Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Villányi László: A város (versciklus)
VILLÁNYI LÁSZLÓ A város A SÍRÁSÓ NAPJA Téllkabátja zsebéből aprópénzt kotor elő. Minden nyáron van egy ilyen nap, s e pénzforrásában még sohasem csalódott. Most cédulát is lel, ismeretien város- és személynévvel. Aláhúzva egy szó: csöpedék. Nem^ tudja eldönteni: ez a személyre vagy a városra vonatkozik-e. A folyóparton morfondírozik: vajon szemérmetlenségből vagy feledékenységből vetik széf lábukat a nők. Gyanítja: valamiféle kozmikus szeretkezés tanúja. A Nap követhetetlen lassúsággal árad, eljut a test legtávolabbi pontjára is, és pózokat vált a szende lány. Makacsul egyformákat próbál lépni. Mintha nem évült volna el a régi szabály: tilos érinteni vízszintes vonalakat. Valakit eltemet az esővel. Helyére küszködi a sáros kőlapot, bajlódik bal-négyes foga kiújult gyulladásával. Hazafelé, a végtelen ablaksor előtt elkiáltja magát: pucoljatok meg egy ablakot, hadd tessék milyen koszos a többi. A VÁROS HANGJAI Hangok tódulnak ablakod előtt. Megteremhetve a húst is, az íveket, érintéseket. Mégis az izgat, aki hallgat. Élvezed csöndjét. Tudod mikor, s mi módon fog megszakadni. Késnek a hangok. És ez, a várakozás egyre gyakoribb, egyre hosszabb- lesz. Most összegyűlnek a város hangjai. Nem érted miképpen történhettek. Mit is kezdjél velük. Mert nem ott, nem úgy születtek, ahol, ahogy születniük kellett volna. Eszedbe jut a nyomorult kis test. Hibája mindent átértelmezett. És fölmutatva hangokat adott. Bizonnyal te is képes vagy meglepő hangokra. Talán hallottál is már belőlük. De nem akarod megismer^ ni őket. Nem akarod tudomásul venni ismeretlen hangjaidat. 335
