Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Galícia, Galícia (Beszélgetés Andrzej Kusniewicz-csel) (Csisztay Gizella fordítása)
nak a patriótáivá váltak, és hozzá milyen patriótáivá! Itt kell megemlítenünk Win- centy Polt, aki származását tekintve cseh volt, és Matejkót, aki szintén nem lengyel családból származott. Mindez közvetetten a közigazgatás lengyellé válását eredményezte, Galícia pedig továbbra is szegénységben és megbénítva élt. Ilyen lengyellé válás sehol sem volt, sem Poznan vidékén, sem pedig az orosz hódoltságban. Galícia ábrázolása újabb irodalmunkban többet jelent valamiféle nosztalgiánál. A legfontosabb funkciója — úgy tetszik — azoknak a történelmi tapasztalatoknak a kiegészítése, amelyekre leginkább a vereség és a vesztett csaták keserűsége jellemző. Galícia a szenvedések árnyékában is a lengyel sors jobb változatát képviseli. Az osztrák megszállás a lengyel társadalom jelentős részét demokráciára tanította, a rend tiszteletére, ami nem volt ugyanaz, mint a gondolkodás nélküli parancsvégrehajtás porosz módra. Mindehhez még hozzátesszük a kultúra és a tudomány virágzását, amiben nem kis része volt Becsnek, megérthetjük, hogy miért játszódik számos mai lengyel regény Galíciában. Bizonyára így van, hiszen Galícia volt Lengyelország három megszállt része közül az egyetlen, ahol a monarchia utolsó negyedszázadában demokratikus választások voltak. A parasztok és a munkások képviselőket választhattak, ott lehettek a galíciai tartománygyűlésben. Lengyelországnak Galíciát kivéve nem voltak demokratikus parlamenti hagyományai. Olyan parlamenti képviselők, mint például Daszyn- ski és Witos Galíciában kaptak „politikai nevelést.” Demokratikus küzdelmet folytattak az osztrák bürokráciával, lehetőséget kaptak a harcra. És ezt jól megtanulták. Ez volt az egyetlen a három megszállt terület közül, ahol különböző társadalmi környezetből jött emberek demokráciát tanulhattak. Sem Oroszországban, sem Poznan vidékén ilyen nem volt. A második lengyel köztársaság 1918-ban a Pucher-féle kávéházban született Bécsben, amely a lengyelek gyülekezőhelye volt. Ott született meg az az elképzelés is, hogy Galíciából kellene a lengyel Piemontot létrehozni. Az 1914-ben megszületett Lengyel Légió reális, kézzel fogható eredménye volt ennek a gondolatnak. A régi Galícia a gondolatszabadság nagy hagyományával rendelkezett. Hogyha mindehhez hozzátesszük a közigazgatás fejlesztését, nyilvánvalóvá válik, hogy a II. köztársaság építésében a „galíciaiaknak” milyen szerepük volt. Galíciában a közigazgatás lengyel kézben volt. Csupán itt volt ez a kivételes helyzet. A közigazgatás lehetett ilyen-olyan, de lengyel volt. Galícia különben a maga idejében nem volt olyan népszerű. A poznaniak az mondták a krakkóiakról, hogy „fösvények, a pénzt a fogukhoz verik”. A Lengyel Királyságban (az oroszok által elfoglalt területeken) a hódító megengedte az ipar, a kereskedelem fejlesztését, de a hivatalnoki apparátus korrupt volt. Amikor megszületett a szabad Lengyelország, nem volt ember, aki hivatalt vállalt volna. Lehet, hogy csupán szükségszerűség volt, hogy olyan embereket alkalmazzanak, akik ugyan nem voltak mindig a legjobbak, de valamihez tudtak kezdeni, értettek valamihez. Az egykori osztrák hadsereggel kapcsolatban viszont kétségeim volnának. Az osztrák hadsereg tisztjeit a lengyelek — tisztelet a kivételnek — nem becsülték sokra, hiszen ők sem voltak mentesek az egész hadsereg hibáitól. Nyilvánvalóan nem ez volt a legjobb hadsereg. Ha 1914— 1918-ban nincsenek ott a németek, akkor Ausztria hamarabb szenvedett volna vereséget. Ez tehát semmiképpen sem szolgálhatott volna modellként az alakuló lengyel hadsereg számára. A legjobbak sohasem szolgáltak osztrák mundérban. A XIX. század nyolcvanas és kilencvenes éveiben, valamint a XX. század első évtizedeiben a galíciai rendszer kedvezett a lengyeleknek, ezérrt sokan lojálisak voltaik Ausztriával. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy nekünk Bécsben volt két lengyel miniszterünk. Hasonlóan jelentős szerepet játszottak minisztereink Bécsben az osztrák gazdasági 302
