Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Vékony Gábor: A dák-római kontinuitás-elmélet a koraközépkori Erdély történetének tükrében (tanulmány)

eléggé gyérek, az avar birodalom népi összetételéről töhb adatunk is van, ezek szerint annak területén avarok, szlávok, gepidák és bolgárok éltek volna, amihez azt is hozzá kell tennünk, hogy az avarok és a bolgárok alatt különböző török nyelvű népcsoportokat kell értenünk, mivel mindkét nevet használták politikai értelemben is. Ilyen értelemben írja a VIII. század végén egy ismeretlen szerző, a Geogra- phus Ravennatis, hogy a Gepidiának nevezett Daciában most az avaroknak is nevezett hunok laknak. Amit ehhez a régészeti leletek vallomása alapján hozzátehetünk, az, hogy az avar temetők mellett Erdélyben jelentős számban találkozunk szlávok- kal is, főként a peremterületeken. A ravennai geográfus avaroknak is nevezett hunok kifejezéséhez meg kell jegyeznünk, hogy ezidőben mindkét név keleti eredetű, többnyire török nyelvű, s általában nomád életmódot folytató népeket jelölt. Egyéb forrásainkból valóban tudjuk, hogy a VIII. században a Kárpát-medencében nagyobb tömegben bolgártörök nyelvet beszélő csoportok éltek, Erdélyt a szlávok nagyobb száma különböztette meg az egyéb vidékektől.

795 után, amikor az avar birodalom összeomlik, s nyugatibb területei frank fennhatóság alá kerülnek, az egykori Dacia, s ezen belül Erdély a dunai bolgárok hirtokába jut. E korszak jellemzői itt az olyan birituális temetők, mint a baráthelyi (Biratei), vagy a más jellegű, de ugyancsak bulgáriai kapcsolatokat mutató ima- roskarnai temető (Blandiana). A bolgár hatalom itteni megjelenésének elsődleges következménye, hogy Erdély déli részeire nagy számban érkeznek szláv népcsoportok az Al-Duna vidékéről, a maroskarnai jellegű leletek pedig arra utalnak, hogy a feltelepülők között bolgártörök nyelvet beszélő csoportok is vannak. Mellettük számolnunk kell Kelet-Európából idetelepült szláv csoportokkal is. A 820-as évek elején hallunk arról, hogy az abodritok népe a bolgárok határán, a Duna-menti Daciában lakik. A Szamos mentén pedig (Szilágynagyfalu — Nusfaläu, Szamosfalva — Someseni) olyan szláv halmos temetkezésekkel találkozunk ebben a korban, amelyek egy kelet-európai szláv csoport ideköltűzéséről tanúskodnak.

Erdélyt tehát a IX. században bolgártörökök, keleti szlávok és déli szlávok lakják. Ez utóbbiak azonban nyelvi adatokból következően nem a mai bolgár nyelv előzményét beszélték, hanem egy, a mai szerbhez közelálló nyelvváltozatot. A bolgár hatalom északi terjeszkedése kapcsán már régebben is felvetődött, s újabban is szóbakerült, hogy ez lehet az az időszak, amikor a románok felköltözése megkezdődhet a Balkán-félszigetről. Erre vonatkozó forrásadatunk, sem írott, sem régészeti, azonban nincs, másrészt az erdélyi földrajzi nevek román elnevezéseiben nyomát kellene találjuk azoknak a neveknek, amelyeket az itt élő bolgártörökök adtak. Ezzel szemben köztudott, hogy a nagyobb folyók nevei a magyarból kerültek a románba, az egyetlen Bälgrad név — Gyulafehérvár rámán neve — pedig kései átvétel az erdélyi szlávból vagy éppen a magyarból. Szokás a IX. századi román jelenlét bizonyítékaként hivatkozni Béla király névtelen jegyzőjére, P. magisterre, aki valóban románokat szerepeltet Erdélyben a magyar honfoglalás korában. Csakhogy Anonymus a honfoglaláskori Kárpát-medence etnikai képét úgy rajzolta meg, hogy saját kora (XIII. század) Magyarországának határain kívül élő, szomszédos népeket „telepített be”. így, ha valamire bizonyíték, akkor legfeljebb arra, hogy Anonymus korában románok még alig élhettek a Kárpát-medencén belül, láthattuk, hogy Rudolf von Ems krónikája is a Kárpátokon túl ismeri őket a XIII. század közepén.

895-ben tehát a honfoglaló magyarok szlávokat és bolgártörököket találtak az egykori Dacia területén. A bolgárok felett aratott győzelmük lehetővé tette, hogy már ekkor, a IX. század legvégén, a X. század elején megszállják Erdély egész területét. A korai megszállásra utaló temetőket valóban több helyütt megtaláljuk — ilyenek a Kolozsvár—Zápolya utcai (Cluj) vagy a marosgombási is (Gímbas). A magyar krónikákban megőrzött hagyomány is arra utal, hogy a Kárpát-medencében Erdély megszállására az elsők között került sor. Más kérdés annak megválaszolása, hogy a honfoglalók közül kik telepedtek meg éppen Erdély területén. Erre az adhat választ, hogy itt hiányoznak a honfoglaló törzsnevek, márpedig ezek csak ott hiányozhatnak, ahol a honfoglalókhoz csatlakozott kabarok szállásterülete van. Az erdélyi temetők részben eltérő rítusa, leletanyaguk sajátosságai is arra utalhatnak,

329