Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Szabó Miklós: Közép-Európa: történelem és program (tanulmány)
SZABÓ MIKLÓS Közép-Európa: történelem és program* Helyünk Európában, ahogy ezt a kötet szerkesztői és bevezető tanulmánya tárgyalja, három kérdéskört jelent: elemi szinten — gondolati értelemben — a probléma mindenkor aktuális politikai részét: elhelyezkedésünket adott külpolitikai felállásokban, külpolitikai viszonyunkat a nemzetközi élet meghatározó tényezőihez. így merült ez fel a tanulmánykötetben közölt írásokban, a gyűjtemény egyik súlypontját képező harmincas-negyvenes évek fordulóján, így merül fel mint sajátos aktualitású Európa, illetve Közép-Európa-identitás probléma napjainkban is. A külpolitikai elhelyezkedéshez társult a szomszédnépekkel való együttélés ettől elválaszthatatlan kérdése s mögötte harmadikként a kérdéskör történeti dimenzója: a magyar fejlődés, a magyar polgárosodás, ahogy ma mondjuk a magyar modernizáció értéke és mértéke, sajátossága. A kínzó kérdés, hogy az ország a fejlettség milyen színvonalára jutott el, modern vagy elmaradott nemzetnek kell-e magát helyes helyzetmegítéléssel tekintenie. A történeti beágyazás sokszor csak leple az aktuális problémának: politikai álcája vagy ünnepi köntöse, még többször azonban belátása annak, hogy az aktuális problémákat csupán a múltból lehet aktuálisan is megérteni. A történelemben gondolkodás régóta jellemzi a régió politikai kultúráját — rögtön adalékként is tekinthetjük annak igazolására, hogy valóban különfejlődésű régióról van szó. Ez olykor csak a problémák felszínes historizálásában nyilvánul meg, viszont valóságosan is elősegíti, hogy aktuális társadalmi és politikai kérdéseket történeti látszögben szemléljünk. A korszerűség vagy elmaradottság kérdése — ismeretesen — nyugati vagy keleti nép voltunk kérdéseként jelent meg. A modern magyar politikai gondolkodás kezdeteitől jelen van az az álláspont, amely a magyarságot a nyugati kereszténység felvételétől kezdve nyugati népnek tartotta. Széchenyi számára még a „kelet népe” egyértelműen az elmaradottságot jelentette, programja a nyugattá válás programja volt. Hasonlóan gondolták a századelőn a polgári radikálisok, akik még elmaradott, de nyugativá fejlesztendő országnak tekintették hazájukat. A keletiséget értékként vállaló, magát vele azonosító szemlélet — bizonyos korábbi előzmények után — a két háború közötti időben bontakozik ki. A gyűjtemény gazdagon dokumentálja ezeket az álláspontokat is, és Berend Iván bevezető tanulmánya értelmezi őket a modernizáció-probléma fejlődése és változásai alapján. A húszas években a keleti mivoltot igenlő, a keletiséget a nyugati modernséggel szembeállító szemléletet a modernség értelmezése és értékelése tekintetében bekövetkezett változás alapján kell értelmeznünk. Arról a problémáról van szó, almit Berend az „imitativ” felzárkózási taktika válságáról ír. Annak felmerüléséről a térség elmaradottság-problémákkal küzdő társadalmainak politikai kultúrájában, hogy az elmaradottságból nem az a kiút, ha az elmaradott mindenben utánozza a fejlettebbet, hanem ha a hitelében megingott, sokféle válság által leértékelt és diszkreditált modern értékekkel posztmodern értékeket szegez szembe s ezzel a maradéktalanul behozni nem tudott modernhez képest fontos területeken annál korszerűbbé válik. A modernnel azonosnak vett Nyugattal szemben a Kelet, melyhez a magyarság és a térség más népei is tartoznak nem elmaradott, hanem posztmodern. Elsősorban kulturális téren: elementáris népművészetének több köze van a legmodernebb művé* Az Írószövetség Kritikai Szakosztályának 1987. okt. 26-i ülésén elhangzott előadás szövege. 312
