Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Galícia, Galícia (Beszélgetés Andrzej Kusniewicz-csel) (Csisztay Gizella fordítása)
Galícia, Galícia BESZÉLGETÉS ANDRZEJ KUSNIEWICZ-CSEL Néha elgondolkozom, azon, hogy vajon milyen időtálló érték marad fenn elmúlt birodalmak után? Fémpénzek egy nem létező ország címerével? Elfelejtett medáliák a régi fiókokban? Katonai indulók? Meghúzhatnánk-e ma újra Ausztria— Magyarország határát a schönbrunni sárga szín alapján, amely a fekete szín mellett uralkodott a hivatalos táblákon, útjelzőkön és sorompókon mindenütt a Monarchia területén Teschentől Montenegróig? Erre mindenütt a fekete-sárga Habsburg színek uralkodtak. Ez a vastag kötet, amelyet a polcon lát, az Österreich—Ungarn címet viseli, ez a könyv szerte a világon minden Ausztria-kutató intézménybe eljutott. Szerepel benne az én írásom is, mely a duimói találkozón hangzott el. Ez a könyv hízelgett a sznobságomnak, nem tagadóm. Ügy tekintem, mint mulatságos megkoronázását az Osztrák—Magyar Monarchia iránti érdeklődésemnek. A Habsburgok állama évszázadokig létezett, 1918-ig. Nehéz lenne viszont a Német Birodalom tradícióiról beszélni például. Meg nagyon hosszú ideig létezett az orosz cári birodalom. Ml maradt belőle? Hát persze teljesen más, mint a Habsburgok államából. A forradalom elsöpört mindent, sokakat emigrációba kergetett. A cárizmus negatív modelljeiről csak emlékek maradtak fenn különböző kiváló orosz íróknál, de nehéz volna azt mondani, hogy maadt valamilyen pozitív hagyomány a Romanovok birodalmából. Más a helyzet a Habsburgokkal. Ez a kérdés szorosan kapcsolódik Közép-Európa civilizációjához és kultúrájához. Bizonyos tekintetben szükségképpen a Habsburgok nevéhez fűződik, hiszen ők egyesítettek mindent. De nem tudom, ez az egész csupán a Habsburgokkal függ-e össze. Mindenesetre erre az államra ma sok ember rokonszenvvel gondol vissza, lehet, hogy azért, mert dekadens volt. A nagy állami szervezetek dekadenciája kedvez a liberalizálódásnak. Ausztria a vereségek, a növekvő gyengeségek következtében kénytelen volt engedményeket tenni, és ebből született az az államszervezet, melyben más országhoz képest elviselhető társadalom jött létre. És mindez, ne feledkezzünk meg róla, a békeidőben volt. Végül is a napóleoni háborúk óta Európában csak helyi háborúk voltak, nagyobb háborúkról egészen 1914-ig nem beszélhetünk. Ezzel függ össze az is, hogy ez a kor jelentős kulturális fejlődés és a gazdasági- technikai fellendülés korszaka volt. A XIX. századnak még voltak (illúziói a Francia Forradalom és a ’48-as forradalmak eszméinek lehetséges diadaláról. Ezekről az eszmékről a XX. században kiderült, hogy nem reálisak, mindazonáltal majd’ egészen 1914-ig virultak. Ekkor alakult ki az, ami csökevényes formában megmaradt, tartós nyomai ott vannak az emberi tevékenységek különböző területein. Nagyon is külsődleges jegyekben, mint például iaz állami épületek architektúrájának, a színházak, vasutak, bankok, a kávéházi-vendéglői élet hasonlóságában. Vegyük például Varsót, természetesen a háború előttit, a mairól nincs mit mondanunk, és hasonlítsuk össze például Krakkóval, ami olyannyira kötődik Közép-Európához, vagy méginkább Lem- berggel. Varsó teljesen más volt és valami ebből fennmaradt: a galíciaihoz hasonló kávéházi életet csak innen nagyon távol; például Zágrábban, Grazban, Klagenfurttól Triesztig találhatunk. Ezen kívül Bécs sugallta a zenét, az életstílust, a színházakat, hiszen valamikor pezsgő kulturális központ volt. Ne feledje, hogy a XVIII.—XIX. század fordulójának legnagyobb zenészei Béeshez kötődtek, mint például Beethoven. És azután később: a bécsi opera és az egész szecessziós stílus a képzőművészetben és az irodalomban, ami persze nagyon erősen hatott Közép-Európán túl is. A Habsburg-mítosz a kortárs osztrák kultúrának abból a hiányérzetéből fa298
