— megérzéseikkel, felületes ismereteikkel és önző céljaikkal megegyezően. Ehhez aztán alkalmazkodni illik. Illik bohémnek lenni, illik szürrealistának lenni, illik szabadverseket publikálni, illik — sőt tanácsos — a modem szokásrendszerhez hozzásimulni, továbbá (illik lázongani (már ameddig az ilyesmi illik), illik megfelelni a névnek, amire kéretlenül keresztelték bennünket; ha ugyanis nem tartjuk be a szokásokat, erkölcstelenek, kiismerhetetlenek, megbízhatatlanok, különcök, álmodozók leszünk, holott esetleg más parcellát mértek ki számunkra. Ahol megássák majdan sírunkat is. Első kötettem élőttről és őrizget fiókom néhány olyan verset, amelyet annak idején nem illett publikálnom. Másokat meg éppenséggel visszakaptam: ,,a saját érdekemben”. Akadt mindig emberfia, akii — kéretlenül — képviselni vélte jól felfogott érdekeimet, s mivel rovatvezetői, szerkesztői, lektori hatalom mind-mind az övé volt vala, a gyermekké minősítettek indulatával vágtam zsehre az ilyes kéziratot, s aztán már nemigen kísérleteztem újból közzétételével. Nemrégiben más gépelt maradványokkal együtt előkerült egy hosszabb verskísérletem is. 22 téves koromban írtam, szabadverseim és a bennük jelzett :másféle mitológia árnyékában. Különös erő rándullhatott meg akkor bőröm alatt, hogy egyszuszra — emléknek így maradt — gépeltem (le vékony papírlapokra a verset, sistergett bennem a téma, a homályból fényesen pattogtak elém a nevek, s csaknem váratlan volt a forma is, amit akkoriban, s arrafelé nemj(igen) illett korszerűinek tartani: az ősi nyolcas. Két ősi mítosz igézetében rakódott sorra sor. Az első, lám, mutatja magát, tehát már ránézésre is felismerhető (Irtomról van szó), a másik kendőzve van, rejtezik, s csak a peremén érintkezik a mintával, Narcisszos mítoszával; itt groteszk képekben férfiasul. Meséje (még/már) nem történet, akárcsak — a .formát is adó —• Kalevaláé; -érzelmi kimondás is, líra is, de diramatikus is, tehát valami óhajtott régi egység kísérlete; pátosz a fonákjával együtt, groteszk, (szinte a csali) mesék leleményeit fölhasználó megjelenítés, vázlatolás. Valami gyermekinék, közösségi őstarbalomnaik a keresése volna? A helyzet maga igencsak képtelen (ennyiben: mese), de érzelmileg hiteles szeretne lenni (ennyiben naplószerű). Am naivitásában, eposzi vagy mítoiszi kitárulkozásaiban is inkább napló: ismeretekről, érzelmeket-gondoiaitokat foglalkoztató hatásokról is beszél. Az ember, aki még nem önmaga, csak tart a középpont ifelé, az más is lehet: személyisége kettéosztódhat, hogy éreztesse az azonosulás szükségét és 428
