Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Pete György: 25 éve indult útjára az Életünk
saiban az Életünk is. A-z eltelt negyedszázad, ha visszatekintünk, ezt példázza. De ha fontos tudatosítanunk az eddig megtett út (tanulságait, talán még fontosabb, hogy ne elégedjünk meg ennyivel. A (főhajtással azoknak tartozunk, akik már nem Lehetnek velünk. (Nekünk, mai szerkesztőknek a jubileum arra legyen alkalom, hogy előre tekintsünk, jövendő feladatainkat keressük, hogy majdan, mások, ha egy még kerekebb évforduló apropóján visszatekintenek, s számot vetnek azzal az időszakkal, amelyért mi vagyiunk/leszünk felelősek, ne kelljen szégyenkeznünk előttük. Tudjuk, sok a fogyatkozás bennünk. Többet, és jobban kell dolgoznunk önmagunkért is, a folyóiratért is. Leg lén yegeseb b szándékainkról, törekvéseinkről talán ez az ünnepi szám — a maga esetlegességei ellenére — képet ad. Ebből az alapállásból szeretnénk tovább építkezni. Az egyetemes miagyar irodalom fóruma akarunk lenni, olyan folyóirat, amelynek hasábjain a határúikon belül és kívül élő és alkotó írók, költők, művészek folyamatosan és együtt jelen vannak. Hagyományainkat, sajátos értékeinket, „géniuszunkat” vállaljuk s be kívánjuk szőni anyagát (és mintáját a folyóirat szőttesébe. Vállaljuk a mindenkori új tehetségek útnak indítását, felnevelését s (pályájuk figyelemmel kísérését. Természetesnek érezzük európaiságunkat, ezen (belül kelet-középbe urópai- ságunkat. Egyik legfontosabb feladatunknak tekintjük a szomszéd népek irodalmának, kultúrájának bemutatását, megismertetését, közös gyökereink, egymásrautaltságunk tudatosítását, az aasargó nacionalizmusok ellenében a humanista értékek védelmét. Különösen fontosnak érezzük éppen ezért magyarságunk, európai identitásunk felmutatását, sajátos magyar feladatvállalásunk teljesítését e közép-európai régióban. A hungarológiai és kelet-európai kutatások eredményeit, múltunk fontos kérdéseit vizsgáló, elemző esszék, tanulmányok régóta folyóiratunk egyik legkairakteresebb profilját adják. Műhelymunkánk vezérlő elve a tolerancia. Hiszen nem a kizárólagosság, hanem a sokféle 'érték egymásmellettiségie teszi, telheti gazdaggá egy nemzet kultúráját. Nem távolítani, közelíteni szeretnénk az irányzatokat, csoportokat, mert egy ügyet szolgálnak, s az erkölcs és tisztesség sziklaalaipzatán a mégoly különböző szándékok és törekvések is egyesíthetők a nép, nemzet, a miagyar és egyetemes kultúra szolgálatára. Elvünk továbbá, hogy icsak a művészi-gondolkodói érték valutájával kereskedünk. Sem személyek, sem klikkek bérlettjei nem voltunk, nem leszünk. Vannak természetesen rokon- és ellenszenveink, vannak barátaink, küzdőtársaink. De tisztelj ük, megbecsülj ük, közreadjuk az ettől különböző stílusértékeket, szellemi törekvéseket is, fha .azok valódi értékek. Nem vállalkozunk öncsonkításra. S végezetül: hiszünk abban, hogy munkánkkal — bármily csekély részben is — hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a magyar irodalom, kultúra kiteljesedjék, mert valljuk Ady Endrével, hogy ,,a magyarság szükség (és érték az emberiség, s az emberiség csillagok felé vezető útján.” Munkánkhoz kérjük régi és leendő munkatársaink bizalmát, együttműködését. Érezzék az Életünket saját műhelyüknek, szerkesztőségünk tagjait velük azonos célokért tevékenykedő munkatársaiknak. Kedves Olvasónk! Törekvéseink sikerét csak az Önök szeretete, figyelme, érdeklődése garantálhatja. Hiszen az irodalom célja, értelme, hagy értő olvasók lelkében fejthesse ki (hatását. Legyen a kezdődő újabb negyedszázadban is partnerünk, kísérje rokonszenvező figyelemmel törekvéseinket. \ 383